bezár
 

színház

2020. 10. 14.
Mi ez a mutyuli a színpadon?
Gombrowicz Yvonne című darabja a Maladype Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Maladype Színház majdnem 8 hónap kihagyás után október 10-én újult lendülettel vitte színpadra Witold Gombrowicz Yvonne, a burgundi hercegnő című darabját. A Balázs Zoltán által rendezett előadás sikeresen megfogta a darab esszenciáját és egyszerre újította is azt.

Amikor beléptünk a színházterembe egy, a színészekből formált állókép fogadott minket, miközben különféle furcsa és irritáló hangokat adtak ki magukból. Cuppogtak, pukkadoztak és nehezen kivehetően motyogtak valamit. Ebből a felállásból fejlődött ki szépen lassan acappellává a hangok összessége. Az 1920-as éveket idéző jelmezek csak úgy csillámlottak, és a tükrök is visszaverték a lámpák fényét. A nézőtér is mindaddig kivilágítva maradt, amíg a színpadra nem vezették Yvonne-t.

Szkéné színház

A történet egy királyi udvarban játszódik, ahol Fülöp herceg (Jáger Simon) a szabadságon töpreng. Hiszen nem csak a törvények szabnak neki gátat. Gombrowicz darabjának igencsak szabad átdolgozásában az abszurd szituációk mellett a groteszkséget az is tovább mélyítette, hogy Yvonne bárki lehet, akit a nagynéni (Zsenák Lilla) kiválaszt a nézőtérről. A színészek és a közönség közötti aktív viszony, a kiszólások, a bámulásunkra vagy voyeur-i mivoltunkra való reflektálás nemcsak a kiválasztott Yvonnet, de a többi nézőt is a burgundi király aprócska népének, szerepébe helyezte.

A meghökkent Yvonne felérkezve a színpadra csodálkozó pillantásokat kap mindenfelől, mintha nem is ő álmélkodna a legeslegjobban a történteken. Ki ez a csúnyaság? Mi ez a mutyuli? Csak nem „ezt” akarja Fülöp herceg feleségül venni? Fülöp herceget bizonyára a dac és az unalom vezérli és szüleit, Ignác királyt (Mesés Gáspár) és Margit királynét (Lukács Andrea) megbotránkoztatva bejelenti, hogy bizony ám, ő a mennyasszony. Gombrowicznál kulcsfogalomként használt konvenciórombolás természetesen itt sem mellőzhető. Mégis kinek kellene egy néma, és jól láthatólag nem közülük való egyed? Bár a főszereplő ezen előbbi tulajdonsága is estéről estére változhat. A 2020. október 10-én felkísért lány vagy ismerte a darabot, vagy pedig csak sokkolták a történtek, ezért burkolózott némaságba, mert akár az is könnyen megeshetett volna, hogy valami cserfes szájú karaktert csinál Yvonneból. A lelenc mennyasszonyt végül Kamarill (Erőss Brigitta) segítette eligazodni az új világban, míg Izabella (Dőry Brigitta) inkább elzárkózást tanúsított vele szemben. Az újdonsült szereplő okozta meglepetés mellett pedig több helyen az aktualizált, humoros elszólások is tovább színesítették a darabot. Mi magunk is nagyokat nevettünk annak ellenére, hogy Fülöp herceg ezt szigorúan megtiltotta.

Szereplők: Mesés Gáspár, Lukács Andrea, Jáger Simon, Erőss Brigitta, Dőry Brigitta, Zsenák Lilla, XXX
Rendező és díszlettervező: Balázs Zoltán. Jelmeztervező: Németh Anikó. Mozdulatszobrászok: Erőss Brigitta, Jáger Simon. Kreatív producer: Huszár Sylvia. Produkciós vezető: Balázs Katalin. Bemutató: 2020. 01. 25. Fészek Művészklub, Színházterem, Budapest. Turné: XIV. Nemzetközi Gombrowicz Fesztivál, Radom, Lengyelország - 2020. 10. 17.

 

nyomtat

Szerzők

-- Varga Bianka --

"Hát, nem tudom" - így hangzik Jiři Menzel tárcáinak háromszavas refrénje, és a következőt fűzi hozzá: "Úgy éreztem, pontosan tükrözik, amit írás közben érzek: nevezetesen azt, hogy amiről írok, egyúttal kétségbe is vonom. Hogy félek a kategorikus kijelentésektől." Hasonlóan érzek én is. Varga Bianka, lengyel szakos bölcsész.


További írások a rovatból

A Mesautó a Veres1 Színházban
Penelope Skinner: A legenda háza a Belvárosi Színházban
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
avagy A spacio-temporalitás liminalitásának reprezentációja David Greig Prudenciájának Kovács D. Dániel által teremtett színpadi víziójában...

Más művészeti ágakról

Tudósítás a "Szaporodnak a jelek" című Esterházy-konferencia első napjáról
Dombai Dóra: Veszélyes lehet a mozi - a könyvbemutató
Fekete István Lutrájáról
Dan Schoenbrun: Ragyogj TV, ragyogj!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés