Az öreg road hangját még nem hallotta senki, a fellépők kérték a cuccot, ő csak bólintott és adta, rámolta a magasat és cipelte a mélyet, a koncert végén pedig összeszedte és szakadt furgonjába pakolta. Fél életét a tranzitban élte, a másik felét a színpad mellett. Ujjbegyébe égett a potméter recéje, a tablettől kirázta a hideg, a fiatal kollégákon csak mosolygott, ahogyan simogatták azt a rossebet. Rock-koncerten natúr virginiát szívott, jazz közben black and bourbont és rum royal volt a blues - édes-karcos szentháromság.

Az öreg road most múlt 66. Szolidan ünnepelt, kedvenc kocsmája kertjének sarkában, ahol az évek alatt a pipafüst lyukat simogatott az otelló-lugasba. A pincér az első sörével együtt hozta ki neki azt az ajándék dohánycsomagot. Hogy egy kedves hölgy hagyta itt neki The Qualitons után. Wild cherry. Kedves hölgy. Akkor most mi legyen, mert az ilyen nem tréfadolog. Kedves hölgy, wild cherry. A kisebb, churchwarden pipáját tömte félig, biztos ami biztos. Nem is bánta meg, aznap este lassabban telt az idő, Einsteinnek igaza lehet, gondolt bele életében először, ahogy a dohány, az idő is relatív mégiscsak. 

Másnap későn kelt, kapkodnia kellett, mert jelenése volt, irodalmi fesztivál, ott belefér a késés, a zenekart is ismeri, nem lesz gond. Nem is lett, mert a fiatal banda tapintatosan nem szólt, hogy elfelejtett kábeleket hozni a hangfalakhoz, mikrofonokhoz. Nem baj, irodalmi fesztivál, lehozták dobozgitárral, kemény pengetőkkel, rongyos hangszálakkal. Ahogy második és harmadik nap is. Nem bánták, de az öreg road nevét átírták telefonjaikban, és mikor feltűnt, csak így kiáltottak, szervusz, Akusztik!