„én lenni / én nem tudni magyar / élni külföld élet / pénz nyelv zászló / himnusz bélyeg / elnökök vezérek / előkotorni megfelelő / ott ahova érek / mi meghalni mindnyájan / úgyis téves csatatéren” (Domonkos István: Kormányeltörésben, 1971)

Kádár-korszak (1956–1989) / 3

A nyílt és titkos megfigyelés, követés, lehallgatás, személyes vagy társadalmi ellehetetlenítés, a fizikai fenyegetés és erőszak mindennapi velejárói voltak a másként-gondolkodó értelmiségiek, művészek, állampolgárok életének. Közülük a nemzetközileg is ismert és elismert személyek megkapták az egyszeri, csak „kifelé” szóló útlevelet. Ez történt Lukács György világhírű marxista filozófus tanítványaival (Heller Ágnes, Fehér Ferenc, Vajda Mihály, Márkus György), a ’60-as években létrejött Budapesti Iskola vezető „reformkommunista” tagjaival is. Renitensnek számítottak, kapcsolódtak a demokratikus ellenzékhez, ezért az ún. „filozófusper” (1973) során felszámolták a csoportot, és ’77-ben kikényszerítették őket nyugatra (Nyugat-Berlin, Bréma, New York).

Halász Péter (1943–2006), a ’69-ben alapított Kassák Ház Stúdió performansz-színház rendezője társulatával és családjaikkal ’76-ban hagyta el az országot. 1971-ben szerepeltek a nancyi színházi világfesztiválon. 1972-ben A skanzen gyilkosai című előadásukat betiltották, működési engedélyüket megvonták. Társulata egy pesti, IV. emeleti magánlakásban folytatta munkáját. 1973 októberében meghívás és engedély nélkül szerepeltek a wroclawi színházi fesztiválon: „a játék eseményeit a helyszínen állítottuk össze: félmeztelenségből, érmetszésből, véres tej ivásából, tejforralásból, férfiak nyakazásából, inkarnációból, piétából, csecsemődajkálásból és törpéből”. (Halász) Ezért a hatóságok bevonták útlevelüket, négy évre megtiltották külföldre utazásukat, majd ennek lejártával kiutasították őket az országból. Emigrálásuk után SQUAT Színház néven működtek tovább, először Nyugat-Európában (Párizs, London, Düsseldorf, Amszterdam, Rotterdam, Marseille, Nancy), majd New Yorkban telepedtek le.

A művészek többsége illegálisan hagyta el az országot, disszidáltak. Az ő vagyonukat elkobozták, itthon maradt családtagjaikat, barátaikat folyamatosan zaklatták. Szentjóby Tamást ’74-ben a „szamizdatmozgalomban való részvétele” miatt izgatás vádjával letartóztatták és kiutasították, 1975–91 között Genfben élt. Altorjay Gábor többszöri sikertelen kísérlet után ’67-ben Stuttgartba, Baksa-Soós János alterock énekes és képzőművész ’71-ben Essenbe, Kántor István aka Monty Cantsin (1949-) ’76-ban Párizsba majd Montrealba, Najmányi László ’79-ben Párizsba, Kardos Botond (1949–2010) szobrász-performer ’79-ben Nürnbergbe „távozik”. Tót Endre (1937-), akit a kritikusok az első kelet-európai konceptművésznek tartanak, ’78-ban megkapta a DAAD Berliner Künstler Program nyugat-berlini ösztöndíját. A „kettéosztott” várost a magyar hatóság nem preferálta, ezért több mint egy éven át minden kérelmét visszautasították. Kiutazásának sorozatos megtagadása politikummá vált, így végül a nyugat-európai sajtó tiltakozására kapta meg útlevelét. Egyéves kinn tartózkodás után az emigrációt választotta. Óbudai lakását rekvirálták, testvére még időben „evakuálta” valamennyi munkáját. De, sorolhatnánk ezt a listát reggelig...

[Hajas Tibor rövidéletű munkásságát és a magyarországi művészek 1966–98 közötti performanszait Beke László professzor alaposan feldolgozta. Lásd: Hungarian Performance – Before and After Tibor Hajas. in: Art Action 1958–1998, Le Lieu, Quebec City, 1998. Itt csak néhány kimaradt, történelmi-politikai aspektussal bővítettük ki tanulmányát.]

[Ez a szubjektív/objektív esszé a kanadai Le Lieu (Quebec City) avantgárd művészeti központ felkérésére készült. 2021-ben, angol-francia nyelven fog megjelenni a világ 1998–2018 közötti performansz-művészetét bemutató kötetben. – A magyar olvasóktól elnézést kérek, hogy számukra már ismert társadalmi-politikai tényeket is olvasniuk kell. De, ezt rajtunk kívül csak mi tudjuk...] Folyt. köv.

Képek © Botond (fekvő kép a főoldalra), Altorjay Gábor és Szentjóby Tamás (négyzetes kép a leadben), Monty Cantsin (kép a Facebookra), Najmányi László örököse (fejléc kép a cikk tetejére) – a szövegbe beszúrt képek szerzőit az aláírásokban jelöltük.

További részek:

(1) Talpra magyar avantgarde! Történelmi-politikai alapvetés és a Kádár-korszak (1): 1920, 1956, Magyar Műhely (1962), Az ebéd (1966)

(2) Létjel-aktualizáció Kádár-korszak (2): 1968, Bauer Sándor (1969), Galántai György és a Balatonboglári Kápolnaműterem (1970–73), Hajas Tibor (1974–79)

(4) Andy Warhol utolsó szerelme Nyugati magyar performansz (1): Magyar Műhely (1972-95), Squat Színház (1976-91)