art&design
„Egy tengeri szörny felfalta a fagylaltomat!” – kiáltotta Dagobert bácsi, majd váratlan hirtelenséggel megszakadt a népszerű Kacsamesék televíziós adásának a Gonosz Bálna epizódja. 1993. december 12-én Antall József miniszterelnök halálát a közszolgálati televízió a híres rajzfilm menetidejébe vágva közölte, a képernyő előtt guggoló megannyi gyermek szeme láttára. Az ISBN Galériában szeptember 25-ig lehetett megtekinteni azt a kiállítást, amelynek címét ez a vakuemlék adta, vagyis egy olyan érzelmileg megrázó, nagy behatással bíró emlékezet, amely hosszútávon rögzíti, hogy az esemény megtörténtekor éppen hol tartózkodtunk, vagy mit csináltunk. Kétségtelenül groteszk élmény lehetett a fiatal nézőknek, hogy egy magából kikelt, csőrével abroszt marcangoló rajzfilmkacsa fagylaltos mondata után sötétül el a képernyő, majd áthangolódásképp megszólal Chopin gyászindulója. Érdekes elolvasni a youtube videó alatti kommenteket, hogy kiben milyen nyomot hagyott az esemény, ami többek közt nem egyedülálló példa a történelemben, gondoljunk csak a városi legendaként keringő Touchdown Mickey rajzfilm esetére, amelyet a ll. világháború kitörése miatti tudósítások szakítottak félbe, majd 7 évvel később, a háború végeztével pontosan ugyanott folytattak 1945-ben.
A kiállítást a 80-as 90-es, 2000-es évek gyermekkora, a kelet-európai Y generáció témája ihlette, amelyet már-már szociografikus pontossággal adják vissza a hét kiállító művész személyes emlékeivel átitatott műtárgyak. A posztszocialista régió rendezetlen politikai, gazdasági és társadalmi viszonyának, a rendszerváltás utáni időszak ideje ez, mikor az internet nálunk is kezdett aranykorába érni. Valószínűleg a kiállítás erős, támadhatatlan erénye volt a mindezzel járó veleérzés, a retró esztétikája és a nosztalgia hangulat. Legtöbbünk fiatalkorát töményen körülölelték a megjelenített emlékképek, megidézve így egy közös, saját vakuemléket a művész és befogadó közt. Nemcsak maguk a műtárgyak, de maga a kiállítótér is korhűen igazodott a tematikához, mindig más nyalánksággal várva a látogatókat, ottjártamkor például színben és glükózban gazdag, óriás retrónyalókákat lehetett kézbe ragadni. A design bátran vonultatta fel a Nintendot, Apple cipőt, vagy a Dragon Ball kártyát, egy-egy posztszocialista ízű falatot adva a 90-es évekből.
Tóth Balázs Máté: 98-as osztálykirándulás a Parlamentben
A tematikára reflektálva különböző megvalósítási eszközökhöz nyúltak a képzőművészek, jellemző volt a régi emlékek demonstrálására felhasznált személyes tárgyak, analóg képek, füzetek darabkái, vagy éppenséggel egy napágy. A kiállítótérbe belépve egyből tudatosult bennünk, hogy nem egy szokványos kiállítás látogatói vagyunk, erősen dominált az intermédia és több látványos installáció, vagy különleges technikai megoldás is helyet kapott. Egymást váltogatva, hol egy generáció számára kollektíven meghatározó eseményt ábrázoltak, hol pedig éppen egy teljesen egyedi, személyes történetet. Megjelent az iskola, videójátékok, nyaralásélmények, LEGO formák, minden, amely egy „egészséges gyermekkor” esszenciája. A Dragon Ball műsorlistáról való levételének témáját több alkotó is felfuttatta munkájában, például Almásy Ivor Kihagyottak gyülemlése stílusában aktívan hordozza a rajzfilm távol-keleti, japános jellegét, ahogy bélyegző mintákat festett a fára, egyebek mellett rámutatva az analóg és videójátékok közti ellentétre a számítástechnikai cikkek felvirágozásának következtében. A másik egy teljesen egyedi emlék, Tóth Balázs Máté 98-as osztálykirándulás a Parlamentben című alkotása egy, az országházban tett gyermekkori látogatására utal, amikor személyesen találkozott Orbán Viktorral, majd a találkozás hevén felindulva később levelet írtak neki, hogy ne vegyék le a Dragon Ballt a műsorlistáról. Sajnos értelemszerűen a kísérlet sikertelennek bizonyult, így a kormányfőt, mint egy leharcolt „hőst” lehet látni az épület előtt. Hiszen a gyermekek szemében egy politikus sokszor mint egy szuperhős interpretálódik, aki képességei révén talán még rajzfilmsorozatokat is vissza tud állítani a tévében.
Gink-Miszlivetz Sára: Betűvásár - ISBN 963 18 1254 5
Gink-Miszlivetz Sára Betűvásár ISBN 963 18 1254 5 egy ready-made, eredetileg könyvtárban használt katalógus szekrény kihúzott, kiforgatott fiókjaiba rejtette el kisiskolás kori füzetének feldarabolt szeleteit. Talán az emlékek kiszolgáltatottsága és katalógusos, „ABC szerinti” elraktározását tükrözheti az, hogy a befogadó interaktívan kutathatott a művész gyöngybetűs gyermekkorában. Olyan kincsekre bukkanhattunk, mint a jól ismert, névvel felcímkézett, sorozatnyomtatott füzetborítók, a Kinder tojásból szerzett fröccsöntött játékok sorszámmal ellátva a leltárban, vagy a két Lotti szereplőinek karakterelemzései gyermeki eszközökkel. A kincsek közt viszont ott lapul a művet életrehívó emlék, a címadó Betűvásár, amely egy régebbi olvasókönyv volt elsősöknek, ebből tanult olvasni az alkotó is. Azonban hiába pár évvel a rendszerváltás után kezdte meg az iskolát, és hiába nyomtatták már újra a könyvet, mégis benne hagyták a kommunista címert…
Kortmann Járay Katalin Az Igazság Szája (Csillagok között) című munkája egy gyermekkori félelméhez kapcsolódik. Kinek ne lennének ismerősek a balatoni jósgépek, mikor tenyerünket a masina szájába helyezve kapunk „jóslatot”, ám ez a legtöbb gyerek számára traumatikus volt inkább, mint spirituális, hiszen – mint ahogyan a művész is – féltek attól, hogy a fej esetleg leharapja a kezüket. A műalkotás ilyen szempontból teljesen biztonságos, az arcforma tetején található gombot megnyomva a szobor hátuljából egy papírcsíkra az installációba épített gépezet kinyomtatta nekünk az „igazságot”. Viszont az alkotás az eredeti gép inverze, az idő felborul, és jövőnk helyett múltunkat, vagyis más, névtelen beküldők múltjait adta vissza. Mi is tehette volna tehát interaktívabbá még ezt az alkotást, ha nem az, hogy egy QR kód beolvasásával magunk is hozzáadhattunk az élményhez és beküldhettünk saját szöveget, amelyet a gép automatikusan kinyomtatott a többi látogatónak. Én olyan „múltakat” kaptam, mint „gengszterváltás”, Nesquick kakaózás a kazettára felvett Balu kapitány közben, vagy nosztalgiázás egy legendás retró ülőkén, ami egyébként egy homokóra alakú, műanyag, és még tároló funkcióval is rendelkező ülőbútor. A szoborfej mögött megjelent két beton kéz, rajtuk piros fonallal megjelölve a családi háttérért, jövedelemért, biztonságért és szerelemért felelős vonalak, mindannyiunk mozgatórugói. Mintha sorsunk már eredendően kezünkbe lenne hímezve, fenntartva a lehetőséget, hogy kioldva a csomót egy tűvel korrektúrázzuk azt. Oldalt pedig a művész gyermekkori fotóját lehetett látni egy csillagokkal kirakott betonlépcsőn, ahogy magához öleli egy égi test formájú játékot, ahol már nem ő tartja a plüsst, hanem a plüss szorítja őt.
Mendreczky Karina: Június és Mendreczky Karina: 37-es méret
A szintén személyes emlékekből építkező Mendreczky Karina Június és 37-es méret című installációi egymás mellé állítva egy nyaralás emlékét idézték. A nagypapa napágy vállalata erősen beleivódott a művész gyermekkorába. Megfordította a sorrendet, így a napágy nem emlékeiben szerepel, hanem az emlékei tűnnek elő ott, a napágy japánpapír huzatán. A fekvőalkalmatosságra rajzolt családi képek mellett egy beton Tisza strandpapucsot rögzített a gipsz talapzathoz, amelybe belebújva szó szerint képtelenek lettünk volna tovább lépni, kilépni az emlékképből.
A múltat nem szabad némi illékony, halvány, megszürkült emlékképként hátrahagyni. A múlt az összes Dragon Ball epizód, LEGO kocka, gyöngybetű sor, amelyeken jó néha elragadottságig nosztalgiázni és titkon visszavágyni a csíkos kanapén való Nesquick kakaózásokhoz. Érdekes lenne felvetni, hogyha 20 évvel később szintén megrendeznék a kiállítást, akkor a mostani fiatalok, a jövő művészei valószínűleg a szorongató és korlátozásokkal járó koronavírussal fertőzött gyermekkor traumatizáltságát fogják ábrázolni. A képzeletbeli tárlaton egyszerre jelennének meg a vakuemlékként belénk égett Müller Cecília jelentései, maszkos buszozások, egy-egy szaggatott, gépies online óra hangja, mikor az oktató akadozó hangként szól ki az éterből, mielőtt végleg elmenne az internete. Mennyiben határozza meg a kollektív trauma jelenünket, mi nevezhető egészséges gyermekkornak? Mikor kell egy egész generációnak felnőtté érnie hirtelen? Vagy nevezhetjük magunkat éretlennek, ha még néha visszanézzük A Gonosz Bálnát?
Kiállító művészek: Almásy Ivor, Felsmann István, Gink-Miszlivetz Sára, Kortmann-Járay Katalin, Mendreczky Karina, Tóth Balázs Máté, Tóth Márton Emil
Kurátor: Kókai Zsófia
Fotó: Lakos Máté, MOME