Az OSA Archívum világos színeivel kívülről határozottan kellemes benyomást kelt, és ez az érzés meg is marad mindaddig, míg be nem lépünk. Éppen tudakozódnék A költészet éjszakája felől, de a Centrális Galéria padlóját megpillantva elakad a szavam.

Igen, ez bizony ő, a Konkrétum című installáció, Hübler János, Kerezsi Nemere és Rácz Márta közös alkotása, ami mellett nem mehetek el szó nélkül. Azaz sehogy se, mert nem lehet mellette elmenni, úgy értem, fizikailag: az installáció, mely betonba öntött könyvekből áll, egyszerűen megkerülhetetlen, kénytelenek vagyunk rálépni. Az ajtó mellett fehér papíron fekete felirat: A műalkotásra mindenki saját felelősségére léphet rá! Ám legyen: társam magához ragadva a kezdeményezést, ráhág a könyvekre. Nézni is borzasztó, de mivel Nádasdy Ádám megnyitó beszédében kifejezetten erre kért mindenkit, én is megteszem a döntő lépést. Vékony a cipőm talpa, érzek minden lapot, mellettem egy lány mezítláb indul útnak, hallom, ahogy felszisszen, még a szemét is becsukja. Akár „rituális gyilkosság” - Nádasdy szavaival -, akár nem, örülök, hogy ép bőrrel átérek a „felolvasótérbe”, ahol már lázas készülődés folyik.

Az est moderátora, Mink András történész izgatottan futkos installáción innen és túl, csokorba gyűjti a folyamatosan érkező költőket. A maradék tíz percben felfrissülünk a terem végében felállított büféasztal jóvoltából, amin rágcsálnivalók, bor és ásványvíz kelleti magát. A falon Szilágyi Lenke egyik kivetített fotója: pufók puttó kamerával a kezében. A költők lelkesen üdvözlik egymást, nem is nagyon tehetnek egyebet, lévén, hogy a közönség létszáma enyhén szólva is gyér. A dolog egyfajta jókedvű kis happeningre kezd hasonlítani: eljöttek, hogy hallgattassanak, de főként, hogy egymást hallgassák.

Végre együtt a csapat nagy része, Mink András rövid bevezetője következik. A félelmetes installációról megtudjuk, hogy a felhasznált könyvek többségét soha senki nem olvasta; ezen nincs mit csodálkozni, ha közelebbről megnézzük a címeket, pl. A szovjet bibliográfiák bibliográfiája, vagy Lenin és Sztálin a szakszervezeti kérdésről (német nyelven). Az est folyamán húsz költő olvas fel három csoportban és ugyanez a másnapi koreográfia is. A közönség közben némileg megszaporodik, társam elhűlve mutatja, hogy egy csapat fiatal nemes egyszerűséggel helyet foglalt az installáció közepén (ami egy térben van a felolvasással). Egy kisfiú diadalmasan felemel egy kitépett lapot –elhatározom, hogy semmin sem lepődöm meg.

A program kezdetét veszi, az első körben Szabó T. Anna, Csengery Kristóf, Szálinger Balázs, Halasi Zoltán, Jász Attila, Varga Mátyás és Borbély Szilárd helyett Csöre Gábor színművész olvas fel. Egy-egy költőre alig több mint öt perc jut, ezt viszont maximálisan kihasználják. A szövegek - részben a Szilágyi Lenke-képek általi kötöttség miatt - szinte beszélgetnek egymással. A hangulat egyre intimebb, lassan a kezdeti zajongás is elül, Varga Mátyással szólva: „Ha figyelsz, bármi kiderülhet.” A költők végtelen tisztelettel fogadják egymást, finoman és természetesen adogatják a stafétát, fantasztikus látni, hogyan tart hát mégis össze a mai magyar irodalom színe-virága. A második kör előtt pár perc szünet, míg újratöltjük a poharainkat, aztán Győrffy Ákos, Imreh András, Jónás Tamás, G. István László, Mesterházi Mónika, Kukorelly Endre és Erdős Virág lép a pódiumra. A következő egy órában érzelmek széles skáláján mozgunk együtt; Szilágyi Lenke egyik fotóján a Terror háza látható felülnézetből az Andrássy út vonatkozó részével, utóbbin egy hatalmas fehér felirat: ERROR. Ez a kép többeket is megihletett, Kukorelly Endre szavait mély, töprengő hallgatás, Mesterházi Mónika stílusbravúrját fékevesztett kacagás követi. Győrffy, Imreh, Jónás és G. István László meghitt hangulatba ringatja, Erdős Virág A Trabant-fejű nő és társai segítségével újfent megnevetteti a hallgatóságot. Nem kevésbé változatos az utolsó kör sem, amelyben Babiczky Tibort, Györe Balázst, Kántor Pétert, Mestyán Ádámot, Pallag Zoltánt, Sajó Lászlót és Térey János nevében ismét Csöre Gábort üdvözölhettük nagy örömmel. A program végeztével Mink András közös beszélgetésre, borozgatásra marasztal minket, és felsorolja a másnapi csábító névsort, minek hallatán mélyen fájlalom, hogy nem jöhetek: Dunajcsik Mátyás, Ferencz Győző, Géher István, Gerevich András, Kemény István, Király Levente, Krusovszky Dénes, Lackfi János, Lator László, Lázár Júlia, Magyar László András, Nádasdy Ádám, Rácz Péter, Solymosi Bálint, Szijj Ferenc, Szilágyi Ákos, Takács Zsuzsa, Vajda Gergely Balázs és Várady Szabolcs alkotják a csütörtök éjjeli „kínálatot”.

A változatos, tanulságos és teljesen ingyenes (!) program hatása alatt távozunk. Elmenőben konstatáljuk, hogy az installációt igenis meg lehetett kerülni, csak mi nem vettük észre. Mondjuk, nem is keresgéltünk, inkább ráléptünk. A saját felelősségünkre.