A veszélyhelyzet és a korlátozások jelentős részének feloldása után megfelelő rendszabályok betartása mellett már meg lehetett tartani színházi előadásokat.

Július 4-én egy nagyon fiatalos Tévedések vígjátéka előadást Dicső Dániel rendezésében láthattak a nézők a Tószínpadon. Az előadást egy éve mutatta be az Óbudai Kulturális Központ a Városi Színházzal, majd a gyulai Tószinpadra adaptálták. A produkció erényei között meg kell említeni, hogy ugyan a shakespeare-i vígjáték könnyen belecsúszhat egy vásári komédia gegekre, olcsóbb helyzetkomikumára épülő előadásába, Dicső rendezésének sikerült a kifinomult esztétikum határán belül tartani az előadást. Ezt szerintem azzal tudta elérni, hogy biztos kézzel harmonikus egészbe ötvözte a Nádasdy Ádám fordítására alapuló szöveget, a mozgásszínházi elemeket, a szerepkettőzéseket, és a Eurythmics 1983-as Sweet dreams című dalára, annak különféle adaptációira épülő dallam és ritmusvilágot, valamint a szimbolikus színpadképet. A látvány központi eleméül és metaforájául a tükrökkel ékes forgóajtó szolgált. Ezekkel az eszközökkel egy lendületes, és mégis az idő természetéről, az emberi identitásról és felcserélhetőségről is elgondolkodtató előadást élvezhetett a közönség. A gondolkodtatóan élvezetes előadásról másnap délelőtt szakmai beszélgetés is szerveződött a Magyar Shakespeare Bizottság néhány tagja (Pikli Natália, elnök, Fazekas Sándor tag, és jelen sorok írója), valamint Dicső Dániel résztvételével.

Július 5-én vasárnap koraeste Szép nap, rút éj című összművészeti előadáson (a Tercina nevű együttes, illetve Györgyi Anna és Széles Tamás) vehetett részt a jóval kisebb és homogénebb közönség. Az előadásnak különleges ritmust adott a prózai és komolyzenei betétek váltakozása. Ez utóbbi angol reneszánsz zeneműveket tartalmazott, hallhattunk Dowland-, Holborne-, Locke-, Byrd-darabokat három művész előadásában, a prózai részek pedig Shakespeare-szonettekeből és -drámarészletekből álltak, amelyeket a két színész pompás dikcióval adott elő. A zenei és prózai betétek mögött pedig egy harmadik narratívaként a németalföldi tájképfestészet gyöngyszemei jelentek meg. Az egész előadásnak koherenciát biztosított a szerelem különböző hangulatainak, érzéseinek, izgalmainak és fájdalmainak megjelenítése a különböző művészeti ágak segítségével.

Ugyanaznap este Desdemonium címmel az IN-PACT produkciójára, azaz Kertész Mónika operaénekes és Halász Gábor táncművész-koreográfus előadására került sor, amelynek középpontjában Desdemona univerzálissá növelt szenvedéstörténete, a Desdemonium állt. Mint számos szenvedéstörténeti narratíva ez is a halállal, Desdemona megfojtásával indította a történetmesélést, és az ehhez vezető utat jelenítette meg az előadás rendkívül érzékletes erővel számos művészeti ág eszköztárából merítve. Kertész részleteket énekelt Rossini, Vivaldi, Gasparini operáiból, és elképesztően jó társa volt Halász Gábor lélegzetelállító (modern)táncművésztének. Halász a táncon kívül pedig egy maga írta slampoetryre, rapre hajazó verset is meggyőzően adott elő. A mozgást és hangzást egészítette ki Goda Sára hárfajátéka, az elektronikus zenei és egyéb popzenei betétek. Különleges háttérül szolgáltak az egészalakos vagy torzó próbababák az egyébként üres színpadon, amik egyszerre jelenítették meg az Othello egyéb szereplőit, és a pletykáló, susmorgó, érzéketlen tömeget, a poszthumánus, az emberin túli, pontosabban inneni, lélektelen ellendrukkereket. A két művész ebben az összefüggésrendszerben ábrázolta tragikus erővel és komikai mélységgel a nő és férfi kapcsolatának kommunikációs problematikáját a modern tánc eszköztárával. Időnként tökéletes, lírai harmóniában táncoltak az előadók, máskor pedig teljes diszharmóniában. Othello ünnepelte (szíveket dobált / ”beszívecskézte”) a szelfiző Insta-cicára emlékeztető, majd az Aqua együttes „Barbie Girl” dalát éneklő Desdemonát. A későbbiekben pedig annak minden mozdulatát letörni szándékozott, és teljesen saját képére próbálta formálni — persze sikertelenül, mindkettőjüket a végsőkig frusztrálva. A kommunikációs zavarból adódó frusztráció pedig lassan fordult a gyilkosság és halál, temetés irányába, hogy a próbababák embertelen némaságától körülvéve tragikusan ne megoldódjon, hanem konzerválódjon a (kommunikációs) probléma.

Milyen, hát, járvány idején egy Shakespeare Fesztivál? Rövidebb, mint a szokásos, de élményekben nem kevésbé gazdag: két nap és három előadás, amelyekben közös a Shakespeare életműve iránti érdeklődés, abban a ma problémáinak megjelenítése a különböző előadóművészeti ágak igénybevételével olyan innovációs készséggel, ami összhangban van a jelenünkkel. A jelenünkkel, ahol a megszokott sémák nem működhetnek a vírus okozta bizonytalansági tényezők exponenciálisan növekvő száma miatt, hanem csak az újítás, a folyamatos megújulás visz előre. Olyan hát járvány idején a Shakespeare Fesztivál, mint az élet, ahol talán Hamlet szavaival mondhatjuk, hogy „Mint egy idegent üdvözöljük, Több dolog van égen és földön, Horatio, mint amennyiről tudományod álmodik.” Hogy ez az álom édes-e, sweet-e, még bizonytalan, de talán valamivel többet tudunk meg róla majd augusztus 29-én, a Fesztivál második felvonásában, amikor is Hamlettel a Gyulai Várszínház és a nagyváradi Szigligeti Színház közös bemutatóján találkozhatunk.

Fotók: Kiss Zoltán