Ha csak egyszer is beírjuk az internetre, hogy „Viktor Rona dancer”, rögtön tízoldalnyi találatot kapunk. Ezzel szemben ha azokat a szavakat írjuk be, hogy „Nureyev dancer”, akkor húsz oldalt. Félreértés ne történjen: Róna sohasem volt egy „kis halacska” Nureyevhez képest, a kiállítás szintén ennek az ellentétét mutatja be. A tárlat anyagának 90%-a a táncművész hagyatékából származik, amely Róna Viktor halála után került be az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetbe. Ennek a feldolgozása sajnos nem történt meg rögtön, ezért kellett több mint két évtizedet várni. Az eredetileg 2018-ban megvalósítandó emlékkiállítás 2019-re tolódott át, majd csak 2020-ban valósult meg a Bajor Gizi Színészmúzeumban. Ennek kapcsán érdemes megemlíteni, hogy valószínűleg 2020 őszén kap egy utólagos megnyitó-jellegű rendezvényt, illetve egyéb kísérő programokat (például kurátori vezetést) a kiállítás, amely azonban már most is látogatható.

Négy terem, több száz fotó, számtalan személyes tárgy és dokumentum, illetve filmfelvételek. Nehéz lenne Róna Viktor életművét összefoglalni röviden, mint ahogy pedagógusi tevékenységét egy „híradón” keresztül bemutatni. Azonban e kiállításban nem a mennyiség számít, hanem a minőség. A kurátor és főmunkatársa – Halász Tamás és Bánóczy Varga Andrea – tematikailag mutatják be az életművet, és bontják fejezetekre a termek számának megfelelően. Az elsőben tárul fel a látogató előtt a gyermekkora. A másodikban a gyermekkor vége és a felnőttkori karrier kibontakozása. Azonban a kiállítás leglebilincselőbb része tagadhatatlanul az utolsó két terem: a harmadik szoba a nemzetközi siker rejtelmeibe vezet be, a negyedik pedig a nemzetközi táncművészet halhatatlanjai közé sorolja Róna Viktort.

Orosz Adél és Róna Viktor a Gajane-kettős Nyina Anyiszimova vezette próbáján a Magyar Állami Operaház balettjének régi próbatermében. Kotnyek Antal felvétele. Budapest, 1959.

De ki is volt ez az óriás termetű félisten? Válaszul érdemes megfigyelni Féner Tamás fotóját az első teremben. Rögtön észrevehetjük rajta, hogy fáradhatatlan, céltudatos és megtörhetetlen arckifejezést mutat a táncművész az egyik próba alatt. Ez sok dolgot árul el az egyéniségéről és életpályájáról. Elsősorban azt, hogy hihetetlen nagy szorgalmával és odaadásával vált világhírű balett-táncossá. Szülei a kispolgári értelmiségi réteghez tartoztak, munkásságukról azonban nem derül ki sok. Édesapja – Róth (Róna) Zoltán – eredetileg festőművésznek készült, azonban végigjárta az Országos Színészegyesület Színészképző Iskoláját. Édesanyja – Csillik Mária – színházi súgónő, majd színésznőként szerződött le olyan neves intézményeknél, mint a budapesti Royal Orfeum, a Vígszínház és a Fővárosi Operettszínház. Egyetlen gyerekük született, akiért mindent megtettek. Ennek kapcsán a kiállítás nagy hangsúlyt fektet rá, ezért kiemelendő: a szülők már csecsemő korában bevezették a színház világába. Nem tudható, hogy ki fedezte fel a 4-5 éves gyermeket. Azonban, ha léteztek volna 1940-ben tehetségkutató versenyek, akkor valamelyiket valószínűleg Róna Viktor nyerte volna meg. Az első terem ezt a célt tűzte ki: bemutatni e gyenge testalkatú fiú izgalmas gyermekkorát. A kiállított tárgyak (pl. családi okiratok, gyermekkori cipellő, emlékalbumok) és a különféle tablók bővelkednek eddig kevésbé ismert információkban. Ezenkívül egy rekonstruált szobasarok mutatja be a látogatóknak, hogy milyen érzés lehetett a Róna-lakásban felnőni a gyermekkori és a különböző sztárok (pl. Latabár Kálmán és Honthy Hanna) dedikált fotói közt. Itt, az egyik vitrinben egy érdekes dokumentumot lelhetünk fel. Ez az emlékirat azt igazolja, hogy 1943 és 1945 között az egyetlen budapesti olasz nyelvű általános iskolába is járt (Scuola Elementare Mista „Eugenio di Savoia”), és tagja volt a Gioventú Italiana del Littorio -nak.[1]

Ezzel szemben a második terem teljesen új problematikát tár fel: hogyan vált felfedezett gyermekből tehetséges felnőtté Róna Viktor. Gyermekként Jármay Edit és Utassy Gizi tánciskolájába járt. Azonban a második teremben már olyan apróságok derülnek ki, mint például Róna Viktor kapcsolata az Állami Balett Intézet tanáraival és az ottani környezettel. Rengeteget igyekezett gyenge testalkata ellenére, hogy a legjobb és a legkiválóbb növendék lehessen. Az egyik legmegdöbbentőbb tárgy egy jelentés, amelyben az elbocsátását javasolják politikai okok miatt. Nem lehet tudni pontosan, de valószínűleg ezután döntött úgy, hogy módszert fog váltani. A végeredmény aztán magáért beszél: kitűnő eredménnyel végezte el az Állami Balettintézetet, ezt követően pedig vendégszerepelt Bukarestben és Bécsben.

Csajkovszkij – Vajnonen: Diótörő. Szarvas Janina és Róna Viktor, az előadás főszereplői a Magyar Állami Operaház fotó-műtermében. Tóth László felvétele. Budapest, 1955,

Ezenkívül egy másik érdekesség foghatja meg a látogató figyelmét: az 1959-es leningrádi periódus. Róna Viktor és Orosz Adél táncművész, állandó partnere, körülbelül három hónapot töltöttek ösztöndíjasként a leningrádi balettintézetben, ahol lehetőségük volt olyan mestereknél tanulni, mint Alexandr Puskin és Nyina Anyiszimova. Ekkor ismerkedtek meg a rátarti természetű Rudolf Nureyevvel, akivel össze is barátkoztak. A terem ezen szekcióját gondosan különválasztották, ezzel is hangsúlyozva, hogy fontos állomás volt Róna Viktor életében.[2] Egyrészt az ott szerzett szakmai tudást sikerült kamatoztatnia, illetve a Nureyevhez fűződő barátságnak köszönhetően felléphetett a világhírű Margot Fonteynnel Londonban az anyakirályné és Margit hercegnő előtt. Ezt követi a nemzetközi és a hazai sztárságot bemutató harmadik szoba. Ennek egyik védjegye a padlóra kiterített világtérkép, amelyen világosan láthatjuk, milyen sok dolgot ért el Róna élete során. A szereplések és az utazások meghívókkal, utazási könyvekkel, levelekkel, ajándékokkal és elismerésekkel jártak. Sajnos táncos karrierje csúcsán úgy érezte, innen már csak lefelé vezetne az útja, ennek tudatában pedig többet már nem tudna fellépni színpadon, de ez még nem jelentette szakmai pályájának végét. Ennek nyilvánvaló bizonyítéka egy Féner Tamás fotófelvétel, ami a Magyar Állami Operaház Hacsaturján Spartacus című előadásán készült. Ezen a fotón vehetjük észre először a „legyőzött” Róna alakját. Ő a megtestesült Spartacus, aki évtizedeken keresztül azért harcolt, hogy elismerést és tiszteletet kaphasson a világtól, a vérverejtékkel szerzett eredményeiért.

A legnagyobb meglepetést a pedagógusi tevékenységnek megemlítése jelenti a harmadik teremben. Az első, úgynevezett nagy állása a párizsi Palais Garnier-ben elvállalt táncmesteri pozíció volt 1980-ban. Ez az állás akkoriban óriási lehetőségnek számított, mert Róna Viktor volt az első, nem francia állampolgár, aki ebben a megtiszteltetésben részesült. Sajnos ez az ígéretes munka nem tartott sokáig. Megmagyarázhatatlan okok miatt összetűzésbe keveredett az együttes balettigazgatójával, aki nem más volt, mint maga Rudolf Nureyev. Eldöntötte, hogy lemond a tanári pozíciójáról, ekkor azonban egy újabb lehetőség adódott számára: Tokió. Ennek kapcsán térünk be az utolsó terembe, amely a japán periódust mutatja be. Ez a gazdag és eddig feldolgozatlan fejezet az életén belül újabb élményekkel és tanulságokkal járult hozzá, hogy továbbra se kopjon meg Róna Viktor nimbusza. Egy teljes balettegyüttest hozott létre, amivel szakmai és erkölcsi elismeréseket kapott külföldön. Sajnálatos módon ez lett a végjáték külföldön. A teremben bemutatott tv-felvétel a Csipkerózsika 1991-es Magyar Állami Operaházban koreografált előadásáról készült. A műsor végén óriási taps közepette előjön a mester. Kiderül, hogy ez volt Róna Viktor egyetlen és utolsó koreografált előadása Magyarországon. Ezek után már csak 3 év, és mindenki megdöbbenésére meghalt AIDS-ben.[3]

Kiállítás részlet. Fotó: Halász Tamás, PIM-OSZMI

A kiállítás ezután befejeződik, de sok kérdést hagy maga után. A szervezők egyik egyértelmű célja az volt, hogy a kiállítás pusztán ízelítőt nyújtson arról, ki volt valójában Róna Viktor, a táncművész, akit elfelejtettek mára. Nem pedig egy Róna-kultuszt létrehozni. A kurátor és munkatársai gondosan figyeltek minden összefüggésre, legyen itt szó életpályamodellről vagy pusztán sikerekről. A kiválóan megszerkesztett tablók az egyén fejlődését mutatják be. Nemcsak átgondolt struktúráról van szó, hanem a szervezők reflektálnak a kiállított tárgyakra és a filmfelvételekre is. Ennek egyik példája, hogy a Nureyev-epizódot külön veszik a leningrádi szekción belül, viszont nem bulvárosan közelítik meg. Mindemellett korrekt módon mutatják be a gyermek és a szülők kapcsolatát majdnem egy teljes falfelületen, noha egyes, hasonló kiállításoknál erre csak kevés helyet biztosítanak, és felületesen látható. A tárlat azonban nem ad számot Róna Viktor életművének legapróbb elemeiről és körülményeiről. Nem találunk semmilyen említést arról, hogy a Kádár-korszak Magyarországa mennyire támogatta, és milyen kapcsolatokat ápolt a hazai politikai vezetőséggel. Ezenkívül azt sem tudjuk meg, hogy milyen szakmai véleménnyel voltak róla külföldi kollégái. A hagyaték egyértelműen gigantikus adatbázis, amelyben a külföldi dokumentáció feltárása még nem történt meg, ez pedig hiányérzetre ad okot.

A tárlatot több mint valószínű, hogy óriási érdeklődés fogja övezni, azonban a legnagyobb meglepetést a katalógus fogja jelenteni, amely októberben várható. Remélhetőleg ebben több olyan tanulmány fog szerepelni, amelyek a művész életútjáról gondosan beszámolnak, és amelyek által Róna Viktor ugyancsak visszakapja méltó helyét a kortárs táncművészeten belül, és úgy említsék, mint a magyar „Nureyev”.

A kiállítás látogatható 2020. június 24 – 2021. január 17. között, szerdától vasárnapig 14.00-18.00. További információ itt.

[1]     A Gioventú Italiana del Littorio nagyon sokáig az olasz fasiszta párt ifjúsági szervezete volt.

[2]     Ezenkívül egy dedikált fotót is lehet itt találni a „Fehér holló”-tól, vagyis Rudolf Nurejevtől.

[3] https://ricerca.repubblica.it/repubblica/archivio/repubblica/1994/01/18/morto-il-ballerino-ungherese-viktor-rona.html