gyerek
2008. 06. 02.
No fear!
Francine Oomen: Hogyan éljük túl a mosolyszünetet?
Francine Oomen (1960) holland írónő tinédzsereknek szóló regénysorozatának újabb része jelent meg magyarul Hogyan éljük túl a mosolyszünetet? címmel. Rosa van Dijk, a tipikus kamaszlány élete, ha lehet, még összekuszáltabb, mint az előző részekben.
A történet dióhéjban: Rosa szülei elváltak. Főhősünk édesanyjával és féltestvérével él Groningenben. Édesanyja folyton részeg, agresszív élettársát elütötte egy autó, akinek halála után Rosa anyja képtelen visszatalálni az életbe. Elzárkózik a szobájába és csak iszik, nem törődik gyerekeivel, a bölcsődés Appie-vel, a tini Rosával. Rosa viszi a háztartást, cseréli a kakis pelenkákat, közben alig jár be az iskolába, több tárgyból bukásra áll, és Orr-ral, a szerelmével is gondok vannak. Közben e-mailezik és MSN-ezik barátaival, Estherrel és Jonas-szal (utóbbi ráadásul rájön, hogy meleg), az egyetlenekkel, akik meghallgatják. Aztán Rosáék elköltöznek egy amszterdami lakótelepre, ahol a lányt kinézi magának egy pedofil… És ez még nem minden! De szerencsére a kamaszlánynak vannak barátai, és egy túlélési tippeket tartalmazó könyve, ha már az anyjára nem számíthat – és egy No fear! graffiti is erőt ad neki.
Az írónőt valószínűleg túlzottan elkaphatta az ihlet, amikor halmozottan hátrányos helyzetű hősnőjének életét ennyire megnehezítette. Kétségtelen, hogy van ilyen szerencsétlen tinisors is, de így nem meglepő, hogy amikor olvastam a regényt, inkább nyomasztónak, mint szórakoztatónak találtam. Pedig a cél valószínűleg az utóbbi lett volna. Hiába a pinki-punki borító, a humoros borítószöveg, és Annet Schaap vidám perceket ígérő jópofa rajzai: a szöveg teljesen mást ad.
A könyv célközönsége minden bizonnyal az e-mail- és MSN-függő tinilányok lehetnek. De hogy egészen pontosan mi is akar lenni nekik ez a könyv, azt már nehezebb megmondani. A különböző vészhelyzetekhez pontokba szedett túlélési tippek igazán hasznosak, tényleg nem árt tudni, mi a teendő „szexuális zaklatás esetén” vagy hogy „hogyan éljük túl az önbizalomhiányt”, és akár szerelmes levelet írni is megtanulhat az olvasó. (Érdekes koncepció…) Közben persze izgulhat azért, hogy Rosa végre boldog legyen.
A Hogyan éljük túl a mosolyszünetet? tehát egyrészt kicsit talán túl szájbarágós túlélési kézikönyv, másrészt tragikus kamasznapló internetes kommunikáció-betétekkel. Utóbbiak néha viccesek is, de bevallom, én rosszul éreztem magam, amikor mosolyogtam a sanyarú sorsú Rosán. Persze, ahogy az lenni szokott, a végére majdnem minden helyrerázódik, de ehhez az kell, hogy Rosa anyját majdnem megerőszakolják…
Olyan, mintha több pszichológiai esettanulmányt gyúrtak volna egy történetté. Leegyszerűsítve a nem túl eredeti képletet: ahhoz, hogy Rosa anyja újra észnél legyen, több kicsi után egy hatalmas pofon kell az élettől.
A fordítás viszont élvezetes, könnyű olvasni a gördülékeny mondatokat, és a jellegzetes (de finomított) tini szleng sem marad el – köszönhetően Törő Krisztina Noéminek (pl. „Tök szemtelenség, hogy először felspannolod a kíváncsiságomat, aztán meg nem jelentkezel!” 120. o.). Bár azért néhol érződik, hogy nem egy most 15-16 éves írta/fordította a holland sztorit. A mára már „archaikusnak” számító király például itt még trendi (akar lenni). A szöveg összességében viszont remekül visszaadja a hangulatát a kamasz élethelyzeteknek.
Talán nem ez lesz az egyik meghatározó ifjúsági regénye a mai kor tini olvasóinak, de számos olyan érdeme van a könyvnek, amit el kell ismerni. Senki nem tagadhatja, hogy a kamaszkor az egyik legnehezebb időszak még akkor is, ha éppen nem ütötték el az anyánk iszákos pasiját, hogy csak az egyik extrém esetet említsem a történetből. Sok olyan tanács és minta van a könyvben, ami egy Rosánál szerencsésebb kamasznak is hasznos segítség lehet (például az, hogy hogyan oldjuk meg a konfliktusokat a szülőkkel). Ráadásul, ha kicsit erőltetetten és csöpögősen is, de Oomen regényében azok az értékek segítik át Rosát a nehéz szakaszokon, amik a legfontosabbak akkor is, ha éppen csak egy kis mosolyszünet van: a család, a szeretet és a barátság.
Kép forrása: www.woestenledig.com
Az írónőt valószínűleg túlzottan elkaphatta az ihlet, amikor halmozottan hátrányos helyzetű hősnőjének életét ennyire megnehezítette. Kétségtelen, hogy van ilyen szerencsétlen tinisors is, de így nem meglepő, hogy amikor olvastam a regényt, inkább nyomasztónak, mint szórakoztatónak találtam. Pedig a cél valószínűleg az utóbbi lett volna. Hiába a pinki-punki borító, a humoros borítószöveg, és Annet Schaap vidám perceket ígérő jópofa rajzai: a szöveg teljesen mást ad.
Francine Oomen
A könyv célközönsége minden bizonnyal az e-mail- és MSN-függő tinilányok lehetnek. De hogy egészen pontosan mi is akar lenni nekik ez a könyv, azt már nehezebb megmondani. A különböző vészhelyzetekhez pontokba szedett túlélési tippek igazán hasznosak, tényleg nem árt tudni, mi a teendő „szexuális zaklatás esetén” vagy hogy „hogyan éljük túl az önbizalomhiányt”, és akár szerelmes levelet írni is megtanulhat az olvasó. (Érdekes koncepció…) Közben persze izgulhat azért, hogy Rosa végre boldog legyen.
A Hogyan éljük túl a mosolyszünetet? tehát egyrészt kicsit talán túl szájbarágós túlélési kézikönyv, másrészt tragikus kamasznapló internetes kommunikáció-betétekkel. Utóbbiak néha viccesek is, de bevallom, én rosszul éreztem magam, amikor mosolyogtam a sanyarú sorsú Rosán. Persze, ahogy az lenni szokott, a végére majdnem minden helyrerázódik, de ehhez az kell, hogy Rosa anyját majdnem megerőszakolják…
Olyan, mintha több pszichológiai esettanulmányt gyúrtak volna egy történetté. Leegyszerűsítve a nem túl eredeti képletet: ahhoz, hogy Rosa anyja újra észnél legyen, több kicsi után egy hatalmas pofon kell az élettől.
A fordítás viszont élvezetes, könnyű olvasni a gördülékeny mondatokat, és a jellegzetes (de finomított) tini szleng sem marad el – köszönhetően Törő Krisztina Noéminek (pl. „Tök szemtelenség, hogy először felspannolod a kíváncsiságomat, aztán meg nem jelentkezel!” 120. o.). Bár azért néhol érződik, hogy nem egy most 15-16 éves írta/fordította a holland sztorit. A mára már „archaikusnak” számító király például itt még trendi (akar lenni). A szöveg összességében viszont remekül visszaadja a hangulatát a kamasz élethelyzeteknek.
Talán nem ez lesz az egyik meghatározó ifjúsági regénye a mai kor tini olvasóinak, de számos olyan érdeme van a könyvnek, amit el kell ismerni. Senki nem tagadhatja, hogy a kamaszkor az egyik legnehezebb időszak még akkor is, ha éppen nem ütötték el az anyánk iszákos pasiját, hogy csak az egyik extrém esetet említsem a történetből. Sok olyan tanács és minta van a könyvben, ami egy Rosánál szerencsésebb kamasznak is hasznos segítség lehet (például az, hogy hogyan oldjuk meg a konfliktusokat a szülőkkel). Ráadásul, ha kicsit erőltetetten és csöpögősen is, de Oomen regényében azok az értékek segítik át Rosát a nehéz szakaszokon, amik a legfontosabbak akkor is, ha éppen csak egy kis mosolyszünet van: a család, a szeretet és a barátság.
Kép forrása: www.woestenledig.com
Szerzők
-- Varga Betti --
További írások a rovatból
gyerek
Rókus és Rézi művészeti pályázat és játszóház
