Mindez persze nem a véletlen műve: a rendező önnön magánéletének traumájából és a saját, valamint környezete valós válaszreakcióiból formálta a film anyagát. A film főhősét, Anját (Andrea Bræin Hovig) mint középkorú, sikeres koreográfust ismerjük meg, aki élete első fontos külföldi premierjéről tér haza. Hamar megtudjuk azt is, hogy nemrég gyógyult tüdőrákból. Tágas családi otthonukban van helye az élettársa, Tomas (Stellan Skarsgård) előző kapcsolatából született három, immár felnőtt gyerekének, az ugyancsak három közös kamasznak, de még Anja idős édesapjának is, akit vendégül látnak az ünnepekre. Napokkal vagyunk csupán karácsony előtt, és az asszonyt szűnni nem akaró fejfájás gyötri. Hogy ne menjen bele az ünnepi hajszába ilyen állapotban, gyorsan ellátogat az orvoshoz. Rövid úton tumort találnak az agyában, mely az esetek csaknem száz százalékában végzetesnek bizonyul. Anja lelki ereje megroppan, a nagy dózisú gyógyszerek összezavarják, ráadásul az ünnepek összezártságában, a halállal fenyegető, súlyos titok terhe alatt Anja és Tomas végre kénytelen szembenézni kapcsolatuk kiüresedettségével – és úgy általában, az élet végességével. 

Ezt a történetet fel lehetne fűzni egy klasszikus melodráma dramaturgiai ívére hatásos tetőponttal és boldog lezárással, a Remény azonban a kerek, lezárt történetek kielégítő biztonságossága helyett az élet autentikus kiszámíthatatlanságára voksol. A drámai sűrítést a karácsonyi időszak szolgálja: minden nap egy újabb fejezet, melynek kezdetén még nem tudhatjuk, miként alakul tovább a történet. Jó ritmust szab viszont a folyamatosan eszkalálódó feszültségnek, amely egyre jobban átterjed a család minden tagjára. Végignézzük, ahogyan a rettenetes titok először láthatatlanul mérgezi a hangulatot, majd kipattan, és a feszültség egy ideig tombol, ám ahogyan minden intenzív érzelem, úgy ez is lecseng egy kis idő múltán. Innentől viszont nincs visszaút, a karácsonyt éppúgy, mint minden emberi kapcsolatot, családi viszonyt és barátságot a betegség ténye, tudata határoz meg. Plusz egy főként ül ott a vacsoraasztalnál, a karácsonyi ajándékbontáson, a barátok bulijában. A nagynéni látogatásának minden pillanatában a kimondatlan kérdés a tét: itt leszel-e nekik majd akkor is, ha már...?

A gondosan megmutatott részleteiben is hiteles a betegség lefolyása és kezelése, bepillantást nyerünk a svéd egészségügy egy kis szeletébe, ahol a beteg éppúgy az életéért aggódik, és az ellátórendszerbe éppúgy belecsúsznak infrastrukturális hibák, mint bárhol a világon (ld. „Nem tudunk segíteni, a mentálhigiénés szakembereink már hazautaztak karácsonyra”). Ám a Reménynek csupán csak egyik arca a rák rettenetéről őszintén beszélő betegségfilm, hiszen ez a film éppen annyira szól a szerelemről is, mint az elmúlásról. Arról, amelyik nem az első, nem is az utolsó, de az egész életünkre nézve leginkább meghatározó. Ez a film nem az egymásra találás ellenállhatatlan sodrású, romantikusan sorsszerű Nagy Pillanatát beszéli el, hanem arra kíváncsi, hogyan működik a „boldogan éltek, míg”-frázis. 

A hat gyerek minden logisztikája, az egyéni alkotói karrierek mellett eltávolodott partnerek és a berozsdásodott érzelmek filmje ez. A bajban együtt maradás kínzó imperatívusza és az évtizedes közelség újralobbanó ereje feszül egymásnak: menjek? Maradjak? Most még lehet? Most már nem? Az összes dilemma közepén pedig ott áll a címként is gondosan nyomatékosított remény. Meg annak a tapasztalata, hogy megannyi év bensőséges közelségéről akkor is nehéz lemondani, ha esetleg évekig nem is igényeltük azt, épp csak magától értetődőnek vettük a mindennapokban. Sødahl határozott állítása szerint, ha hirtelen meglátjuk egy szerelem lehetséges végét, foggal-körömmel kapaszkodni kezdünk mindabba, ami még élő benne. A társ elvesztésének a lehetősége a magány felsőfoka, a másik halálával pedig önmagunkat gyászoljuk. 

Heidegger kifejti a Lét és időben, hogy az élet a halál felől íródik, a végesség tudata ad a létezésünk számára igazi tétet. Ez a film a halál árnyékában halad előre, ám fokról fokra hangosodik ki benne a remény. A tetőponton, egy a valóságtól gondosan elemelt, édes-bús hangulatú esküvői jelenetben sűrűsödik az élet esszenciája, az ember ösztönös és leküzdhetetlen kapcsolódni vágyása, amelynek ezúttal a halál közelsége ad a szokottnál sokkal megrendítőbb jelentőséget.

Remény,  norvég-svéd romantikus dráma, 126 perc, 2019. Rendező: Maria Sødahl. Producer: Thomas Robsahm, Jeanette Sundby. Operatőr: Manuel Alberto Claro. Vágó: Christian Siebenherz. Szereplők: Andrea Braein Hovig, Stellan Skarsgård, Eirik Hallert, Johannes Joner. 16 éven aluliak számára nem ajánlott! Bemutató: 2020. július 16. Magyarországon forgalmazza az ADS Service Kft.

Képek forrása: ADS Service Kft.