Helyszínváltás, rövid életű hideg és több emeletnyi lépcsőzés vezet el bennünket a tárlat első állomásához. A Godot Labor jelenleg Magyarország legnagyobb magángalériája, az egykori Goldberger Textilgyár 1100 négyzetméteres területén, amelynek térbelisége túlnyúlik az emberi érzékeken. Még a Labor vezetője is szokja az óriásléptékű mértéket, de a fűtetlen kiállítótérben kabát és pulóver nélkül, rövid ujjú ruhában mozog.

A tárlat első, vagyis a legfelső szinten kezdődő állomásán a galéria állandó művészei közül talán a legfiatalabbak csoportjának alkotásai sorakoznak. Kaszás Konrád, Hajgató Terézia és Plank Antal munkásságának metszéspontja az optikai illúziókeltés, melynek tematikája eltérő a művészeknél. Míg Kaszás absztrakt módon, színtani kutatásainak eredményét sűríti egy képbe, nevet adva a festészeti gesztusainak, addig Hajgató kizárólag székeket fest. Az ábrázolások csendéleteknek is felfoghatók, amiknek különlegessége a kép központi eleme és a háttér összjátéka. Plank Antal a galéria egyedüli szobrászaként olyan tárgyakat teremt, amelyek műtárgyi mivolta elsőre észrevehetetlen. Aki várt már valaha életében a Széll Kálmán téren tizenöt percet késő barátjára, az biztosan észrevette a padokon megbújó mikro-alkotásait.

Egy emelettel lejjebb a kiállítótér közepén helyezte el Cserhalmi az ebédlőasztal méretű installációt, Gulyás Andrea Katalin Mezősemerre című munkáját. A műalkotást homokvárak helyett homokházak adják, egy munkaasztalon elrendezve. Cserhalmi Luca elmondja, hogy valóban létezik egy Mezőszemere nevű község Magyarországon, ahol nyaranta egy művésztelepen közös alkotás folyik. Valószínű, hogy Gulyás Andrea Katalint is egy ilyen nyár ihlette az installáció elkészítéséhez, mely a kis borsod-megyei község hanyatlására  reflektál. A homokból épült házakat sorfalasan, a mezőszemerei településkép mintájára alakította ki. Néhány már összedőlt, eggyé vált a homokszemcsékkel, másokat a barkácsoláshoz gyakran használt eszköz, a pillanatszorító tartja helyén, ezzel is jelképezve a házak pillanatnyi stabilitását. Ezenkívül látható volt Tétényi Gabriella Cserdi csoda alkotása is, Cserdi tragikus körülmények között elhunyt polgármesteréről festett képe, amely még évekkel a tragédia előtt készült.

Két fiatal művész női szerepekkel foglalkozó munkáit tekintjük meg pár lépcsőfokot süllyedve. Gáspár Annamária autodidakta művész, alkotási folyamatában fontos szerepet játszanak utazásai. Tétényihez hasonlóan dokumentarista hozzáállással dolgozik, de színvilága szélesebb skálán mozog. A nők sztereotipizálása, illetve társadalmi szerepük központi téma művészetében, melyeket a hagyományos japán festészet szempontjából jelenít meg. Immár negyedik kiállítása Do you have a choice?[1]  címmel október 10-ig volt látogatható a Bartók Béla úti Godot galériában.

Gallai Judit Ágnes önarcképét használja munkáiban, visszatérő motívum nála a vörös szín. A kiállított műveken hindu istenségeket állati alakjában festett meg saját arcképével, felhívva a figyelmet az ember állatias ösztöneire, melyeket a szociális neveltetésünkkel mindannyian elnyomunk magunkban. Talán nem kellene, hiszen egészséges mértékben hozzájárulhat egy boldogabb, felszabadultabb élethez.

Utolsóként a Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak munkáival ismerkedünk meg, amelyek Cserhalmi szerint egyáltalán nem nevezhetők csupán szárnybontogató kísérleteknek. Azt a sztereotípiát is károsnak tartja, miszerint a fiatal képzőművész még tanulási folyamaton megy keresztül, ezért nem képes érett alkotások létrehozására. Ennek cáfolatára két hallgató példáját mutatja be, akiknek technikai tudása mögött mély gondolatokról árulkodó művészi koncepció is áll.

Utolsó utáni stáció KristofLab, alias Szabó Kristóf opuszainak otthont adó tere. A festészet mellett médiaművészettel is foglalkozó fiatal képzőművész számára fontos a kontextualitás, a kiállítóteret gyakran munkáihoz illeszkedő hétköznapi tárgyakkal rendezi be. Block című sorozata panellakásokat ábrázol, a modern nagyvárosi lét ellentmondásait, a bensőségesség és az elidegenedés kapcsolatát boncolva. Az egyik sarokban szocialista időkből hátramaradt fotel és dohányzóasztal, rajta a tipikus narancsszín lámpa áll – Cserhalmi felajánlja valamelyikünknek a legkényelmesebb helyet, de udvariasságból egyikünk  sem jelentkezik érte. A hagyományos múzeumi látogatásokhoz szokott embernek furcsa, ha egy műtárgyat használhat.

Sokáig guggolok az utolsónak bemutatott művész videoinstallációja előtt, ahol az M4-es metró egyik feljárója jelenik meg. A mozgólépcsőnél kibukkanó vagy épp lesüllyedő, elmosódott körvonalú emberek alakjai a városban gyakran megélt személytelenséget, eltávolodást juttatják eszembe. Amikor az M4-es metró vonalán utazom, a megállóhelyek geometriai alakzatokkal telített formavilágának és a rideg anyaghasználatának együttes hatása miatt gyakran érzem magam egy hatalmas bálna belsejében...

A tárlatvezetés végével újra megmászom a lépcsőket, ismét szemrevételezésre kerülnek a képek. Mikor a kijáratot kezdem keresni, egy sötét térbe lépve optikai csalódás ér. Nem tudom megállapítani, hogy a galéria terében vagyok még, vagy már az udvaron. Azt sem tudom, hogy a valóságban, vagy a képek rántottak magukkal sajátos világukba.

A kiállított munkák a november 1-ig megrendezett Godot Art Fair művészeti vásár keretében is megtekinthetők.

Fotók: Koczor Dániel

[1] A kiállításról szóló kritikánk itt olvasható.