A könyv nyitómondata pillanatok alatt rántja be az olvasót egy szimbolikus, sokszor abszurditásig torzított „fejlődéstörténetbe”, ahol a főszereplő és egyben narrátor Walt újra és újra az identitásának dekonstrukciós támadásait éli át. Mindezt teszi önként és fejet hajtva egy cél érdekében: az emberi lét határainak megtöréséért, a szférák törvényeinek felülírásáért, a repülő ember mindent elsöprő ígéretével. A szövegben szerveződő transzcendens és materiális rétegek közötti átjárhatóság a történet egyik központi eleme. Ennek nyelvileg és motivikusan is megágyaznak azok a bibliai és rituális utalások, melyek Waltot egyszerre állítják párhuzamba a krisztusi létezés alapjellegével és távolítják el tőle azáltal, hogy a szöveg azokat felülírja, megkérdőjelezi vagy összezavarja.

A bibliai felütés és a történetet végigkísérő transzcendens motívumok egyaránt segítik a történet befogadását és a szöveg és olvasója közötti bensőséges viszony kialakítását azzal, hogy olyan motívum- és értékrendszer elemeivel dolgoznak, amelyek a kultúránk alapját képezik, így ezek otthonos mozgásteret biztosítanak a szöveg már-már irracionális és brutális tereiben is.

Ilyen biblikus, krisztusi utalásként tekinthetünk a kiválasztottság és az egyedüliség sokat hangoztatott élményeire vagy a repülésig átélt 33 lépcsős fejlődésmenetre, mely a krisztusi kálváriának egy erőteljes párhuzama. A 33 próbatétel sorából kiemelkedik az a rész, melyben a Mester Waltot élve eltemeti. Egyrészt azért válik hangsúlyossá ez a fokozat, mert ezt rögzíti a szöveg legrészletesebben másrészt – az eltemetés egy az ábrázolt beavatási aktusok közül, amely erőteljesen kapcsolódik a test halála és a lélek újjászületése motívumokhoz. A test és a lélek viszonyának aspektusai többször is meghatározó szerepet kapnak Walt identitásának kialakításában. Például akkor, amikor Waltot a Mester öncsonkításra kényszeríti. Ez a beavatási fokozat is többek között a test és a lélek összefüggéseit jelzi. Annak a sejtetése ez, hogy az utóbbi alárendelhető az előbbinek, hiszen a materiális világ csak máza a szellemi síknak, Walt így magabiztosan közlekedik a kettő között. Ezenkívül a test megcsonkításának a szimbóluma összekapcsolódik Walt és a Mester atya-fiú viszonyához, hiszen a Mester tulajdonában tartja Walt levágott ujjpercét, jelezve ezzel Walt teste és szelleme fölötti fennhatóságát. Viszont a történet folyamán – amikor Walt eléri a liminális szubjektum állapotát – a csonk visszakerül eredeti tulajdonosához, beigazolva ezzel a funkcióját. A Mester és Walt apa-fiú kapcsolata párhuzamba vonható az Isten és ember közötti patriarchális viszonnyal, hiszen Walt létezése és identitása a Mester oppozíciójában és „felügyelete” alatt jön létre. Így a Mester – aki a Walt identitásképző folyamatainak „uraként” is tekinthető – teremtő, formáló erő, mely Walt teljes életét meghatározza.

Emellett meghatározó biblikus vonatkozás a karácsony központi szerepe a történetben. Walt ekkor mutatja be először a tudását, így mindezt (újjá)születési, beavatási rítusként olvashatjuk. Továbbá Walt, ahogy a könyvben is említésre kerül a világ számkivetettjeivel él együtt: a magyar származású, zsidó Mesterrel, az indián Sue Mamával, és a testi fogyatékossággal élő zseni Asuppal osztja meg az otthonát. A történet során családjává váló társaság és az általuk átélt tragédiák amellett, hogy rámutatnak a társadalom axiómiáira és kegyetlenségére, össze is kötik Waltot a krisztusi sors újabb aspektusával, a „szegények védelmezője” szerepkörrel.

Az egyezésekkel szemben mégis azt mondhatjuk, hogy a bevett hagyományos formulák újraértelmeződnek a történet több szintjén is. Egyrészt a motívumhálózat, melynek építőelemeiként szolgálnak, heterogén hagyományokat és értékrendszert működtet, megzavarva ezzel a biblikus értelmezés egységét. Másrészt pedig a karakterépítés sokkal árnyaltabb annál, minthogy egy krisztusi „fejlődéstörténetként” vagy akár annak inverzeként tekintsünk Walt életére.

Bár Walt, a csodagyerek az amerikai társadalmi rétegek egészét körbejáró identitás, aki a csoda erejével kapcsolta össze az amerikai (sokszor mélyszegény) közösséget egy transzcendens belső reménnyel és megnyugvással, mindeközben egyaránt képviseli magában a közönsége züllöttségét.

A karakterében rejlő elemi romlottság a sorsának több aspektusában is uralkodóvá válik. Mindez mégsem igazán rosszként fogható meg, a történet Walt személyében inkább egy olyan identitást rajzol fel, aki a „túlélő” ember prototípusa.

Mr. Vertigo történetének emellett meghatározó eleme a csoda társadalmi jelenségének és erejének ábrázolása. A repülni képes Waltot eleinte szemfényvesztőként elüldözik, idővel csodatevőként kezdik imádni. A fiú felé forduló tömeg alapjellegét adja az a szegénység és reménytelenség, amelyből a csoda iránti kielégíthetetlen vágyuk fakad. Így mikor a reményvesztett, elidegenedett egyén számára se a társadalmi biztonság és jólét, se az individuális beteljesülés nem biztosított, a transzcendens, emberi érzékelésen túli világ és jelenések felértékelődnek és képesek mindennek a „helyébe lépni”.

Ezáltal Walt turnéja a különböző társadalmi rétegeket érintve a csodatétel globális körútja is egyben, ahol a természet rendjének és az emberi korlátoknak a megtörése a tömegszinten általános nyomorból szolgáltat pillanatnyi kiutat. Ebből a szempontból érdekes ma is feltennünk a kérdést: A világ jelenlegi formájában milyen kielégítetlen emberi vágyak táptalaja? És, hogy erre válaszreakcióként milyen alakot öltve érhetjük tetten a „csoda intézményét ” napjainkban?

[1] Paul Auster, Mr.Vertigo, Budapest, 21.Század, 2020, 7.