A koncepció szerint ez a „színész-szerep” egyetlen egyszer lehet valakié. Vagyis a szerzői instrukció értelmében egy színész egyszer játszhatja el, vagyis olvashatja fel Soleimanpour egyszereplős darabját. A drámai szövegben szerepel a színész szó, a szerzői hang következetesen „színészemnek” szólítja a színpadon állót. Függetlenül attól, hogy a színészet-e a fő mestersége az illetőnek. Ezen az estén a zenész-előadó Hajós András felvette a színész szerepét. (Korábbi magyar előadásokban foglalkozásukat tekintve is színészek álltak a színpadon, a premieren például Alföldi Róbert.)

A nemzetközileg nagy sikert arató, az Átrium repertoárján 2019 májusa óta jelen lévő előadás, ez a one man show tehát azt a sajátosságot rejti magában, hogy többször előadták ugyan, de mindig más állt a színpadon. Az aktuális delikvens pedig alig tud valamit előre a dologról. Állítólag kap néhány instrukciót, támpontot, amit a színház oldalán egy videofelvétel dokumentál. Igazi színházi helyzet, igazi játék, a szó legnemesebb értelmében.

Az este főszereplője tehát a drámai szöveg. Szövegszínháznak is nevezhető ezért, amit látunk. Nem véletlen, hogy a dramaturg kiemelt pillanatokat tudhat magáénak ezen az estén mint konferanszié! A szöveg folyamatosan egyes szám második személyben szólítja meg és utasítja a színpadon állót, aki helyzetfelismerésének megfelelően rövidebb-hosszabb reakcióidővel cselekszik.

A megszólaló hang, aki szerzőnek nevezi magát, egy állítólagos iráni fiatal férfi, elnyomó államban, terrorveszélyben él. Ebből a szituációból hoz példákat, a színpadon állót pedig egy olyan játékmesteri feladatkörrel ruházza fel, melyben a „fehér nyuszi, vörös nyuszi” kísérletét vezeti le nézők bevonásával. Ez az általános emberi kiszolgáltatottságról és az „ember embernek farkasa” szituációról egy tanmese. Áttételesen pedig arra mutat rá, hogy ahogyan a játékmester az ember-nyuszikkal, a szerző a színésszel, illetve velünk, nézőkkel bánik, az kiszolgáltatott szituációként is értelmezhető. Egyben az saját akaratunk is, hogy belemegyünk-e a játékba, elfogadjuk-e a szabályokat, ahogy a színésznek is, hogy kiissza-e a méregpoharat.

Több allúzió is felrémlik: mintha a Márió és a varázsló és a Játék a kastélyban forrna egybe. Lecsupaszítottan áll előttünk a drámai működésmód ebben a mesterien megkomponált, jól megcsinált színdarabban. Nincs színpadi kellék, ami ne „sülne” el. Még a méregpohár is előkerül. A szerzői hang diktál, a színpadon álló azzal, hogy olvassa – elsősorban tehát a kimondott szónak lesz jelentősége – és játssza, improvizál a szövegre, teljesíti a „parancsot”. Erre refkektál is a szöveg. Ez a hangnem azonban játékos, megengedő, tiszteletben tartja a határokat, a mindenkori embert! Elsősorban színház, fikció, játék, és másodsorban egy komoly témát érintő tanmese.

Ezen az estén Hajós András lépett színpadra, aki profi előadó, de nem színész. Ezt az első pillanattól hangsúlyozta ő maga és Ugrai is. Ragaszkodott a szöveghez, ezért is lehetett, hogy hatvan perc alatt lement az egyébként nyolcvan-száz percre saccolt előadás. Ötletesen, jól oldotta meg a szituációkat, szerethető színpadi lénye, a színpad iránti alázata és rutinja magabiztosságot sugallt, végig együttműködő volt. A szöveghez ragaszkodott, egy-egy ponton rugaszkodott el tőle és élt az improvizáció adta lehetőségekkel.

Amikor arra szólította fel a szöveg, hogy számolja végig a teremben ülőket, az első sor után felszorozta a sorok körülbelüli számával; a vörös nyuszi, a színpadon álló, általa kijelölt néző-szereplő „vörösre festésekor” (ez volt a szöveg instrukciója) kicsit nagyobb élvezettel feledkezett bele az önfelmutatásba, vagyis jelezte, most csak rám figyeljetek, rám, Hajós Andrásra – ezen a ponton kilépett a szerepből. Érezhető volt izgalma, így ennyi „civil” gesztust megengedően vett a néző. Sokan egyébként visszatérő rajongóként járnak az előadásra, kíváncsian, hogyan veszi az improvizációs gyakorlatot az újabb „színész”. Hajós izgalma miatt néhol bizonytalannak tűnt, a nézők szeretettel, nagyon drukkoltak neki. Bátran, és hősiesen, még a méregpoharat is kiitta. Színpadi tetszhalálából tapsot kívánó énje felpattant, és miközben kivonultak a nézők, meghajlás gyanánt megszólalt és tapsot provokált. Így lett kerek a történet ezen a júliusi meleg nyári estén, a koronavírus-járvány miatt kurtán furcsán megrövidített évad utolsó előadásán az Átriumban.

Fikció és valóság összemosása, a szemfényvesztés, az illúzió sikeres elegy, ami mindig vonzza a közönséget. A játszónak hálás szerep, a nézőknek kikapcsolódás, ami ráadásul olyan fontos témákat jár körbe, mint a kiszolgáltatottság, a szabadság. Könnyed szórakozás, de súlyos kérdésfelvetés. Talán ez az előadás titka?

NASSIM SOLEIMANPOUR: Fehér nyuszi, vörös nyuszi. A SzínMűHely Produkció és az Átrium előadása. A Színész: Hajós András. Fordította: Ugrai István. Műszaki vezető: Czibor Attila. Asszisztens: Hajdu Bence. Producer: Szilágyi Mária, Zsedényi Balázs. Átrium. 2020. július 26. 19.30. Képek forrása: jegy.hu