Idén nem szegedi Thealter, nem budai Sziget. Bashatyúk. A szín/másnak nyi. Sztem (egyberva), zsugorodtunk sze, mint. Mit a nyomorult, aritmikásan, ha „élő” előad? Hát, eltűnt dolgozik. Szett dások, cok, manszok szén sikk! anyagából. Csikk, érthetetlen, tett, latlan mények. Velkám. Kvak.

SZERETNÉL-E LANGYOS HÚGYOT NYALNI A CEMENTPADLÓRÓL?

Szkéné–Picaro Társulat: A Sehova Kapuja

A Nagy Ontológiai Kérdéseket, mint pl. a Sehova, zászlójára tűző társulatoknak mindig számos és lelkes a közönsége, főleg a fiatalok körében, akik ezeket még nem próbálták ki az életben, élesben. A Harmadik Vonalas Bibliaértelmezés Gyülekezetének budapesti és erdélyi térítését bemutató tragikus komédia is őket célozza meg, a színpadon és a realitásban egyaránt.

Léteznek, ti. egzisztálnak közöttünk eltévelyedett báránykák, szerencsétlen sorsú ember/társaink, akiken nem segítenek sem a rokonaik, sem a barátaik, sem a szerelmük, és megmentésüket annak kell felvállalnia – aki most szól hozzád. Nem én, hanem – aki általam szól. Lehet a Megváltó, az igazi, vagy a Művészet, az igazi, vagy a Család, az igazi, vagy egy azonnali megváltást kínáló Szekta. A Kisbolygó becsapódását váró, fanatikus bibliaértelmező közösség, akinek, ha keblére von, önként oda kell adnod vagyonodat, munkádat, személyedet és lelkedet. Hogy nem maradt semmi más? Csak a Sehova Kapuja, ami az elpusztított emberiség hekatombáján tenyésző, tartósított mennyországra nyílik? Bingó. Megtaláltad, amit kerestél.

Tegyél látogatást egy Boldog Embernél, aki pontosan egy éve még ugyanolyan Boldogtalan volt, mint te. Megvilágosító prédikáció, alámerítés, nyilvános gyónások, mellszaggató bűnbánás, közös éneklés, kézrátételes gyógyítás az arra érdemes lelkeknek. A Szeretet jegyében. Andriska megtért. Te is megtérhetsz.

Mit választanál: pazar ebédet fogyasztani egy kitűnő étteremben, vagy langyos húgyot nyalni egy ketrec cementpadlójáról? Az elsőt? A másodikat? Egyiket se? Vagy mindkettőt? Vagy talán rossz a kérdésfeltevés?

Az előadás kitűnő – a szöveg, a dramaturgia, a díszlet, a játék, a rendezés, az üzenet –, és ide a rozsdás bökőt, ezt nem szoktam leírni bárkinek. Az alternatív szférából jött Picaro ma megállná a helyét akármelyik Nagy Színházban. És én adnék is nekik egy színházat.

(Szereplők: Hernádi Csaba, Szalontay Tünde, Szemerédi Virág (+), Terhes Sándor, Csatári Éva, Thúróczy Szabolcs, Enyedi Éva, Bencze Sándor, Péterfy Bori, Nagy-Abonyi Sarolta, Deák Tamás. Zenészek: Darvas Bence, Pelva Gábor, Nyíri László. Koreográfus: György Károly. Díszlet: Horgas Péter, Tamás Gábor. Jelmez, látvány: Horgas Péter. Fény: Tamás Gábor. Író és rendező: Pintér Béla)

PLASZTIKFEJEK

Napszínház: Shopping and Fucking

Tömegek jöttek, hogy egy képzavarral indítsunk, a világhírű francia Mnouchkine társulatától lopott névvel, provokatív témájú (homoszexualitás, drogozás, techno-életérzés, "mélypszichológia") és hatásvadász című (a gyengébbek kedvéért: Vásárlás és baszás) darabbal fellépő csoport vérciki előadására. A jó ízlésűek tíz percen belül elmentek, aki középre szorult, az, hogy kíméletlenül őszinte legyek: megszívta.

Az írott dráma, az angol Mark Ravenhill kisdolgozata, az unalomig korrekt: kvázimodern élethelyzet, Trainspotting-feeling, a fogyasztói társadalom hajdehanyadik, hajdekíméletlen kritikája. Nagyvárosi bérlakásban él három "munkanélküli fiatal": az egyik buzi és hernyós, leszokóban, a másik csak buzi, leszokóban, a harmadik fantaszta és drogos, leszokóban.

Életük az énkeresés, valamint a túlélés körül forog, akár a ringlispíl. Egyszer befizetsz, azután csak a végén lehet kiszállni. Velük száll a demagóg, voajőr pszichológus, a kiskorú, apakomplexusos homo prosti és egy kövér nősténystatiszta, GARAP szatyrokkal és felfújható szexbabákkal. Lelkiznek, baszkodnak, anyáznak, kezelésre járnak, mobiloznak, videóznak, extasyt árulgatnak, vásárolgatnak, mikrózott kínait eszegetnek, csak a lakbér és a kefélés nem akar az istennek sem összejönni. Pedig a vásárlástól, állítólag: feláll. Eladósodnak a pszichológusnál, aki rákényszeríti őket, hogy "dolgozzanak": telefonszex szolgálatban keresik meg tartozásukat. Megtanulják a leckét: "A pénz – civilizáció, és a civilizáció – pénz."

A darab: O. K., knockout. A színészek játéka, a rendezés: K. O., kurvaéletbe otthonmaradnilettvolnajó. Privát dikció, ordítozás, maníros ténfergés, futkározás, handabandázás. Az üzenet: SZERETNI = HASZNÁLNI igazsága vagy hamissága teljesen elsikkad. Mintha, fontos lenne.

Két sorral előttem egy fiatal srác ült, fehér pólóban. Hátán az obligát felirat: TARLÓS MEG HOMOFÓB. Ahogy haladtunk előre a sztoriban, mind jobban meggörnyedt, végül, teljesen a vállai közé ejtette a fejét. Hja. Én is így voltam vele.

(Szereplők: Bölöni Réka, Horváth Virgil, Csontos Róbert, Szaniter Dávid, Mertz Tibor, Szmatana Andrea. Rendező: Lévay Adina)

ELEKTROMOS ÉRZELMEK

Mándy Ildikó Társulata: e-motion

Nagyon kevés előadás, táncjáték vagy performansz képes beszélni a jövőről. A jövőről, ami itt van, belesiklik észrevétlenül a jelenünkbe, szívünk, lelkünk és agyunk kitörölhetetlen részévé válik. A futurista konstrukciók, a szcifi-orientált fantáziálás, a digitális társadalom eszköztárának beoltása a műbe már nem működnek. Üzenetük a megszületés pillanatában elavulttá válik, megerősít bennünket partikuláris létezésünk változatlanságában.

Az e-motion az “internet-korszak” ezerszer látott ikonjából indít: egy computer képernyőjének digitális “asztaláról”. A háttérre vetített képernyő folyamatos információkat közvetít számunkra, de nem a megszokott, logikai rendszer alapján. Nem kérdezhetünk tőle semmit, nem ad lehetőséget a felhasználásra. Öntörvényű monitora geometrikus lüktetést, labirintusok és fraktálok sorozatait zúdítja ránk, kékben és zöldben.

Három férfi és egy nő mozog a teljesen üres színpadon: csontjaik, izomzatuk és ízületeik a billentyűzet, egy-egy krómacél forgószék az “egér”, amivel történetüket írják a virtuálisnak tekinthető térben. “Modernül” öltözöttek, akár egy nívós acid-aréna táncosai is lehetnének. Megtörténik velük minden, ami ott, előtte és utána megtörténhet: várakozás, udvarlás, verekedés, lefektetés, kifektetés, visszavonhatatlanul. Kapcsolattöredékek sorozatait látjuk, az ismétlődő kéz- és karmozdulatok, elhajlások, fejcsavarások mozaikjaiból felépítve. Robbanékony rugalmassággal mozognak, süt belőlük az energia, az érzelmek elektromossága. A kontakt, aikido, hiphop technikáira épített koreográfia egyszerre mindennapi és hiperrealista. Mintha androidok embereket imitálnának. Ez a Jelen, csak még nem tudunk róla.

A képernyőre hirtelen betör egy olvasható mondat: “MOST VEGYÉL NAGY LÉLEGZETET”, bevillan pár kocka figurae veneris, és a világháló rövid ideig önteni kezdi kínálatát: LOTTERY… FREE… FASHION… A táncosok székeiken ülve korcsolyáznak, már szó sincs diszkóról, ötlábú mobilok, a Földet elhagyó űrhajó fedélzetén. Eltűnnek, örökre.

A kíméletlenül monoton techno dallamosabbra vált, és elegáns, fehér, földig érő, válltöméses, kámzsás öltözetű alakok jelennek meg a színen. Szellemek, akik embereket utánoznak. Nagy selyemgubók, egy lábon gördülve köröznek, lebbennek, lebegnek. A monitoron vidám kedvencek tömege röpül át: hófehér macskák, moncsicsik, nyulak. Ez a Múlt, csak már nem tudunk róla. – Végül, átvedlenek: a halottak bőrében a megszületők rejtőztek. Ez hát a Jelen, egy pillanatra. Ebben a pillanatban.

Nah, csatoljuk a rendező hitvallását is: "Kiindulópontunk Freud azon megállapítása (gondolatmenete), amely szerint az ember az élővilágban betöltött központi szerepében, kiválasztottságában való hitét Kopernikusz, Darwin és maga Freud elmélete kérdőjelezte meg a heliocentrikus világképpel, az evolúció és a pszichoanalízis elméletével. Ettől a kiindulóponttól már messze járunk. Már nem a kiválasztottság kérdése izgat bennünket, sokkal inkább az, hogy ezen elméletek külön-külön mit jelentenek nekünk, táncosoknak, hogyan tudjuk megjeleníteni, letérképezni magunkban és a térben. Az elméletek elemzése során eljutottunk oda, hogy minden lefordítható a mozgás nyelvére. Egyenesek, körök, spirálok, előre, hátra, oldalra ható mozgások, vonzások és taszítások, fizikai fogalmak, érzelmi fogalmak. Ezekkel a fogalmakkal az evolúció, az érzelmek is leírhatók, lerajzolhatók. Itt tartunk most. És még nincs vége."

A posztmodern táncszínháznak van egy fantasztikus újítása: az emberi mozgás szerkezetét széttöri, gesztusnyelvét elemeire bontja, és olyan gyorsításban és lassításban komponálja újra, hogy az eredeti jelentés-struktúra többé már nem ismerhető fel. Így hát, nem értünk semmit. De semmi sem érthetetlen.

(Alkotók, táncosok: Bodor Ildikó, Balogh Csaba, Dékány Zoltán, Kis Zoltán, Végh Tamás. Jelmez: Pálffy Szilvia. Fény: Joe. Videó: Dusa Gábor. Rendező-koreográfus: Mándy Ildikó)

* Sziget Fesztivál, Budapest, 2001 nyara (éjszaka írt, publikálatlan írások)

Lásd még:

(1) Dream Team, Cie Two in One, Civil Negyed

(3) Artus, Kovalik Balázs Társulata, Mozgó Ház

(+) Hangok a büféből