bezár
 

irodalom

2020. 09. 26.
Egy rejtély, ami átalakította a világot
H. Nagy Péter Karanténkultúra és járványilág című esszékötetének bemutatójáról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
H. Nagy Péter Karanténkultúra és járványvilág című könyve érdekes és innovatív kötet. A könyv a jövőben, 2025-ben megírt esszékötet, ami retrospektív módon elemzi a 2020 tavaszán történt hirtelen változásokat és annak a kultúrára gyakorolt hatásait. A Prae Kiadó Ünnepi Könyvhétre kiadott kötetéről Molnár T. Eszter író, immunológus és Balogh Endre kiadóvezető beszélgetett a szerzővel.

Kellemes környezetben gyűlhettek össze az érdeklődők a Kis Présházban szeptember 18-án, egy péntek estén, amikor sor került a bemutatóra. Azonban már az elején szembesülhettek a beszélgetés rendhagyó mivoltával, ugyanis a szerző nem tudott részt venni teljes személyében, hanem telefonon keresztül, Szlovákiából csatlakozott a jelenlévőkhöz. Az első feltett kérdés is erre irányult, hiszen H. Nagy Péter a külföldre utazást érintő törvények végett a kötetben tárgyalt járványvilágnak esett áldozatául. Maga az alaphelyzet is szervesen kapcsolódik a könyv témájához, hiszen a COVID-19 kulturális következménye pont ez a bemutató is lehet többek között.

prae.hu

A beszélgetésből kiderül, hogy a kötet első felében 40 apró szövegnek (melyeket a szerző bekezdésnek titulált) lehetünk olvasói, amelyek valós időben is elérhetőek voltak a publikum számára a szerző Facebook felületén. A második rész a kulturális járványtant járja körül, tárgyalva a már létező kulturális médiumokból ismert vírusokat, és az azokkal vívott harcokat. H. Nagy Péter rengeteg kulturális aspektusra kitér, úgymint a filmek, graffitik, de még a szóbeszéd (fake news) témája is fontos szerepet kap. Ahogy témájukban, ugyanúgy stílusukban is különbözőnek tűnhetnek az esszék, hiszen egyrészt tudományos, de a hírekhez hasonló tőmondatokkal vagy a tárgyilagos, de köznapi nyelvvel is eljátszik a szerző. A cezúrát pedig igen nehéz meghúzni. Az írások egyszerre szeretnék bemutatni a popkultúra kutatásának érdekességét és a tudományos szakszövegek népszerűsítésére is aspirálnak. Félreértés ne essék, nem pozitivista adathalmozó munkáról beszélünk, hanem sokkal inkább egy gondolkodási lehetőséget adó, a jelenséget jól körüljáró hibrid kötetről.

Felvetődik az a jogos kérdés, hogy miként fogunk gondolkodni a COVID-19-ről, vagy a karanténba vonulásról 2025-ben. Ahogyan Molnár T. Eszter is kifejti, már szinte múltnak tekintjük az izolációt, újra kijárunk az utcára és elmehettünk erre a könyvbemutatóra is. Valószínűleg ez nem pusztán egy komor emlékként fog megmaradni az emberek életében. Kulturális jelentőségűvé nőnek a „sufni-filmek”, vagy a karanténnaplók, Facebookon megtalálható performanszok, amiktől egyelőre örülhet mindenki, hogy elbúcsúzhatott.

Az esszékhez néhol illusztrációk is párosulnak, közöttük a 43. oldalon található, még nem létező karantén monográfia, az Omnis-20 borítója is ide tartozik, amely sejteti a kérdéskör egy nagyobb és terjengősebb kifejtését a jövőben. Nem mellesleg a jelen ismertetett mű borítójának is külön története van. Aki követi a Karantén képek nevű Facebook oldalt talán már találkozott a rácsos ablakon keresztül a természetbe tekintő lánnyal.

A Karanténkultúra és járványvilág mellett két Prae szám is megjelent az asztalon Ragály 1-2. címen, amiket munkatársaival közösen szerkesztett H. Nagy Péter. Ez is jól mutatja, hogy milyen releváns művészeti vonatkozásai is lehetnek egy ilyen egyetemes katasztrófának vagy szorongásnak. A deprimált hangulatú kérdéskörrel szemben szerencsére elmondhatjuk, hogy barátságos és kedélyes bemutatónak lehettünk szem- és fültanúi.

Fotó: Bach Máté

Az eseményen készült videófelvétel megtekinthető a Prae Kiadó Facebook-csatornáján

 

nyomtat

Szerzők

-- Varga Bianka --

"Hát, nem tudom" - így hangzik Jiři Menzel tárcáinak háromszavas refrénje, és a következőt fűzi hozzá: "Úgy éreztem, pontosan tükrözik, amit írás közben érzek: nevezetesen azt, hogy amiről írok, egyúttal kétségbe is vonom. Hogy félek a kategorikus kijelentésektől." Hasonlóan érzek én is. Varga Bianka, lengyel szakos bölcsész.


További írások a rovatból

Juhász Tibor és Szálinger Balázs beszélgetése a Dantéban
Falcsik Mari My Rocks – 21 történet – 21 angolszász rockdal című kötetének bemutatójáról
Claudia Durastanti az Őszi Margón

Más művészeti ágakról

Katarina Stanković Neptun vihara és Ida Marie Gedbjerg Az elveszett Mozi könyv című alkotása a 21. Verzió Filmfesztiválon
A 12. Primanima mint a magány és társadalmi kritika tükre


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés