Jó kérdés, hogy lehet-e színdarabként hivatkozni a Minden (is)-re, mivel mint az Artus Társulat többi előadása, ez is összművészetinek nevezhető, lehet színház, képzőművészet, performansz, mindezek élőzenével és grafikával megtámogatva. Az ellentétek egymás áthatásának bemutatására már az előadás címe is jó választás volt. A minden is kifejezés manapság szlengként ismeretes (– Mihez értesz? – Mindenhez is.), így a nagyon komoly és patetikusnak ható minden szót a cím feloldja egy finom nyelvi humorral.

„Nevess a világ ostobaságain, meg fogod bánni; sirasd el, azt is meg fogod bánni”

– írja Kierkegaard talán legismertebb, Vagy-vagy című kötetében, majd ugyanitt: „Sokan azt hiszik, hogy ők is így vannak, ha ezt vagy azt megtéve egyesítik vagy közvetítik ezeket az ellentéteket. Ez azonban félreértés; mert az igazi örökkévalóság nem a vagy-vagy mögött, hanem előtte van.”[1] Goda Gábor és társulata erre az örökkévalóságra reflektál, a vagy-vagy előtt létezik az is-is. (Interjúnk a rendezővel itt érhető el.)

Az Artusba érve az első lépcsőforduló után egy kivilágított installáció fogad minket, ahol egy olyan szobor van a levegőbe emelve, amely minden oldaláról más. Ha szeretném kör, négyzet vagy háromszög is lehet a vetülete, mégis egy tömbről beszélünk. Az ajtóban egy yes-no feliratplasztika áll egy talapzaton, szintén nézőpont kérdése melyiket látjuk. Az előadóteremben a színpadkép teljesen üres, egy széket és egy lépcsős emelvényt leszámítva. Az előadás elején mindössze annyi történik, hogy a rendező leül a kihelyezett székre és elmeséli egy élményét, ami a kínai Wudang-hegyen játszódik. Goda Gábor lényegében ebből a személyes élményéből építi meg a Minden (is) előadást oly módon, hogy nem a történetének személyességét teszi meg központi témává, hanem a tapasztalásából eredő gondolatokat és azok kettősségét próbálja meg körbejárni különféle esztétikai elemek akár játékos bevonásával.

Artus Társulat: Minden (is) © Dusa Gábor

Az előadás interaktív, de nem túlzó módon, így az olyan színházlátogató se fogja kényelmetlenül érezni magát, aki még nem vett részt hasonlón. A nézők bejárják az Artus Stúdió néhány termét, útközben olyan installációkkal találkozva, melyek szintén reflektálnak a mondanivalóra. Emellett egyes helyszínek mintegy színtérként is funkcionálnak, ahol leülve egy-egy jelenetet nézhetünk végig.

A főterembe visszaérve egy teljesen más színpadkép fogad, mint a kezdőképben, ahol ugyanis a nézőket négyszemélyes asztalokhoz ültetik, az előadók pedig két oldalon felváltva vagy épp a nézők asztalain és azok között járva játszanak. Goda itt is ellátja a közönséget egy kevés instrukcióval, ami lényegében az egyik játékot vezeti fel, ahol a nézők főleg egymással lépnek interakcióba. Azon az előadáson, amin részt vettem, a közönség olyan aktív volt, hogy mikor Goda Gábor befejezte a mondanivalóját: „Akkor haladjunk tovább”; sokan tényleg felálltak a székekről és szedelődzködni kezdtek.

Igyekeztem kerülni az eddigiekben bármilyen konkrét leírást, hogy mindenki számára meglepetés legyen a darab minél nagyobb része, de egyet muszáj kiemelnem az aktualitása miatt. A nézők páronként kapnak két-két másfél méteres  fehér pálcát, amit a színészek helyeznek el a kezeik között és ezeket markolás nélkül kell megtartani, pusztán a tenyér nyomásával. Itt a kínai hagyományban ismert kemény-lágy ellentéte gyönyörűen megelevenedik idegenek között is, ugyanis a bátrabbak akár próbálkozhatnak azzal, hogy erőteljesebben nyomják a pálcát tenyerükkel vagy épp ellazítják a nyomást, ezzel interakcióba lépve a párjukkal, aki – ha vevő erre a „közeledésre” – ugyanilyen módon válaszolhat. A jelenlegi pandémia idején mindezt egy szimpla biztonsági szabálynak is felfoghatjuk, ahol a kezeinkkel tartjuk azt a bizonyos másfél méteres távolságot. A színészek játéka egyszerre személyes és univerzális. Archetípusok jelennek meg a színpadon, mégis mintha rólunk, nézőkről szólna minden, velük együtt jövünk-megyünk, pletykálunk az utcán, öregszünk meg.

Artus Társulat: Minden (is) © Schiller Kata

Kiemelkedő szerepet kap a zene (Philip György, a prae.hu korábbi zenei rovatvezetője – a szerk.), ami szinte végigkíséri az egész előadást. Alig hallható beszéd, ami ha van is egyáltalán, akkor inkább ritmusnak, hangzavarnak vagy lassan zeneivé összeálló hangzásnak felel meg. A különböző kis epizódok rengeteg dolgot jelenítenek meg a maguk kettősségében, ám ezt nem didaktikus módon teszik, ezáltal teret engednek a nézők egyéni interpretációinak. Vannak például kifejezetten humoros jelenetek, amelyek egyben komoly mondanivalót rejtenek magukban vagy maga a jelenet koreográfiája foglal magába egy ellentétpárt és az is előfordulhat, hogy hiába keresünk ésszerű magyarázatot a látottakra. Ha az előadás elejétől a végéig leírható lenne, valószínűleg sosem jön létre.

„[…]Születek születni

meghalok meghalni

születek meghalni

meghalok születni”[2]

– hangzik el a darab végén Weöres Sándor Talizmán című verse imaként mormolva (nézőként erős késztetést éreztem, hogy én is csatlakozzak az előadókhoz) és az elsötétedő lámpák újbóli felgyúlása után – már önmagában ez is kettős, ami világít, az egyszer elsötétedik, majd újra világítani fog, az egyikben ott a másik lehetősége – úgy éreztem, nem akarom elhagyni ezt a lét-játszóteret, amit mégis el kell engedni, cserébe mindazt magammal vihetem lélekben, amit ez a pár óra adhatott meg nekem.

Artus Társulat Minden (is) című előadás. Alkotó szereplők: Bakó Tamás, Izsák Szilvia, Mikó Dávid, Mózes Zoltán, Nagy Csilla, Szalay Henrietta. Zenészek: Goda Sára, György Andrea, Philipp György. Tér: Sebestény Ferenc, Goda Gábor. Zene: Philipp György, az előadásban elhangoznak még Arvo Pärt, David Lang, Philip Glass, Vivaldi, Wim Mertens művei. Jelmez: Lőrincz Kriszta. Fény, alkotó munkatárs: Kocsis Gábor. Hang: Szabó Áron Vasaló. Kreatív technika: Bodóczky Antal, Hajdu Gáspár, Papp Gábor. Produkciós vezető: Hodován Margit. Produkciós asszisztens: Fazekas Anna, Hodován Mária. Külön köszönet: Boros Anna Eszter, Lipka Péter, Lukács László, Nagy Géza, Mayer Zita, Palojtay János. Rendező-koreográfus: Goda Gábor. Bemutató: 2020. október 9. Artus Stúdió. Fotó: Dusa Gábor és Schiller Kata.

[1] Soren Kierkegaard: Vagy-vagy, Ford. Dani Tivadar. Osiris Kiadó, 2019., 40. old

[2] Egybegyűjtött ​költemények I-III.:Talizmán (részlet), Weöres Sándor, Helikon, 2009.