A kulcs az összművészetiség: egyszerre hat a nézőre minden. A Rejtő-szöveg, a színes és állandóan változó látvány, a sokszínű zenei, mozgásszínházi és színészi virtuóz megoldások részelemei ugyanazzal a dinamikus erővel támadnak a nézőre, győzik meg, és sodorják előre - hasonlóan ahhoz az ellenállhatatlanul jókedvű és a fiatalság erejétől duzzadó lendülethez, ami a nem hazudós, csak minden gondolatát azonnal kimondó Gorcsev Iván sajátja. Azaz a főszereplő és a regény fő energiáit nemcsak pontosan érzi az előadás, de át is tudja adni. Azonban ehhez a különböző elemek sziporkázóan ötletes és egyben nagyon fegyelmezett, pontos harmóniája szükségeltetik, ami maradéktalanul meg is valósul a színpadon.

A TRIP és a Városmajori Színpad koprodukciójában megszületett előadás egy sorozat második darabja: Magács László kérte fel a Budapest Bár zenészeit és Keresztes Tamást, hogy valami hasonlót alkossanak ahhoz, amit a híres szovjet-orosz komikus páros (az ottani Rejtők, Ilf és Petrov) Tizenkét szék című rockszínházi produkciója már sikerre vitt, egy koncertszínházat, ahol a nézők színvonalasan szórakozhatnak. Ha ennél tovább megy az előadás, az csak ráadás. A Rejtő-előadás végén van is egy csattanó, ami túlmutat a puszta szórakoztató szándékon. De ne robogjunk ennyire előre, egy jó kalandregényt sem szabad elrontani.

A színpad elsőre üresnek tűnik: a fehér háttér előtt először csak a zenészeket, két furcsa, trapéz alakú fehér elemet és egy állványon álló festményt látunk, ami a regény „főszereplőjét", magát a tizennégy karátos kék Alfa Romeót ábrázolja. A Budapest Bár ’20-as, ’30-as éveket idéző zenéje közelít minket elsőként az előadás világához, majd belép a Narrátor (Rába Roland), aki nemcsak a rejtői szöveget közvetíti nekünk, de igazi interaktív clown-figuraként később néha kommentálja is a közönségnek az eseményeket. Megjelenése igazi vizuális humorbonbon, hiszen nem gyakran látunk érett férfiakat sárga kockás zsakettben, hozzáillő barna térdnadrágban és magasra húzott zokniban. Látványa egyszerre idézi meg a két világháború közötti kor divatját, és a rejtői humor, az alantos vagy gyermeki és elegáns sajátos elegyét.

Bartos Letícia jelmezeinek mindegyike telitalálat: van, ahol ehhez elég volt követni a Rejtő-regény utasításait, hiszen Gorcsev „szélesvállú" matrózpólója vagy Vanek úr hózentrógerrel és esernyővel elegánssá tett rózsaszín atlétája és a hozzá hordott selyemköntös mintha a regényből léptek volna ki. De sokszor érezni, hogy Rejtő csak kiváló inspiráció a kosztümökhöz: nehéz felejteni például az idegenlégiós kiképzőtiszt Oroszlán/Kabóca túlszélesített katonazubbonyát. A jelmezekhez sokat hozzátesz a színészi virtuozitás: Mertz Tibor oldalazó járása Kabócaként, vagy a botcsinálta rablóbanda tagjainak (Tóth Balázs e.h., Szécsi Bence e.h.) karikatúraszerűen eltorzított testtartása felidézik a commedia dell'arte karakterjellemző pózait és egyben a Korcsmáros-képregények vizuális világát.

A mozgásszínházi elemek pontosan simulnak nemcsak a jelmezekhez, hanem ahhoz a képregény-alapú látványorgiához is, amit a háttérre és az állandóan mozgatott, kreatívan használt két térelemre vetítenek: képregény és színház egymásra vetül, és jól érzik magukat így. De a közönség is hálás, hiszen sokrétűvé válik a humor: nem tudunk nem nevetni azon, ahogy a vetített fotel karfájára támaszkodik lazán a jövendő após, vagy ahogy a gorcsevi pofontól az égbe szálló pincér (Dankó István) mögött elszállnak a felhők. Látványorgia ez a javából, néha osztott képregénypanelekkel, néha szürreális elemekkel (halak a sivatagban), de a dinamikus káosz mögött mindig ott a pontosan értett és átadott gondolat, hogy mi miért pont így jelenik meg. 

Az előadás igazi csapatmunka, zenei és színészi értelemben egyaránt: szólók és kórusok váltják egymást egyrészt az instrumentális zenei betétekben, másrészt a színészi játékban. Magával ragadóak a szólók: a Budapest Bár minden tagja kap lehetőséget, hogy előtérbe kerüljön, színészileg pedig a Narrátor (Rába Roland) mellett Lengyel Benjámin Gorcsevje egyszerre tud végtelenül szimpatikus, naiv, vicces és lehengerlően bolond lenni. Mikó István a pontos komikusi ritmus mestere, nem szólva az általa kiválóan megformált Vanek úr ellenállhatatlan jelleméről. A többi színész állandóan szerepet cserél: hol tánc- és énekkari tagként kísérik a történéseket, hol a többi szereplő bőrébe bújnak. Dankó István minden karakterében brillírozik, láthatóan nagyon élvezi azt a változatosságot, ahogy akadékoskodó pincérből gőgös grófi vetélytárssá vagy intellektuálisan féleszű idegenlégióssá lényegül át pillanatok alatt. Az egyetlen női szereplőnek, Mentes Júliának tűnik csak úgy, hogy kevesebb lehetőséget ad az előadás. Viszont szerelmes road tripjük Gorcsevvel felejthetetlen élmény, igaz vizuális-zenei drogként működik.

A történet... no, arra egy színikritikában nem érdemes szót vesztegetni, de aki nem olvasta a regényt, a fő szálat így is tudja követni az előadásban. Rejtő főként szkeccseket írt, és bár A tizennégy karátos autó az egyik legtörténetszerűbb regénye, mégsem ez a lényeg. Természetesen vannak fiatal szerelmesek, gonosz vetélytársak, egy aranyból készült autó, elbaltázott karakterek és helyzetek, a Francia Idegenlégió, Marseille, Afrika, és ami csak kell. De a legfontosabb maga a hamisítatlan Rejtő-hangulat: bolond ez a világ, hát szórakozzunk, nevessünk és higgyünk a fiatalságban, lendületben, humorban és jól végződő kalandokban. És csak a végén sejlik fel valami más talán, mint a történelemből az a szomorú tény, hogy Rejtő Jenő munkaszolgálatosként halt meg 41 évesen. Itt a finálé dalszövege emlékeztet minket arra, hogy a szórakozáson túl a világunk itt és most sem a legvidámabb: „Van itt minden: kaja, pia, tánc, de csak csöndesen, ne zörögjön a lánc". 

Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó. Szereplők: Dankó István, Mentes Júlia, Mertz Tibor, Mikó István, Lengyel Benjámin, Rába Roland, Szécsi Bence e.h., Tóth Balázs e.h. A színpadon élőben a Budapest Bár zenekar: Farkas Róbert, Farkas Mihály, Ökrös Károly, Farkas Richárd, Kisvári Bence. Díszlet, látvány: Keresztes Tamás és Várai Artúr. Jelmez: Bartos Letícia. Grafika, rajz: Várai Artúr. Animáció: Nagy Tamás. Visual: Magács Vince.  Fény: Kovács Áron.  Dalszövegek, zene: Szűcs Krisztián, Kollár-Klemencz László és a Budapest Bár zenekar. Hangszerelés: Budapest Bár. Korrepetitor: Szép András. Dramaturg: Divinyi Réka. Rendezőasszisztens: Szakács Zsuzsa. Rendező: Keresztes Tamás. 2020. augusztus 13.. Városmajori Szabadtéri Színpad. Fotó: Kuttner Ádám