„Jaj, jaj, jaj azoknak, akik a földön laknak, a másik három angyal trombitájának hangja miatt, akik még ezután trombitálnak. Az ötödik angyal is trombitált, és láttam, hogy egy csillag leesett az égből a földre, és neki adatott az alvilág kapujának kulcsa. Felnyitotta az alvilág mélységét, és füst szállt fel onnan, mint egy nagy kemence füstje, és elsötétült a nap és a levegő a mélység füstjétől. Sáskák jöttek ki a füstből a földre, és olyan erő adatott nekik, amilyen ereje van a földi skorpiónak. És megmondatott nekik, hogy ne bántsák a földön a füvet, se a zöldet, se az élő fát, hanem csak azokat az embereket, akiknek a homlokán nincs ott az Isten pecsétje" – olvashatjuk a Biblia utolsó szegmensében, a Jelenések könyvében (Károli Biblia, revideált fordítás).

Az apokaliptikus víziót és jövendölést sokféleképpen értelmezték az emberi történelem során, így vonatkoztatták már a Római Birodalom bukására, és az egész Föld pusztulására is. Manapság különösen sok párhuzamot találunk a bibliai világvége folyamata és a 21. század aktuális történései között: háborúk pusztítanak, az Iszlám Állam terroristái tartják rettegésben nemcsak a Közel-Keletet, hanem már Európát is, a 2010-es években népvándorlás indult meg, álhírek és összeesküvés-elméletek („hamis próféták”) babonáznak meg embereket, és az ember környezetkárosító tevékenysége eredményeként nemcsak állatfajok pusztulnak ki, de testközelből megtapasztalhatjuk, hogy az éghajlat is radikálisan átalakulóban van.

Éppen mostanában került fel a Netflixre David Attenborough szenvedélyes és drámai hangvételű dokumentumfilmje, az Egy élet a bolygónkon, amelyben a 94 éves természetfilmes arra figyelmeztet, hogy geológiai mércével mérve igen rövid időn belül az emberiség kipusztulhat, mert feléli erőforrásait, miközben megbontja az ökológiai egyensúlyt, így a Föld ellene fordul szimplán azáltal, hogy élhetetlenné válik. Attenborough persze azt állítja a filmben, hogy még van remény, ha gyorsan észbe kapunk, és cselekszünk. David Attenborough kínál néhány evidens megoldási javaslatot, amelyeket érdemes megfontolnia a világ vezetőinek, és amúgy nemcsak filmjeivel figyelmeztet, több klímakonferencián is részt vett, és részt is fog venni, amíg él. Elmondása szerint hiába vetik fel sokan kétkedve, hogy már élete alkonyán jár, mit törődik ő a globális felmelegedéssel, ő mégis felelősséget érez bolygónk és az emberiség jövője iránt.

Ugyanígy érez a svéd Greta Thunberg is, akit meg éppen amiatt támadtak, hogy túl fiatal, még a 18-at sem töltötte be, iskolába kellene járnia, tanuljon még, mielőtt kiosztja a politikai és gazdasági vezetőket, ráadásul úgy, hogy Attenborough-val ellentétben még csak nem is javasol valódi megoldásokat. Megdöbbentő, milyen mértékű gyűlölet zúdult erre a valójában mindannyiunkhoz hasonló, törékeny lányra. A világ befolyásos emberei, Vlagyimir Putyin és Donald Trump is keményen, cinikusan leszólták őt, még magyar politikusok is kritizálták, Gulyás Gergely miniszter például „16 éves beteg kisgyereknek” nevezte Asperger-szindrómája miatt, akit a klímaaktivisták csak felhasználnak céljaik elérése végett. De voltak, akik – a Jelenések könyve nyomán – egyenesen az Antikrisztusnak kiáltották ki, valamint ízléstelen, pornográf képekkel gúnyolódtak rajta. Ám Greta rengeteg követőre és támogatóra is lelt, bár abban Gulyásnak mindenképp igazat adhatunk, hogy egyértelműen sokan, főleg azok, akik a hatalom közelében vannak, és érdekükben áll, csak felhasználják a svéd tinédzserlányt, de nem érinti meg őket mindaz, amiről beszél. Nathan Grossman dokumentumfilmje, a koronavírus-járvány miatt online megrendezett 17. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál keretében megtekinthető I Am Greta (Én vagyok Gréta) nem hibátlan, nem támadhatatlan, sőt meglehetősen részrehajló alkotás, azonban nagy érdeme, hogy megmutatja a szinte Messiássá emelt klímaaktivista médiamítosza mögött rejlő embert, az érzékeny, érző, törékeny lelkű tinilányt, akit egyébként érdemes komolyan venni.

A dokumentumfilm tulajdonképpen azt az utat járja végig, amelyet Greta az első, 2018 augusztusi, svéd parlament előtti tüntetésétől a 2019 szeptemberi New York-i ENSZ-klímakonferenciáig megtett, és megmutatja, hogyan lett „egyszemélyes” tüntetőből sok követőre lelt, felkapott és megkerülhetetlen klímaaktivistává. Nathan Grossman izgalmas felemelkedési, felnőtté válási történetté szervezi játékfilmes eszközökkel Greta Thunberg igen rövid idő alatt, igen fiatalon megtett útját: végig epikus zene szól, ami fokozza a főhősnő által közvetített hatalmas küldetéstudatot, és a szerkesztésmód (tehát, hogy az életepizódokat egy sikertörténetté szervezi) is még katartikusabbá teszi, ahogyan a lány követőinek tábora egyre csak gyarapodik. A svéd parlament előtt „Iskolasztrájk a klímáért" táblával magányosan üldögélő Gretát akár még egy hajléktalan utcagyereknek is nézhetnénk (mint ahogy egy idős, arrogáns hölgy annak is nézi, majd felelősségre vonja, hogy miért nem az iskolában tanul). Ám nem sok jelenettel később már Arnold Schwarzenegger akciósztár és egykori kormányzó ír neki Twitteren, hogy később nekivágjon az I Am Greta csúcspontjának számító, egyszerre felemelő és félelmetes Atlanti-óceáni vitorlás hajóútnak.

Szóval Nathan Grossman műve pazarul összerakott, rendkívül izgalmas és hatásos alkotás, csak néhány jelenete rontja a filmnyelvi szempontból impozáns összhatást. Ilyenek például azok a képsorok, amelyek direkt dekomponáltak, vállaltan megrendezettek, és Greta Thunberg „tornázik" vagy „táncol" rajtuk. Egyrészt ezeken a kamera nem mutatja teljes alakban a főhős lányt, ő csak mintegy „belóg a képbe", de emiatt a környezet sem látható tisztán, úgyhogy az alkotók két szék közé, a pad alá kerültek a hatás vadászata közepette. Másrészt ezek a jelenetek inkább groteszkké teszik a tinédzserlányt, nem emberibbé, ami éppen az ő esetében különösen káros, hiszen kap így is elég támadást, gúnyt, cinizmust a politikusoktól és az internet még náluk is kíméletlenebb népétől egyaránt.

Egyébként Greta Thunberg remek filmes alapanyag, fiatal kora ellenére igen izgalmas személyiség, nem feltétlenül mentális betegségei miatt, hanem azért, ahogyan ezekre reflektál, és ahogyan ezekből előnyt kovácsolva a közelgő klímakatasztrófa megelőzése mellett szónokol felnőtt embereket megszégyenítő fegyelmezettséggel és határozottsággal. A 2003-as születésű lány 8 évesen kezdte el felfogni, hogy mi folyik körülötte, mi történik a Földdel és éghajlatával, és állítólag ennek hatására esett mély depresszióba, ami miatt nem evett, jelentősen lefogyott. Később az Asperger-szindróma (az autizmus egy válfaja, amelyben a társas interakciók nehézségei kiugróan magas intelligenciaszinttel párosulhatnak) mellett szelektív mutizmussal (speciális kommunikációs zavar) és obszesszív-kompulzív zavarral (kényszergondolatokkal vagy kényszercselekvésekkel járó szorongásos kényszerbetegség) diagnosztizálták, de szülei, kiváltképp édesapja, a filmben végig lányát támogató Svante Thunberg kitartásának is köszönhetően Greta megtanult élni a mentális betegségeivel.

Példás, ahogy fiatal kora ellenére a hírnevet és betegségeit kezeli: teljesen tisztában van vele, reflektál is rá, hogy nehezen megy neki a kommunikáció, állítása szerint csak akkor beszél, ha kérdezik, illetve van mondandója a klímaváltozásról. Ha megnézzük a dokumentumfilmet, még inkább meggyőződhetünk arról, hogy teljesen alaptalan minden aljas mém, ami Greta néhány, a 2019-es konferencián elmondott beszédéből kiragadott arckifejezése alapján gonosznak, számítónak, ravasznak állítja be őt. Mint kiderül, Thunberg nagyon is tud mosolyogni, őszintén nevetni, saját magán is (édesapjával gyakran nézik vissza fotóikat és videofelvételeiket, amint például I. Ferenc pápával találkoznak), és könnyei is őszinték.

A film a kelleténél kicsit többet is alapozza erre a hatást, sokat mutogatja Gretát könnyekkel küszködve vagy kisírt szemekkel, ami miatt egy idő után csökken ennek a motívumnak az ereje és őszintesége. Ám még így is egy valódi, hús-vér kamasz képe rajzolódik ki előttünk, aki ugyanúgy érez, vágyakozik, nevet és bánatos, mint mi, csak éppen küldetéstudata és betegségei teszik különlegessé, az átlagtól eltérővé. Az I Am Greta hangsúlyozza, hogy sokáig iskolatársai kiközösítették őt, sikertörténetéhez pedig ezzel összefüggésben az is hozzátartozik, hogy amint meglátták kvalitásait, több, korabeli tinédzser is mellé állt szerte a világon (sőt, a film végén még egy kis „ázsiai Greta Thunberget" is láthatunk, aki egyébként egy kisfiú). Ilyen módon Greta története azt is példázza, hogy nyitottnak kell lenni a másik emberre, igen is venni kell a fáradságot, hogy megismerjük, és ne kelljen hírességgé válnia ahhoz, hogy elfogadjuk, és fel- és elismerjük érdemeit. Mert attól, hogy valakinek nehezebben megy a mindennapi kommunikáció, még nem biztos, hogy nem tud beszélni, vagy nincsenek hasznos gondolatai. Időt kellene adni mindenkinek a kibontakozásra, nemcsak az extrovertáltaké a világ!

Nathan Grossman műve bár egyértelműen idealizálja, pozitív példaként állítja elénk Greta Thunberget, meg-megmutatja, hogy ő is csak emberből van, és nemcsak pozitív vágyai és érzelmei vannak, hanem makacs, és fél is. Például édesapja sokszor veszekszik, vagy inkább csak perel vele, hogy egyen, amiből érzékelhetjük a család múltbeli traumáját, amikor lányuk mély depresszióba esett. Édesanyja, Malena Ernman egykori operaénekesnő is elsírja magát az egyik közös jelenetükben, mert eszébe jut, hogy milyen nehéz utat kellett megtenniük eddig, hogy lányuk nyilvánosság elé merjen állni, és fontos beszédeket mondjon. A már említett hajóút pedig azért is a film csúcspontja, mert itt látszik meg igazán, hogy a határozott külső érző szívet és törékeny lelket takar. Igaz, kiérződik ebből az epizódból, hogy az I Am Greta alkotói mintegy krisztusi szenvedésként törekedtek ábrázolni a jelenetet, amelyben a tinédzserlány kifakad, és könnyeivel küszködve, a háborgó óceántól megriadva ecseteli, hogy ő inkább átlagos életet szeretne élni, nem bírja ezt a terhet, amit cipelnie kell. Gyönyörű, megindító képsora ez a filmnek, ami még talán Trumpot és Putyint is meggyőzheti arról, hogy Greta nem valamilyen háttérhatalom bábja vagy Antikrisztus, hanem csak egy lány, aki hatalmas felelősséget érez az emberiség jövőjéért.

Természetesen lehet támadni Greta Thunberget, és a filmet is, ideológiai-tematikai szempontból. Abban nyilvánvalóan igaza van Thunberg kritikusainak, hogy a lány konkrét megoldást nem nagyon javasol a károsanyag-kibocsátás csökkentésén kívül, és kikezdhető amiatt az I Am Greta, hogy nem akart erre a problémára reflektálni. Bár nyilvánvalóan nem ezért készült el a dokumentumfilm, hanem hogy megmutassa a tinédzserlányt az aktivista mögött. Persze Greta tevékenységének lényegét bevallottan sem az adja, hogy megoldásokat kínáljon. Beszédeiben mindig is hangoztatta, hogy az a tudósok dolga. Az ő küldetése, és ezt érdemes megérteni, az, hogy felhívja a figyelmet a problémára, ami valljuk meg, elcsépelt frázisokká degradálódott az évtizedek során. Amellett ugyanis nem lehet elmenni, hogy egy élet előtt álló, tizenéves korát taposó tinilány nem a bulikkal, az első szerelmekkel vagy a tanulással foglalkozik, hanem péntekenként rendszeresen sztrájkol, életét kockáztatva vitorláshajóra száll az óceánon, és őszinte könnyekkel „szól be” a világ felelőtlen vezetőinek, akik aláírták a párizsi éghajlatvédelmi egyezményt, de érdemben nem cselekszenek.

Hiányosság a filmnek, hogy csak szimptomatikusan, azaz egy-két elkapott arckifejezés révén teszi láthatóvá, de nem reflektál arra sem, hogy Greta Thunberget sokan pártfogolják, de gesztusaik és arcmimikájuk elárulja, hogy csak egy „aranyos kislányt" látnak benne, aki „had mondja a magáét". Holott, még egyszer érdemes hangsúlyozni, súlya van annak, hogy egy tinilány felfogta, milyen károkat okozhat Földünknek a „nemcselekvés", és a maga módján próbál is tenni ellene. Azonban éppen azért fontos hangsúlyozni azt, és szembesíteni az embereket azzal, hogy sokan még a pártfogói közül sem veszik teljesen komolyan Gretát, mert az is sokat elárul a politikusokról, és elég sötét jövőt vetít előre, hogy valaki, vagy az adott konferencián ülők többsége mosolyog, amikor ez az „aranyos kislány" számon kéri az ötvenes–hatvanas döntéshozókat. Holott nem megmosolyogtató, hanem megrendítő, hogy ez az idén 17. életévét betöltött aktivista, akit sokan „betegnek" és „komolyanvehetetlennek" tartanak, felnőttebnek látszik a magukat felnőttnek nevező politikai vezetőknél. Mindenesetre a film egyes konferenciajeleneteit látva Herbert Marcuse újbaloldali gondolkodó fogyasztói társadalomról megfogalmazott tézisei is eszünkbe juthatnak: a lázadó eszméket a hatalom úgy semlegesíti, hogy megszelídíti, beépíti azokat saját rendszerébe, persze jelentős kompromisszumokkal, így kicsorbítva az élüket. Thunbergnek és őszinte követőinek erre kell nagyon vigyázniuk a közeljövőben, mert sokaknak áll érdekében, hogy így vagy úgy, de leszereljék a klímaaktivistákat.

Mindemellett nyilvánvalóan támadható Greta Thunberg és a film is amiatt, hogy míg a tinilány a károsanyag-kibocsátás csökkentésének fontosságáról, a klímaváltozás „jövőkárosító" hatásáról beszél, addig ő és szülei is igénybe veszik a modern technika vívmányait, azaz élnek a „környezetkárosító tevékenységekből" keletkezett termékekkel. Miközben vonattal és vitorláshajóval közlekedik, Gertának laptopja, iPhone-ja van, eszi azt a banánt, amelyet nem éppen környezetbarát módszerekkel termeltek ki, és szállítottak el a jóléti államba, Svédországba, és nem mellesleg a ruha, amit visel, a hotel, ahol megszáll, vagy a vitorlák, amelyekkel átsuhan az Atlanti-óceánon, mind-mind közvetve vagy közvetetten hozzájárulnak az éghajlatváltozáshoz, a globális felmelegedéshez.

Mint már kitértem rá, a tinilány sem azonnali radikális, hanem fokozatos változtatásokat javasol, ám a film nem képes megmutatni, hogy a repülés megtagadása vagy a „természetes üzemanyaggal" működő hajó használata többek látszatmegoldásoknál. Ugyanakkor ha megértjük az ezek mögött rejlő lényeget, akkor rájöhetünk, hogy a maga naivitásával és demagóg mivoltával együtt is példamutató mindkét dolog, mert ha csak azt a példát követné minden ország, hogy visszatérnének a vitorlás hajókhoz, már javulhatna a helyzet. Más kérdés, hogy ez sokaknak nem áll érdekében, és sajnos nagyon sok olyan ember van döntési pozícióban, aki nem lát tovább annál, hogy a gazdasági növekedés töretlen legyen, és csak mosolyog Greta Thunberg beszédein, sem Greta generációja, sem a jövő többi nemzedékének sorsa, jóléte nem érdekli. Ha ezeken elgondolkodunk, már megérte ezt a dokumentumfilmet elkészíteni, illetve megnézni.

A film a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon  lesz látható. 

A 17. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál 2020. november 10. és 22. között kerül megrendezésre online vetítésekkel. A filmek ezen az oldalon „kölcsönözhetőek”.

A fesztiválról bővebb információk itt találhatók.

A film adatlapja a fesztivál honlapján itt található.

I Am Greta (Én vagyok Gréta) – színes, svéd dokumentumfilm, 97 perc, 2020. Rendezte: Nathan Grossman. Írta: Olof Berglin és Peter Modestij. Operatőr: Nathan Grossman. Zene: Jon Ekstrand, Rebekka Karijord. Szereplők: Greta Thunberg, Svante Thunberg, Malena Ernman, politikusok és hírességek.

A cikkben szereplő képek a Verzió hivatalos sajtóanyagai.