PRAE.HU: Számos rövidfilmet és sorozatot tudhatsz már magad mögött, a Pesti balhé viszont a nagyjátékfilmes rendezői debütálásod. Van benned izgalom?

Hát persze, hogy van izgalom – az lenne a furcsa, ha nem volna! Öt évünk van ebben a filmben, öt évet dolgoztunk rajta a forgatókönyv legelső ötletétől kezdve odáig, hogy most itt ülünk és nemsokára bemutatjuk a közönségnek (az interjú július 24-én készült – a szerk.). A Pesti balhé egy hatalmas utazás, nemcsak a főszereplőknek, hanem nekünk is.

PRAE.HU: A rendező munkáid mellett jegyzett operatőr vagy, most pedig a forgatókönyvet is együtt írtad Inotay Ákossal és Kis-Szabó Márkkal. Ebből nagyon úgy tetszik, hogy különösen fontos a számodra ez a film. Milyen volt a közös munka? Szívesen írnál forgatókönyvet a jövőben is?

Ez nagyon érdekes kérdés, mivel én alapvetően műfajfilmes rendezőként pozícionálom magam. Számomra az a természetes alkotói attitűd és egyben a legfontosabb cél, hogy hatást érjek el. Ez a hatás, legyen akár a néző megnevettetése, a katarzisélmény kiváltása vagy az izgalom generálása, ha sikerrel végbemegy, akkor elégedett vagyok. Mindezek mellett viszont nagyon fontos a számomra, hogy olyan témákhoz nyúljak, amelyek engem személyesen foglalkoztatnak. Talán meglepő, de a Pesti balhé egy személyes műfajfilm – akár szerzői műfajfilm, ha tetszik. Az eredeti alapgondolat, amelyből a film ötlete kiindult (nézzük meg, mi történik, ha a régi, gyerekkori barátok hosszú évek után ismét összejönnek), eljutott egy fordított képrablás történetéig. Én magam nem vagyok forgatókönyvíró. Jól tudok struktúrákban gondolkodni, történetet írni, viszont ha ebben a munkában nem vesz részt Kis-Szabó Márk és Inotay Ákos, akik velem ellentétben nagyon profi forgatókönyvírók, akkor valószínűleg teljesen másképp alakul az egész sztori. Márknak tényleg a kisujjában van a szakma, különösen ha a klasszikus, hollywoodi műfajokról van szó. 

PRAE.HU:A Pesti balhé egy virtigli zsánerdarab, egyrészről működik benne az örök, hazai műfajkedvenc, a vígjáték, másfelől pedig ott találjuk benne a heist filmet. Ez a keverék hogyan alakult ki? Milyen kihívásokat tartogatott a heist műfaj?

A heist movie egy nagyon határozottan definiált zsáner – gondolhatunk itt számos hollywoodi példára, hiszen csaknem évente kijön egy ilyen darab a mozikban –, amely idehaza nagyon-nagyon ritkán bejárt területnek számított. Önmagában a zsánerfilmnek nincsenek meg itthon a megfelelő hagyományai, nekünk viszont éppen az tetszett, hogy az eredeti, szívvel-lélekkel bíró, baráti társaságról szóló sztorit úgy tudjuk elmondani a nézőnek, hogy közben meglegyen benne az az izgalomfaktor, az „életünk legnagyobb kalandja” fíling, amit csak egy zsánerfilm adhat meg. Így pattant ki a fejünkből, hogy a szereplők ne pusztán találkozzanak, ne csupán arról szóljon a film, hogy elbúsonganak az életük alakulásán, hanem csináljanak meg együtt egy őrült kalandot. És mi lehetne őrültebb, mint egy rablás? Viszont mégis Magyarországon vagyunk, ez egy más, az amerikaitól nagyon eltérő közeg, a társaság pedig egy az élet minden elképzelhető területéről összeverbuválódott, őrült társaság. Ebből született meg az ötlet, hogy csináljanak valamit, amit eddig még senki: egy fordított képrablást – nem ki, hanem be akarnak lopni egy képet.  

PRAE.HU: Milyen referenciafilmek, -sztorik lebegtek előttetek az alkotás során?

Nyilván kapásból beugranak olyan filmek, mint az Oceans’s Eleven – Tripla vagy semmi, ami a heist film egyik klasszikus példája, vagy ugyanígy Az olasz meló. A másik ágon viszont olyan filmek is lebegtek a szemünk előtt, mint a Másnaposok vagy a Förtelmes főnökök, amely alkotások a klasszikus vígjátékra húztak egy lapot. Létezik a hagyományos felfogás, mely szerint story simple, characters complex,azaz a történet egyszerű, ám a szereplők részletgazdagon kidolgozottak. Mi is hasonlóban gondolkodtunk, hiszen míg a cselekmény egy viszonylag egyszerű, műfaji mederben csordogál, amely tartogat váratlan fordulatokat, mégis alapvetően azt az igényt elégíti ki, amelyet felkelt – közben viszont legalább ennyire fontos a karakterfejlődés. A főhős, Marcell igazi korunk hőse: valaha csodagyerek volt, ifjú építészként svéd királyi ösztöndíjat kap, úgy tűnik, hogy övé a világ, ám lassan bedarálja az élet, már csak a pénzt termeli a cégnek, és elvész belőle a régi kreativitás, játékosság. Az ő sztorija mindannyiunkról szól, személyesen engem is nagyon érint ez a történet, hiszen mindannyian megtapasztaljuk, milyen az, amikor a gyerekkori álmunkat valahogyan elkanyarítja az élet. Ámbár vannak, akiknek olyan szerencséjük van, mint nekem a Pesti balhéval, hogy készíthettem erről egy filmet.

PRAE.HU: Örülök, hogy említetted a szereplőket, hiszen ahogyan az a filmben is újra meg újra elhangzik, a heist film mozgatórugója a „kell egy csapat”-koncepció. Milyen kihívásokat rejt ez színészvezetés szempontjából, amikor nem egy-egy főszereplőre kell koncentrálnod, hanem egy komplett, kifejezetten differenciált csapatra?

Nagy fába vágtuk a fejszénket, ez tény. Egyetlen főszereplőt végigvezetni egy nagyjátékfilmen éppen elég komoly kihívás – ha mégoly csodálatos és tehetséges emberről van is szó, mint Mészáros Béla –, de mindezt öt emberrel és a további mellékkarakterekkel végigvinni valóban nagy vállalás volt. Szerencsére kezdettől fogva nagyon-nagyon jól működött a kémia a csapat tagjai között, noha mi casting nélkül választottuk ki az öt főszereplőt ezekre a szerepekre. Tehát ők így, együtt sosem voltak „tesztelve” – egyszerűen éreztük, hogy csak ők játszhatják el ezeket a szerepeket –, de már a legelső próbák során kiderült, hogy megvan köztük az összhang. Ezzel együtt minden jelenethez mindenkivel külön neki kellett állni a saját karakterét felépíteni, átgondolni a motivációit, hogy éppen mi jár a fejében, miért viselkedik az adott helyzetben úgy, ahogy. Ebből pedig kirajzolódik az összes karakternek a saját történetíve, amelyek közül nyilván kiemelkedik Marcellé, aki az abszolút főhős, és a legnagyobb utat járja be. Vele együtt a Petrik Andrea által alakított Alexa is egy szép, nagy íven mozog, a három további karakter, Adrián (Inotay Ákos), Jet (Szabó Simon) és Guszti (Elek Ferenc) kisebb ívet jár be ugyan, de ők is határozottan változnak.

PRAE.HU: A magyar színészek rendkívül kvalitásosak, ám általában nincsenek felkészülve az éles akciójelenetek garmadájára. Hogy állták a sarat?

Hát voltak meglepő pillanatok a számukra – de a számomra is. Mostanra bejárta a médiát a sztori, hogy Simon maga vállalt egy négyméteres esést a tudtom nélkül. Amikor visszajöttem a mosdóból, már csak annyit láttam, hogy zuhan. Ezt végignézni igazán meglepő volt, de ugyanígy tartogatott izgalmakat, amikor Inotay Ákosnak egy nyolc méter magas kürtőben kellett leereszkednie egyedül egy egészen vékony, bár biztonsági kötélen. Egyetlen pillanatig sem volt veszélyben természetesen, de ezek így is embert próbáló helyzetek. Ahogyan Elek Ferinek is kifejezetten sok fizikai akció jutott, például táncoló cipőtalpak között kellett összehalásznia egy telefont, vagy Petrik Andinak, aki Bélával közösen víz alá merült, ami ugyancsak nem egyszerű vállalás, különösen, hogy Béla nem tud úszni. Ennek egy részét természetesen kaszkadőrökkel vettük fel, de összességében minden esetben úgy láttam, hogy nagyon élvezték a munkát. Magyar színésznek ritkán adatik meg, hogy ilyesmit csinálhat.

PRAE.HU: Noha sem ti, a film alkotói, sem a szereplők nem ehhez a generációhoz tartoztok már, a film nézése közben mégis többször felmerült bennem a kérdés, hogy a Jet karaktere által sokszor nyomatékosított indián tematika vajon lehet-e egy tisztelgés a híres, bakonyi indiánjátékok előtt?

Abszolút. Nekünk Jet karaktere volt a kulcs ahhoz a nosztalgiához, amely az egész filmet átszövi. Nagyon fontosnak tartottuk azt, ahogyan Marcell, a főhős keresi a gyerekkori, játékos énjét, amelyhez legbelül vissza akar térni. Ezt az összes karakteren végigvezettük, s azt szerettük volna, hogy mindegyikük önazonos maradjon, ehhez pedig Jet és az ő sajátos „indiánsága” a legfontosabb katalizátor.

PRAE.HU: A srác, aki mindvégig benne maradt a játékban... Végül egy nagyon fontos kérdés: volt igazi béka? Vagy CGI békákat látunk?

Egyetlen CGI béka sincs benne! Az összes béka, úgy, ahogy van, igazi. Ezek különben elég komoly történetek voltak, forgattunk egy kifejezetten nagyobb termetű példánnyal – őt fotózza Alexa a film kétharmadánál –, ami egy idehaza nem őshonos faj képviselője. Ezt elrontották, mert mi kimondottan egy őshonost kértünk, és különösen vigyáznunk kellett, nehogy elszabaduljon, és elugorjon a setből, mert ott egymaga ledarálta volna az egész flórát és faunát. De voltak a fürdőben és más helyszínen is igazi békák, akikkel nagy műgonddal kellett bánnunk, a higiéniai előírásokat messzemenően betartva, és persze vigyázva, hogy a békáknak se essen bajuk – ha már az egyik főhősünk maga is egy békamentő aktivista!

Fotó: Bach Máté