A sztori felvetése csavar egyet a klasszikus detektíveposzokon azzal a húzással, hogy nem csupán egy-két civil működik együtt a helyi rendőrséggel, hanem egy egész hálózat, amelynek amatőr tagjai bűnügyeket, elsősorban gyilkosságokat és eltűnéseket próbálnak megoldani olykor a hatóságokkal közösen, olykor saját utakon járva – az eredeti címben szereplő „ultraibolya” megjelölés is arra utal, hogy a kéknek tekintett rendőrökhöz és módszereikhez képest sokkal szélesebb spektrumon tud mozogni a csapat.

A csoport tagjai egyáltalán nem gondolják úgy, hogy nincs szükség nyomozókra: sokkal inkább úgy érzik, hogy néhány esetben nem elég alapos a vizsgálat, és őszinte igazságérzetük, valamint rejtélymegoldó szenvedélyük által vezérelve, olykor pedig kifejezetten egy-egy magánszemély kérése göngyölítik fel azokat az ügyeket is, amelyeknél a jól bevált módszerek akadályokba ütköznek.

Javarészt saját applikáción keresztül tartják fenn egymással a kapcsolatot az önkéntes detektívek, ami mindenki számára elérhető, ezáltal hozzáférhetővé, úgyszólván demokratikussá válik a bűnüldözés (erre a részvételiségre utal kissé suta módon a magyar cím, a Csináld magad nyomozás is), ami a segítő szándék ellenére – ahogyan azt sejteni lehet – nem mindig van a hivatásosak ínyére, ez pedig számos konfliktus forrása is a sorozatban.

A nyomozás során mindenki rendelkezik amolyan „szupererővel”, vagyis olyan különleges tulajdonsággal, amely révén könnyebben előremozdítja az eseményeket: a szervezet alapítója, Tomek (Michał Żurawski) például kiterjedt ismeretségi körrel bír, az influencer nővérek, Regina és Dorota (Paulina és Karolina Chapko) a közösségi médiában, álcázásban és beépülésben szerzett rutinjukat használják, amíg a legfiatalabb tag, Piast (Viet Anh Do) az ügyeletes számítógépes és technikai zseni a csapatban.

Ebbe a brigádba csöppen bele egy véletlen folytán karakán, heves természetű és makacs főhősnőnk, a sofőr Ola Serafin (Marta Nieradkiewicz), akit nem hagy nyugodni egy bűneset, amelynek ő maga is a szemtanúja volt.

Személyes motivációja testvérének korábbi, tragikus halála, ami miatt sógornőjét okolja. Ez a tapasztalat pedig akkora bátorsággal és akaraterővel ruházza fel, hogy a legvérfagyasztóbb helyzetekben sem hátrál meg, és önfejűsége, kíváncsisága vagy éppen játékos-bakfis humora átlendítik a nehézségeken, bármilyen vad és bonyolult kalandokba is keveredik.

Az Ultraviolet csapata mellett segítségére van a nyomozások során atyai jó barátja, Henryk (Marek Kalita), illetve a łódźi rendőrség elszánt kopói: a cinikus Mihał (Sebastian Fabijański), a szolgálatkész Kuba (Piotr Stramowski), a kissé rideg Beata (Magdalena Czerwińska) és a rendőrörs keménykezű vezetője, Waldemar (Bartłomiej Topa) is.

Ola tipikusan az a figura, aki mindenhol ott van, mindenbe beleüti az orrát, és akkor sem adja fel, amikor senki más nem hisz neki – bár „kollégái” révén soha nem is marad igazán magára, így olykor emberfeletti logikával, megszállottsággal és kreativitással próbál utat törni barátaival a megoldás felé, a végkifejlet pedig általában őt igazolja.

Ez a vendetta-romantika adja az egyik fő hajtóerejét a programnak: hősünk újra és újra bebizonyítja, hogy akkor is győzedelmeskedhet az igazság, ha mindenki más hitetlen, korrupt vagy reményvesztett marad, és mindig létezik egy megváltó válasz a kérdésre, ha nem is gondolnánk rá elsőre.

Az alapkoncepció izgalmasságán és a főhős állhatatos figuráján túl a sorozat erősségét jelenti következetes realizmusa: nincsenek természetfeletti erők, különleges kütyük, minden körülmények között helytálló, tökéletes és sebezhetetlen zsaruk, hanem csupán gyengeségeikkel küzdő, törékeny, hétköznapi emberek, akik hétköznapi módszerekkel oldják meg az elképzelhetetlennek tűnő, ravasz, brutális vagy meghökkentő ügyeket, miközben a csapatmunkának, a kölcsönös bizalomnak, a családnak, az ösztönöknek és az erkölcsi dilemmáknak is gyakran meghatározó szerep jut a narratívában. 

Érdemes megemlékezni a mellékkarakterekről is, akiknek általában nem jutnak ugyan briliáns párbeszédek, mégis szerethetőek, és könnyű velük azonosulni, főként annak köszönhetően, hogy nem egysíkúak, hanem plasztikusan ábrázoltak, viselkedésüknek, döntéseiknek mindig több aspektusa is feltárul. Emellett bizonyos határokon belül néhányan közülük fejlődőképesnek is bizonyulnak. Valamint egymáshoz fűződő viszonyaik révén az epizódok aktuális sztorija mellett kibontakoznak a már-már kötelező jellegű személyes történetszálak, amelyek többnyire az aktuális nyomozással párhuzamosan futnak. 

Erényei ellenére olykor talán kissé naivnak vagy bugyutának tűnhet a műsor, és a fő szervezőelvén túl nem nagyon van olyan egyéni íze vagy stílusa, ami miatt felejthetetlenné, forradalmivá vagy legendássá válhatna – ám nem is ez az Ultraviolet igazi erénye, hanem az, hogy finoman behúzza a nézőt a maga feltérképezhető, összetett, mégis egyszerűen és hátborzongatóan hiteles univerzumába. 

Noha ábrázolásmódjával sokszor felnagyított vagy kifordított tükörképet tart a valóság elé, van egy olyan üzenete a sorozatnak, hogy akár a mi világunkban is történhetnének eképpen a dolgok, hiszen eljöhet az a pillanat, amikor össze kell fognunk, és kritikával kell kezelnünk az eseményeket. Mindeközben fontos, hogy személyes hadjárataink során se rugaszkodjunk el a tényektől, és ne hagyjuk, hogy az igazság megtalálását ellehetetlenítse a dac vagy a bosszúvágy. 

A forgatókönyv és a rendezés színvonala néha hullámzónak, kiegyensúlyozatlannak mondható, így esetenként kifejezetten fejtörést okozó, feszültségekkel teli bűntettekkel állunk szemben, máskor viszont kevésbé csavaros, már-már klisének érződő, kiszámítható rejtélyekkel találkozhatunk. Cserébe viszont a vizualitás, a vágás, a borongós-komikus hangulat, a dinamika, a pontos időzítés magával ragadó. A színészi játék pedig egyenesen bámulatos, meggyőző, szórakoztatóan húsvér nyerseségű és frappáns, ezért pedig mindenképpen eredeti nyelven, felirattal ajánlott követni a sorozatot. 

A képek forrása: imdb.com, axn.pl