A Suite April 2020 egy konceptlemez, amelyben Mehldau a karanténnal és az egész válsághelyzettel kapcsolatos gondolatait fogalmazza meg. Saját bevallása szerint meg akart jeleníteni a zongorán bizonyos érzelmeket, tapasztalatokat, amelyeket mindannyian átéltünk az elmúlt hónapokban. Klasszikus programzenéről van szó tehát, amelyben a különböző tételek bizonyos zenén kívüli karakterekhez kapcsolódnak.

Ilyen a Keeping Distance, amelyben a két kéz zongorajátéka a social distance-t próbálja megjeleníteni. (Ez egyébként talán a legjobb darab.) A Remembering Before All of This-szel visszaemlékszik milyen volt ezelőtt, az úgymond megszokott világunkban, a Stopping Listening Hearing a pillanatok megélését emeli ki, a Lullaby pedig azoknak szól, akik most álmatlan éjszakáikkal küzdenek. Az utolsó három darab pedig Mehldaunak a családjával való kapcsolatáról szól, amely a korlátozásoknak köszönhetően merőben megváltozott.

A kezünkben van tehát egy vállaltan programzenei konceptalbum. A szokásos kérdés merül fel; érthető-e az egész lemez pusztán a zenére összpontosítva, a társított narratíva nélkül, s a lemez belső tartalma (Gehalt) úgy is értékes-e, ha nem vagyunk tudatában ezeknek a tematikus füzéreknek. Nos, noha a zene belső tartalma az maga a zenei nyelv (struktúra, zenematematika stb.), de ilyen esetben a narratívát nem tudjuk teljesen leválasztani a zenei működésekről – még akkor sem, ha esetleg teljesen mást gondolunk a mellékelt tematikáról –, mert sok esetben ez annak kiindulópontja vagy akár szerkesztési elve. Így került fel a lemezre Mehldau darabjai mellet Neil Young, Jerome Kern és Billy Joel néhány szerzeménye is.

Tehát adott a narratíva, amely megtölti a zenei egységeket, de ettől a külső támasztól függetlenül is ugyanannyira kell, hogy működjön az anyag zeneisége, csupán ezek egymástól elválaszthatatlanok. Milyen is a Suite April 2020 zenei világa? Meglehetősen eklektikus. A popszámok, saját szerzemények és egy jazz standard is található a lemezen, de mindez belefér, hiszen ami lazán vagy olykor szorosabban összefűzi ezeket, az maga a koncepció.

Úgy gondolom némelyik darab talán túl „könnyűre”  sikeredett, de nagytotálban nézve azok is elfoglalják saját helyüket a konceptuális nagy egészben. Emellett a Waiking Up érdekes modulációi, koráll-szerű Bach-megidézései, és a Stepping Outside címéhez hű hangnemen kívülisége és akkordstruktúrája nagyon meggyőző, és az életmű párját ritkítóan érdekes etűdjeit adják. Végeredményként pedig egy igen melankolikus albumot kapunk, ahol az egyes részek nagyon szépen illeszkednek egymáshoz.

A lemez tehát igen eklektikus, de ahogy már mondtuk, az egyes darabok bizonyos karaktereket töltenek be, értékelésünk így számos oldalról történhet. Van, ami nagyon tetszik róla, s van ami kevésbé, de mint egyet, eklektikus egésznek találom. Egy zenei naplónál mintha rá lenne kényszerítve a hallgató, hogy elfogadja: "már pedig ezek a darabok őszintének kell, hogy legyenek!" Mintha nem gondolhatnánk mást. Én e nyomás ellenére is úgy gondolom, hogy ez merőben őszinte anyag, amelyben megtalálható (kis részben) Mehldau kísérletezős oldala is.  

Brad Mehldau: Suite April 2020/ Nonesuch