Boström Knausgard több helyen is nyilatkozta, hogy legújabb regényével vissza akarja venni az irányítást az élete felett, ki szeretne lépni a fiktív karakterből, és meg akarja mutatni saját írói hangját. Ez csupán azért érdekes, mert Boström Knausgardnak a Harcom sorozat előtt elkezdődött sikeresnek mondható írói pályája, más kérdés, hogy Knausgard névvel publikálni azt a regényt, amellyel szándéka szerint kilép a K.O.K. alkotta fiktív világból, ugyancsak vitatható.

Az Isten hozott Amerikában című regény Boström Knausgard elmondása szerint nem tekinthető önéletrajzi regénynek, noha a szöveg számos elemét az életéből merítette. Egy tizenegy éves kislány traumafeldolgozásának folyamatát mutatja be, amely az édesapja halálával kezdődik, és a család és a vágyott harmónia szétcsúszásához vezet. A kötetben nincsenek fejezetek, az egész egy áramlat, amelyből az érzelmek és kimondhatatlanok ömlenek ki, az egyébként némaságot választó lányból. A regény a némaságra épít, amelyben a befogadó az egyetlen, aki hall. A kislány, Ellen a diszfunkcionális, bántalmazó családi traumák elől a hallgatásba menekül, ezzel megszakítva a kapcsolatot a külvilággal. Ez az éles elhatárolódás nagyon sűrű, mély és analizáló befelé fordulást eredményez. A regény nyelvezete lüktető, folyamatos önértelemzés, megválaszolatlan kérdések, emlékek szakítják meg az elbeszélést. Ez a pulzálás, önismétlés szépen belesimul a traumafeldolgozás folyamatába. A történet lineáris ívét megbontják a retrospektív emlékek, amelyek egyre jobban megágyazzák a trauma forrását. Az emlékekkel párhuzamosan folyamatos filozofikus analizálás történik, amely túl mutat a történeten, valami nagyobbat akar górcső alá venni. A regény mégsem tud megérkezni, egyik hiányállapotból csúszik át a másikba.

„Nemrég töltöttem be a tizenegyet.” (16) – csakhogy a regényben nem érvényesül teljesen sem a gyermeki nézőpont, sem a vegyes narráció. Nagyon nagy erénye lenne a történetnek, ha a narráció a gyermeki nézőpontba való visszahelyezkedésen keresztül jelenne meg, keveredve így a gyermeki szólam a felnőtt rálátásával. Boström Knausgard regényében nem ez történik. A narrátor kijelenti életkorát, ugyanakkor a folyamatos analizálás, feldolgozás nem egy tizenéves gyermek szemszögén keresztül jelenik meg. „Nem készültünk felnőni. Még nem.” (40) – a gyermeki nézőpont elcsúszásai a folyamatos, átfogó reflektálás az életére (ami eddig tizenegy évből áll, amiből kapásból négyre nem emlékezhet pontosan), és a felnövekedésre. Apja halála és az abból fakadó bűntudat lehet katalizátora a gyermeki nézőpont megbontásának? Részben, de nem ennyire élesen. „Régebben volt életem.” (41) – a gyermek narrátor, életkorából fakadóan, nem lenne képes reflektálni az életére, csupán az adott körülmények logikai kapcsolataira. „Bizonyos dolgok bizonyos életkorokhoz kötődnek” (131) – de talán a mély filozofikusság, amellyel Ellen analizálni tudja saját magát, édesanyját, családját, amellyel az élet olyan dolgaira világít rá, amelyre gyerekként nincs rálátása, nem az ő életkorához köthető. A regény elbeszélésébe beszüremkedik egy olyan szólam, amely összeegyeztethetetlen a vállalt gyermeki narrátorral, ez pedig elidegenítően hat.

A regényben központi motívum a fény-árnyék ellentét, mely egyszerre jelenít meg belső és külső állapotokat. A történet refrénjeként is értelmezhető „fény családja vagyunk” állítás kissé didaktikusan és giccsesen állítja szembe a diszfunkcionális családot annak élethazugságával. A nemlétező fényt ellenpontozza az álom állapota, amely egyszerre hoz megnyugvást és szorongást. A karakterek a külső térben és a lelki folyamatokban is e két minőség határán billegnek. A fény és árnyék állandó egymásba alakulása hiányállapotokat szül, amelyek nemcsak a történet szintjén okoznak zavart, hanem a befogadásban is. „Talán az a felszínen úszó, élőnek tűnő, de döglött rombuszhal, amit a bátyám mindenképpen be akart emelni a csónakba, az volt az első jele annak, hogy nincs minden teljesen rendben?” (134) – talán Boström Knausgard regénye is ez a rombuszhal, amely egyszerre tűnik élőnek és halottnak, ami mellett nem lehet ugyan elmenni, de a csónakunkba beemelni sem tudjuk.