Csak később, amikor egy medence fölé hajoltak, látták meg egy hasadékon keresztül a tenger felszínét.[1]

A kertépítési történet – miként megannyi más japánkert is – a világ észlelésének kifinomult módját és alapvető arányérzékét mutatja. A szigetországot körös-körül tenger övezi, roppant távlatai nemcsak a partokon, de a belső hegyvidékekről is feltűnnek. Mérhetetlen kiterjedése mellett minden viszonylagossá és elenyészővé válik. Hasonlóképpen, egy sajátos pillanatban jelenik meg a tenger Macuo Basó, a haiku klasszikusának útleírásában: láttam a Hold fényét megcsillanni a tenger vizén, és az egész táj merőben másképp festett.[2]

A japánkertben a tengert egy medence, vagy egy tó jeleníti meg. Ahogy a tenger arányos tekintetbevétele is szárazföldi támpontokat kíván, úgy a kert megkomponált szépsége is keretek között bontakozik ki. A kert eredendően egy kivágat, egy kikerített térség; kialakítása elkerítéssel és bekerítéssel kezdődik, mivel a természet csak határok közé vonva művelhető és védhető meg.

Még a Fővárosi Állat- és Növénykert zugában kialakított, kicsiny japánkert is elborít növényeinek bőségével, fáinak, bokrainak és illatának intenzitásával. A túláradás gátakat, az élmények bősége nyugvópontot kíván. Ahogy az erős fény hatására is összehúzódnak a szemhéjak, és mint egy hasadékon keresztül engedik át a látványt.

A Meditációs pavilon a kert nyugvó- és fókuszpontja: egyszerre kínálja a megpihenés helyét, a leülés lehetőségét, valamint a kert bejárása során látottak leülepítését és áttekintését. A pavilon azon ritka építmények egyike, amelyben a kint- és bennlét sikerült egyensúlya valósul meg: falaival és tetőzetével védelmet és biztonságot nyújt, ablaknyílása pedig a kert töretlen jelenlétét teszi megtapasztalhatóvá. Falai védenek az esetleges jövevényektől: másként ülünk egy mezőn, mint egy fal előtt; érzékeink nyílt terepen a váratlanra állnak készen, a figyelem körkörösen kiélezett.

A kontempláció, a koncentrált szemlélődés szava eredendően egy keretek között zajló megfigyelést jelentett: az égi jelek fürkészei, az augurok által készített négyszög alakú szerkezetet készítettek, a temblont, ami az ég egy részét jelölte ki. Az így körülhatárolt területre irányuló figyelmet nevezték contemplationak.

A Meditációs pavilon a biztonságos, nyugalmas és körülhatárolt szemlélődés helye. A pavilon falai bambuszból készültek, egyszerű faszerkezet hordozza; lazán egymás mellé erősített szálai között át tud járni a szél. A tetőzete alatt kis pad, bensőséges terét a köré félkörívben beforduló hátfal teremti meg. A pavilonban ülve a kert érzékelhetősége nem szakad meg, mi több: elmélyül – szemléleti keretet, támpontokat kap. A kertre nyíló ablaknyílása mintegy keretezve mutatja a lombokat, a tó vizét, a kőmécsest.  Keretek között áttekinthetővé válik a túláradó látvány. Mint amikor a tenger is csak egy hasadékon keresztül tárul fel.

[1] Zdenek Hrdlicka: Japanische Gartenkunst, Artia, Praha,1981. 91.

[2]Macuo Basó: Keskeny út északra. Kolozsi Kiss Eszter fordítása, Pannonhalmi Szemle 2005/2-3