PRAE.HU: Több mint tíz éve költöztél ki Los Angelesbe, ez bizonyára meghatározó pillanat volt. Milyen helyzetek, csatornák nyitottak meg neked külföldi lehetőségeket?

2008-ban mentem ki először Amerikába, a Majdnem szűz című film kapcsán. Előtte főleg német nyelvterületen tanultam és dolgoztam. A következő évben megkaptam a Filmszemle legjobb női főszereplő díját, és azt gondoltam, hogy ha itthon nincs munka – akkor dőlt be a gazdaság és vele együtt a filmunió – ösztöndíjjal megpróbálok eljutni valahova, ahol lehet tanulni valami újat a színészetről. Beadtam egy pályázatot egy Magyar-Amerikai Vállalkozási Ösztöndíjra, amire egyébként jogászok, technikusok, ügyvédbojtárok jelentkeztek, és olyanoknak szólt, akik már nem pályakezdők, de a továbblépésükhöz hasznos lenne külföldi tanulmány. Úgy gondoltam, az én szakmai munkám megfelel a kiírt követelményeknek, ráadásul épp akkor nyertem egy díjat, mégis mindenki furcsán nézett rám, nem értették, ezt színészként hogy gondolom. Végül megkaptam az ösztöndíjat, ami azt mutatja, hogy érdemes minél tágabban gondolkodni a lehetőségekről. Előzőleg az Erasmus-ösztöndíjam kapcsán is felmerült a kérdés, hogy színészként miért szeretne bárki is külföldre menni… Szerintem az ösztöndíjak remek lehetőségek lehetnek a fiatalok számára, ha mernek élni velük.

PRAE.HU: Milyen lehetőségeket látsz arra, hogy a fiatalok kitűnjenek, hogy meg tudják mutatni magukat?

Azt hiszem, a legfontosabb a saját hang megtalálása, hogy ne féljenek csinálni a saját dolgaikat, ötleteiket, projekteket kitalálni, kreatív dolgokat létrehozni. Sokan félnek az ítélettől, pedig képtelenség mindenkinek megfelelni. Úgy látom, külföldön a húsz-harminc közti „millenniumi” korosztály felismerte, hogy rengeteg platform van, és ezeket jól lehet használni. Lehet Youtube-csatornát indítani, Instagramra kitalálni dolgokat, vannak online fórumok és közösségek is, de szerintem még a TikTokra is lehet művészi dolgot készíteni. A lényeg, hogy sok lehetőség van, és nem csak felszínes tartalommal, remek dolgokat lehet kihozni belőlük!

PRAE.HU: Hawaii-on is dolgoztál, ott hogy kaptál lehetőséget?

Többször is dolgoztam Hawaii-on, először 2012-2013-ban színházban játszottam egy Neil Simon darabban, A jó doktorban, majd Henrik Ibsen Hedda Gablerében alakítottam Heddát.

Ennek az volt az előzménye, hogy Amerikában megkaptam egy szerepet egy akkor induló, The Last Resort című sorozatban, amit többek között Martin Campbell rendezett, viszont a gyártóstúdió, a Sony nem fogadta el az én művészvízumomat. Ami valójában diszkrimináció volt, és hosszadalmas, nagyon nem egyenes helyzetek árán derült ki. Akkor úgy döntöttem, hogy tovább kell lépnem, és úgy alakult, hogy Hawaii-ra költöztem. Honolulun számos színház van, szuper előadásokat csinálnak, én pedig egy castingon kaptam lehetőséget, hogy csatlakozzak az egyik társulathoz.

Aztán visszaköltöztem Los Angelesbe, és 2016-ban keresett meg egy casting director Hawaii-ról, így mentem vissza a Hawaii Five-0 sorozatot forgatni.

PRAE.HU: Részt veszel magyar produkciókban is, nem szakadtál el teljesen az itteni közegtől. Nehéz lehet több irányban fenntartani a kapcsolódást.

Sok munka van benne, többek közt annak a vállalása, hogy két bőröndből él az ember, illetve hogy mindenhol kicsit kívülálló. Extra figyelmet és erőfeszítést igényel a baráti kapcsolatok ápolása is.

PRAE.HU: Befolyásolja a munkát, hogy hol dolgozol?

Ha valaki elkezd más nyelven beszélni, más ember lesz belőle. Másképp működöm, ha angolul beszélek, másképp, ha németül, és megint másképp, ha magyarul. El kell fogadni a gyökereket, felfedezni az értékeit, és nyitottnak lenni az újra, különben megrekedünk. Sokáig nehézségként gondoltam a magyarságomra, de abban a pillanatban, hogy elfogadtam és megéltem, hogy ez engem segíteni tud, rögtön értékké vált.

PRAE.HU: Nagyon nehéz lehet a nyelvek közti váltás.

Rengeteg gyakorlás kellett hozzá, és a kialakuló magabiztosság. A színpadi szerepek sokat segítenek ebben. Teljesen más egy Kleist-darabot németül mondani, mint ahogy József Attila is magyarul az igazi. Például csináltunk egy előadást, amiben shakespeare-i angol szöveget kellett elmondanom, és csodálatos élmény volt, teljesen más hatása volt, mint egy mai filmes szövegnek.

PRAE.HU: Szempont neked a hatás működése munka közben?

Amikor csinálom, nem gondolok rá. Az nem működik, hogy közben azon járjon az agyam, hogy mit fognak szólni a nézők. Inkább az előadások utáni közönségtalálkozók, beszélgetések során vagyok nyitott a nézők véleményére.

PRAE.HU: Más rendszerben működik a színház Amerikában, mint Magyarországon?

Szerintem az amerikai színházrendszer nagyon nagy változáson fog most keresztülmenni. 2021-ig zárva van egyébként a Broadway, és filmforgatások is csak elenyésző számban mennek. Az ottani szakszervezetek biztonságot nyújtanak, az emberek tudják képviselni az érdekeiket, lehet hozzájuk fordulni, ha bármi baj van. Magyarországon sajnos sok esetben olyan szerződéseket íratnak alá, amelyek eleve kizárják a kiállás lehetőségét: „A forgatás körülményeiről nem nyilatkozom.” Nem oszthatom meg a felmerülő problémákat mással, így nincs kihez fordulni.

Az amerikai színházi rendszerben tömbösítve vannak az előadások. Az ember próbál hat hetet, aztán lejátszik húsz-huszonöt előadást, minden nap ugyanazt. Ez egy nagyon más mélységet ad az adott darab színházi megéléséhez. Szeretem a színház nagyságát, szakralitását, ami nyitni tud egy álomteret valóság és a képzelet között.

PRAE.HU: A pesti Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett tanultál Németországban és New Yorkban is. Fontosnak tartod az intézményes művészeti képzést?

Az intézményes tanulás nekem biztonságot és keretet adott. Szerettem az SZFE-t, a műhelymunka, amelyen keresztülmentem, elengedhetetlen része annak a színészetnek és szakmai szeretetnek, amit én érzek. Fontos azonban a szabadság, nem csak intézményes rendszeren keresztül válhat valaki színésszé, és nem feltétlenül kell annyira komolyan venni, mint amennyire akarják, hogy komolyan vedd. Legalább annyit tud ártani, mint használni. Berögzült a rendszer bizonyos gondolatok mentén, ezáltal alapból elvágnak dolgokat azokban, akik kísérletezni akarnak, kipróbálni több mindent. Viszont tényleg ad egy keretet: be kell menni, csinálni kell, van hozzá tér, közösség, amit nem lehet más formában megtalálni.

PRAE.HU: Amerikában mennyit számít a végzettség az érvényesülésben?  

Amerikában minden számít a casting során: milyen iskolába jártál, milyen az ügynököd, mennyi követőd van…

PRAE.HU: Komolyan megnézik, hogy hány követőd van?

Hogyne, sőt így hirdetik meg a castingot. Találtam olyan felhívást, hogy legalább 150 ezer követő kell, különben nem vagy érdekes. Nem minden produkciónál működik így, de van ilyen.

Nagyon sokan szeretnének érvényesülni, és ezzel együtt megnőtt a munka, a filmek mennyisége. Kicsi az esély, hogy színészként csak úgy castingokra jelentkezve kiválasztanak egy szerepre. Azt látom az utóbbi évek tendenciájaként, hogy az az igazi kitörési lehetőség, ha az ember maga teremt valamit, legyen az színház, kisfilm, bármi, amiben kifejezheted magad.

Mert azzal együtt, hogy rengeteg tényezőtől függ az érvényesülésed, az is igaz, hogy Amerikában, ha valamiben jó vagy, hagyják, hogy csináld, és nem akadnak fenn azon, hogy van-e papírod róla. Ezért bátrabb is mindenki, és például ha valaki a végzettsége szerint színész, nem tépelődik azon, hogy csinálhat-e produceri munkát, ha ahhoz van kedve. Sem azon – tegyük hozzá –, hogy két forgatás között elmenjen-e például pincérkedni.

PRAE.HU: Említetted az ügynök fontosságát, Magyarországon nem igazán bevett dolog, hogy ügynökök képviseljenek színészeket.

Pedig nagyon jó lenne! Én több, mint 10 éve dolgozom itthon is az ügynökömmel, aki a jogi és üzleti részét segíti a munkámnak. Hatalmas segítség, hogy valaki tárgyal pénzről és szerződésről, én pedig játszhatok, hisz ahhoz értek.  Azt is vegyük figyelembe, hogy Amerikában rengeteg emberről beszélünk, és nemcsak amerikai színészekről, hanem ausztrálokról, angolokról és mindenkiről, akik ott akarnak érvényesülni. Muszáj, hogy valaki bevállalja ezeket a feladatokat.

PRAE.HU: Los Angelesben létrehoztatok egy produkciós céget, ez hogyan működik?

Színházi előadásokat hoztunk létre, amelyekhez a cég keretet biztosított. Itthon azt mondanánk erre, hogy produkciós ház, de valójában nem produkciós ház, mindössze ketten csináltunk mindent. Kellett egy forma ahhoz, hogy színházat tudjunk csinálni, ezért létrehoztunk egy céget, hogy tudjunk embereket felvenni, fizetni, számlát adni, pályázni. Olyan platformot szerettünk volna, ahol különböző kultúrájú emberek tudnak együtt dolgozni. Három bemutatónk volt eddig, 2015-ben, 2017-ben és 2019-ben, az első kettő Los Angelesben, a harmadik New Yorkban. Az első előadást, amit Tompa Gábor rendezett, játszottuk Franciaországban, Romániában és Magyarországon is.

PRAE.HU: Ezeket az előadásokat is a kint megszokott tömbösített rendszerben játszottátok?

Igen, nagyon sokat mentek az előadások, szuperek voltak!

PRAE.HU: Milyen logika, gondolat, ízlés mentén válogattok alkotókat?

Rengeteget keresgélünk! Mindig vannak témák, amelyek foglalkoztatnak minket, az első előadásnál az identitás és otthon kérdése volt előtérben, a másodiknál a női lét a társadalomban, a harmadik pedig egy idegen, mégis ismerős világban ébredő emberről szólt, kafkai helyzetekkel, ahol az éhező emberek enni akartak belőlem, szó szerint.  

PRAE.HU: Mivel foglalkozol most, milyen munkák vannak kilátásban?

Színház felől közelítve most a hosszú performanszok érdekelnek. Marina Abramović életműve nagyon inspiráló. Szeretném kipróbálni, mit és hogyan lehet csinálni ebben az irányban. A jelenlét ereje érdekel.

Július közepén kitaláltam, hogy bejárom Amerikát, New York és Los Angeles között egy nagy körben, akár egy modern zarándok, barátoktól barátokig a pandémia és a politikai káosz közepén. 45 nap, 16000 km, 20 állam. Meglátjuk, mit lehet kihozni belőle, érdekes dokumentumfilmmé alakul majd reményeim szerint; még minden alakul és keresi a maga helyét a folyamatban. 

Pálfi Györggyel befejeztük a Mindörökké című filmet, nagyon élveztem a forgatást! Szép és csúnya, elvont, felkavaró, izgalmas alkotás, mindebbe beleszőve egy Tar Sándor novella, ami nagyon közel áll a szívemhez.

Fotó: Bodnár Patrícia, prae.hu művészeti portál

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos Ubrankovics Júlia tapasztalata, miszerint lényeges élni a különböző ösztöndíjakkal, érdemes lehet Youtube-csatornát indítani, Instagramra kitalálni dolgokat, vannak online fórumok és közösségek is, még a TikTokra is lehet művészi dolgot készíteni.