A különböző sorozatok ugyan átfedésben örvénylenek, erősítik egymást, mégis más nézőpontokból közelítik meg az érintés toposzát, ezért először külön érdemes megfigyelni, értelmezni őket.

Szántói Lilla: A látvány érintése, Érintés (Touch) © Capa Központ

Az első sorozat az Érintés (Touch) címet kapta, ahol az érintőképernyős eszközökön manapság szinte mindenki által nap mint nap végrehajtott mozdulatok jelennek meg festményszerű ujjlenyomatok formájában. A sorozat nagy méretű képei váltakozó arányúak, ezzel imitálva a különböző digitális eszközök képernyőarányait. A képek előtt állva önkéntelenül is Francis Bacon kifacsart, groteszk alakjai rémlenek fel, ugyanakkor az Érintés sorozat a teret teszi meg főszereplővé. Mintha Bacon figurái – a sok szorongás elviselhetetlen nyomására – kifordultak volna magukból, hogy a rendelkezésükre álló keretet is megpróbálják szétfeszíteni. Az ideig-óráig tartó ujjlenyomatmaszatok időtlenné tételével ugyanakkor a fotográfia, mint az örök pillanat megragadásának és dokumentálásának művészete is megelevenedik a sorozat hatására – nem csak festményimitációkat látunk a falon.

Szántói Lilla: A látvány érintése, Szél (Wind) © Capa Központ

A kiállítás második sorozata a Szél (Wind) egy utazás alkalmával készített képekből álló fotókönyv, ami rizográf[1] technikával készült – olvasható Gellér Judit, a kiállítás kurátorának leírásában. A könyvből kiragadott fotók és maga a könyv – fotókönyv, kép, fotókönyv váltakozásával, mindig más oldalon nyitva – több példányban úgy helyezkednek el a falon, ahogy a képek következnek egymás után a könyvben, ezzel olyan képzetet keltve, mintha a levegőmozgás lapozná végig önmaga kedvére a fotós útinaplót. A képeken megjelenő üresség fontos esztétikai elem, hiszen ez a nem-telítettség tudja leginkább visszaadni képileg a szél megfoghatatlanságát. Minden próbálkozása ellenére a Szél sorozat kevésbé áll össze gondolat-kép egységgé, mint a kiállítás másik két sorozata, mivel teljesen a befogadó döntésétől függ, meg akarja-e látni a szél mozgását a fotókon vagy sem. Sokkal inkább rímel a sorozat a hagyományos tájkép fogalmára. Manapság sem a hétköznapi ember, sem a művészet nem bánik kegyesen ezzel a műfajjal. Az előbbinek addig fontos, amíg saját magát belehelyezve – mintegy uralma alá hajtva a látványt – egy közösségi média kompatibilis fotót nem készít, az utóbbi pedig meghaladottnak kiáltotta ki, már nem talál benne elég muníciót, gondolatiságot. A „régieknek” elfogadjuk és értékeljük a tájképeit, de új alkotóként nagyon nehéz érvényesülni velük, hacsak nem talál a művész egy megfelelő koncepciót, amivel elfogadtatja munkáit (ez érezhető a Szél sorozat kapcsán is, ahol az eredeti koncepció és a képek nem mutatnak erős korrespondenciát). A tájkép gondolatisága felől interpretálva viszont a kiállított sorozatok közül ez a sorozat fejti ki legfinomabban a kiállítás címében rejlő kettős jelentést, a látvány érintését. A könyv és a rizográf technika miatt többszörösen is érintés éri a készülő/elkészült látványt, mintha egy kirándulás alkalmával megérintene minket a táj csöndes szépsége egy lágy fuvallatban. A Szél sorozat erre a kontemplatív, a jelent átélő életmódra hívja fel a figyelmet: állj meg néha, és hagyd, hogy a látvány magával ragadjon.

Szántói Lilla: A látvány érintése, Kulcsszó: könyv (Keyword: book) © Capa Központ

A legújabb munka, a Kulcsszó: könyv (Keyword: book) a kiállítás legerősebb darabja. Itt összeér a gondolat-kép-szöveg egysége és teljességet alkot. Hívjuk elő a sorozat kapcsán elsőnek a kínai tusfestészetet, a későbbiekben is fontos kiindulópontnak fog számítani. A kínai tusfestészet egyik fontos képi eleme az üresen hagyott papír – ami már a Szél tájképei kapcsán is előkerült, mint a megfoghatatlan képi ábrázolása –, míg a másik elengedhetetlen elem nyilvánvalóan a festett részletek. E kettőnek azonban olyan egységet kell alkotnia, amit képként érzékel az ember, tehát dekódolni tudja az ürességet is. Leginkább jellemző példa erre talán a csónakon átkelő ember, aki a vakító fehérségben az egyik partszakasztól a másik part felé tart (ami nem feltétlen látszódik egészen, sok a telítetlen rész). Egy ilyen képet a néző elsősorban úgy értelmez, hogy az egyik üresség a víz, a másik – ha a túlpart csak részben van megfestve – pedig köd vagy felhők, amelyek épp eltakarják a csónakos elől úticélját. Értelmezhető a kép úgy mint katabaszisz, alászállás, átkelés az odaátra (habár a kínai hagyomány szempontjából lehet értelmetlen ilyen nyugati kifejezéseket használni). A kiállítás és a sorozat szempontjából inkább az előbbi, az üresség szimbolikája lesz elengedhetetlen. Ji king kommentárok I. könyvében ír Wang Pi (Kr. u. 226-249) kínai filozófusról, aki ezeket a sorokat fogalmazta meg (Karátson Gábor fordításában):

[…]Képek fogására való háló a Nyelv
Gondolatok bambuszcsapdája a Kép
Ha csak a Nyelvet őrzöd
Képekhez sohase juthatsz
Magában a Kép  ha rögzül
sehol a Gondolat
Gondolatokból születik a Kép
de ha csak a Képet Őrzöd
az nem az a Kép
Képekből a Beszéd
de ha csak a Beszédet őrzöd
az nem az a Kép[…][2]

Az idézet előtt meg is fogalmazza saját szavaival:

„[…] az írásjegyek is eszközök csupán. Horogként lehet és kell használni őket, mint egy szép képben mondja (Wang Pi, a szerk.), amellyel gondolat-halakat fogunk. Ha a halakat – a gondolatokat vagy a jelentést – kifogtuk, a horgot félretehetjük.”

A tusfetészetre visszavetítve ezt a szöveget máris értelmet nyer az üresség: a kép-telenség megjelenésével a gondolatok is előtörnek, és többé nincs is szükségünk a képre, mert egy sokkal termékenyebb készlet áll rendelkezésünkre. A Kulcsszó: könyv sorozat, ezt a gondolat-kép-szöveg (beszéd) teljességet jeleníti meg intim szépséggel, ugyanis a képeken Fortepan családi archívumokból előkerült képrészleteket láthatunk, ahol könyveket különböző helyzetekben érintenek és tartanak különféle kézfejek. A kulcsszavak, mintegy keresőszóként működnek, és segítséget nyújtanak, hogy az ürességet tartalommal tudjuk megtölteni. Viszont innentől kezdve elengedi a kezünket minden kulcsszó és képrészlet, csak a képzeletünkre hagyatkozhatunk – például a karácsonyfa szó hatására mindenki maga előtt láthatja a saját családi összejöveteleit és az egymásnak ajándék gyanánt adott érintéseket. A sorozatot tartalmazó kötetet át is lapozhatjuk egy kis négyzet alakú tükör előtt, így A látvány érintése cím itt is érvényesül, tartalmat kap, bár didaktikusabb módon, mint a Szél sorozatban.

A kiállítás három sorozata érvényesen mutatja be, mennyi mindent jelenthet manapság az érintés fogalma, és mennyire nem elhanyagolható mértékben része a mindennapi életünknek is. Roland Barthes így fogalmazott az érintéssel kapcsolatban az Egy szerelemnyelv töredékei írásában:

„A szerelmes számára minden érintkezés a válasz problémáját veti fel: választ vár a bőrtől.”[3] A látvány érintése kiállításról kilépve mindenki (szerelmes, nem szerelmes) megkapja a válaszait még akkor is, ha ezek a válaszok újabb kérdéseket fognak generálni.

Fotók: Capa Központ

A kiállítás 2020. október 11-ig ingyenesen megtekinthető a Capa Központ Project Room termében.

[1] Az eredeti képet szkennelik, és egy hőszigetelő lemezen apró üregeket égetnek (a fedett részleteknek megfelelően) ún. mesteroldal jön létre. Ezt a mesteroldalt ezután egy dob köré tekerik, és a tinta az üregeken keresztül átnyomódik papírra. A dob gyorsan forogva készíti el a papírlapokra a kívánt képet. (Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Risograph)

[2] Ji King: A változások könyve, Kommentárok I., Ford. Karátson Gábor. Q.E.D. Kiadó, 2003., 279–280. o.

[3] Roland Barthes: Egy szerelemnyelv töredékei. Ford. Albert Sándor. Atlantisz, 2016., 89. o.