Grafikusművész vagy, de nagyméretű olajképeket is készítesz. Mi határozza meg, hogy egy adott témából rajz vagy festmény lesz-?

Mindig az a döntő, hogy éppen mi jár a fejemben, hogy gondolataim melyik irányba visznek el egy képet. A téma leginkább az alapanyaggal együtt alakul, lépésről-lépésre haladok, ahogy elképzelem a formát, megjelennek a színek, elkezdem érezni a hangulatát, a mondanivaló finomságait, és felépül a lényeget elfedő vagy épp kihangsúlyozó elemek rendje. A nagyméretű olajképeim általában összetettebbek, mert a kartonok kis felülete (11x11 cm) nehezen bírná el a sok elemet, színeket pedig csak korlátozott számban használok a karcoknál. Ráadásul sok esetben készül spontán módon egy-egy karc: fékevesztett, kontroll nélküli vonalakat mélyítek a karton felületébe, majd azokat gondolom tovább, alakítom át valamivé. Ezzel szemben az olajképek sokkal átgondoltabb, megtervezett képi világot kívánnak, ezért egy szín és kompozíciós vázlat is megelőzi a festést. Azt azért nem kell gondolni, hogy a terv egy az egyben való átmásolása történik! A legtöbb esetben csak nagy vonalakban fedezhető fel egy kész festményben az azt megelőző tervezet, mivel az alkotás közben (ami olykor több hónapig is tart), a világ és önmagam által befolyásolva sokat változhat a mondanivaló vagy a lényeg felszínre hozásának, illetve elrejtésének mikéntje.

A Csillagszálló olvasói ezúttal nőket ábrázoló képeiddel ismerkedhetnek meg. A nők ábrázolása, vagy általában az emberábrázolás jellemző a művészetedre? Miért?

A nőkről készült, vagy nőket ábrázoló képeim között vannak olyanok, amelyek a női szépséget csak önmagukban akarják megjeleníteni, és olyanok is, amelyek a szépségükkel, esztétikumukkal elfednek bizonyos tartalmakat, mondanivalókat, amiket csak az értő, nem felületes szemlélő lát meg. Ez sok esetben nem a szakmabeli emberek sajátja, ők a kivitelezést, a megjelenést értékelik, de legtöbbször negatívan bírálják. Ezért is szerepeltetek már-már giccsbe hajló hangulatokat árasztó figurákat, elemeket a képeimen: „a lényeg a ruha alatt van”, de inkább mögötte…

Több képeden is felfedezhetőek nyilvánvalóan szándékos hasonlóságok Klimt műveivel. Meg tudnád fogalmazni, mennyiben „klimtesek” a festményeid – és mennyiben alakítod maivá a szecesszió hagyományát?

A korábbi munkáimra volt jellemző, bár manapság is szeretem a „klimti” esztétikumot, azonban az ember változik, a gondolatai, az értékrendje követik őt, és ami tegnap tudatos példakövetés volt, mára már átlényegült, letisztult tapasztalat lesz. Ez persze szintén nem segít a szakma megnyerésében, az öncélú esztétizálás feléjük csak provokációnak tűnhet, de ez nem így van, nekem fontos, de közben nekik mutatok ezzel fricskát. Az alkotás közben történő ellazulásom egyik fontos alapja ez, a díszítő motívumok, a cizellált elemek vászonra (vagy kartonra) festése, a foltok finomságának párbeszéde, az ecset kapcsolata az anyaggal, a színekkel.

Az itt látható nők – a szerkesztői önkénynek köszönhetően – anyákról szóló történetek között láthatóak, holott egyikőjük sem anya. Szerinted ábrázolható az idő? Van múltjuk és jövőjük az alakjaidnak, vagy örök jelen időbe merevednek?

Minden kép mondanivalója a festői akarattól, és a néző „szűrőjétől” függ. Az alkotás mindenképpen eléri célját, ha már csak egy ember is látja, és véleményt formál róla. Az én alakjaim ki tudnak törni az ábrázolt valójukból, de ennek a folyamatnak a kulcsszereplője a néző, mert az ő gondolatai, asszociációi fogják kiragadni a síkból, a megdermedt időből, és helyettesítik be valakivel, valahol… valamikor. Ez az átlényegítés az, ami anyává vagy akár prostituálttá is teheti a megjelenített „nőimet”. A hangsúly a kapcsolaton van, ami vagy elszigetel, vagy felold, de semmiképpen sem semleges. Ha az lenne, akkor a néző nem időzne el a kép előtt, nem vonná össze a szemöldökét, vagy nem húzódna mosolyra a szája. Mindez azért fontos nekem, mert én így nézem a képeket, kapcsolatot keresek, érzelmet akarok tőlük, mert így értek meg egyre több mindent a világból… de előbb magamat kell megismernem.

Klimt esetében a nőalakok gyakran biblikus-mitologikus történetek hősei. Te is feldolgoztál bibliai, mitológiai történeteket?

A nimfa-szatír témakör foglalkoztat, de pusztán csak a nő-férfi kapcsolat ábrázolásához való kapaszkodóként. Egy-két képem sajátja volt ez, de már régóta nem festettem ezekkel a szereplőkkel képet, ezért már bátran mondhatom, hogy túlléptem rajtuk. Más mitológiai vagy bibliai történet, szereplő pedig tudatosan nem kerül a vásznamra, inkább a saját sorsom, a belső világom részeseit jelenítem meg, nincs szükségem konkrét karakterekre vagy eseményekre. Persze sokkal emészthetőbb, jóval „eladhatóbb” lenne a világom, a gondolataim is könnyebben érhetnének célt, ha ismert alakok, történések megformálása mögé lennének bújtatva, de ezt egyszerűen nem akarom, mert nem szeretem a mesterséges, görcsös pátoszt.

Illés Balázs 1977-ben született a Somogy megyei Lengyeltótiban, grafikusművész, jelenleg a kaposvári Zichy
Mihály Iparművészeti Szki tanára. További munkái megtekinthetők itt

A Csillagszálló című újság megvásárolható a Astoriánál, a Deák téren és a Ferenciek terén, az aluljáróban, továbbá a Bobek Kávézóban, a Bálint Közösségi Házban és az Írók Boltjában.