Lipták Ildikó most is – akárcsak korábbi könyvében – hihetetlen érzékenységgel nyúl a prepubertások érzelmi világának témájához, érti a nyelvüket és segít az olvasónak is megérteni a 13-14 évesek belső küzdelmeit, az utat, ahogy a szüleikről leválni igyekeznek és próbálják a saját identitásukat megtalálni.

A rövid elbeszélés főhőse Lilla, a 13 éves kamaszlány, aki édesanyjával és nevelőapjával, Zsoltival él együtt. Félmondatokból sejtjük, hogy az anyjának sem volt egyszerű élete, és akár az egyedülléttől való félelem, akár a jobb élet reménye motiválja, hamar összeköltözik új párjával, és viszi magával lányát, akinek nem sok beleszólása van saját életébe. „Egy ilyen alkalommal bementünk egy kávézóba, ahol fagyit is lehet kapni, és ott ült anya egy férfival. Iszonyatosan zavarba jött, ezért egy pillanatra arra gondoltam, hogy úgy kéne tennem, mintha nem vettem volna észre őket, de nem lehetett, mert annyira nyilvánvaló volt, hogy látjuk egymást. Anyu feje vörösen izzott, mint a lemenő napkorong, és odalépett hozzám, majd nagyon halkan, hogy csak én halljam, azt mondta, »gyere, bemutatom az unokatestvéremet«… Anyu olyan furán viselkedett, hogy egyáltalán nem mertem szóba hozni, de nem is kellett, mert két hét múlva odaköltöztünk ehhez a férfihoz, Zsoltihoz. Akkor már nem nevezte az unokatestvérének, hanem azt mondta, hogy »megismerkedtem valakivel«, és úgy tettünk, mintha nem is létezne az a cukrászdai találkozás.”

A történetben benne van minden, ami egy kamasz lelkében is: a kortársakkal való hullámzó kapcsolat, a valahova tartozás mindenek feletti vágya, a szülők tényleges és szimbolikus hiánya, a magány, a gyász, az elképzelt élet és egy alternatív valóságba való menekülés. Még egy jófej pedagógus is, mint a legtöbbünk életében, akire örökké emlékezni fogunk.

Lilla éppen olyan, mint egy átlagos kamasz. Egyszerre szép és esetlen, okos és butuska, szeretni való és idegesítő. Én például nem tudtam nem azonosulni vele, hiszen gyerekpszichológusként hasonló történeteket hallgatok nap nap után. Lilla története lehetne bármelyik közülük. Ugyanakkor tudom, hogy szülőként szinte sosem látunk ennyire bele egy kamasz lelkébe, a benne zajló folyamatokba, így ha kamasz gyerek anyjaként vagy apjaként tartjuk majd a kezünkben, nem fogjuk tudni letenni. Mert izgulunk érte, szeretnénk, ha minden jóra fordulna, és Lilla is képes lenne megnyugodni. A történet elején elveszít egy bőrkabátot, végig ezt keresi, és mi nemcsak a kabátot hiányoljuk, hanem mindazt, ami vele együtt elveszett. Végig szorítunk majd neki, hogy megtalálja – na nem a kabátot, hanem azt, amit valójában keres.

Lipták Ildikó azonban nem ilyen kegyes: pontosan tudja, hogy egy 13 éves kamasz még csak az út elején tart, és bár az igazi megnyugvás még nem érkezik el, azért kicsit hátradőlhetünk. Mert Lilla végül kezébe veszi a fonalat, még ha olykor ki is csúszik az orsó – pont, mint a szorgos lány kezéből a Holle asszony című mesében –, de immáron ő irányítja életét. Jól és rosszul, ahogyan azt a kamaszok teszik. És ha nem is a legideálisabb család jutott neki – kinek jut olyan, főleg egy kamasz perspektívájából? –, azért ott vannak mellette és szeretik. Ennél többre pedig nincs is szüksége. Még akkor sem, ha csak neki akarnak jót (nem). Mindenkinek megbocsátjuk, ha elmarad a mesékből ismert „boldogan éltek, míg meg nem haltak” befejezés.

A kamaszkor azért fontos téma, és azért van igény az irodalmi feldolgozásra is, mert rendkívül érzékeny életkori szakasz. A Csak neked akartunk jót teljesíti azt a küldetést, hogy az életkori sajátosságokat tűpontosan megjelenítve mind a szülőknek, mind a gyerekekkel és kamaszokkal foglalkozó szakembereknek érzékletesen adjon szempontokat a kamaszok viselt dolgairól való gondolkodáshoz.

De ezen túlmenően természetesen a kamasz olvasók is nagyon otthon érezhetik magukat benne, hiszen annyira érzékletesen jeleníti meg a sokak – vagy sokunk – életéből ismerős kisiklott életű családtagjainkat, elfuserált barátságainkat, a felnőtté válás feloldhatatlan(nak tűnő) morális dilemmáit. Így aztán segíthet is a kamaszoknak, hiszen erősítheti bennük a „nem vagyok egyedül” érzését, vagyis – egészséges serdülők esetében – kifejezetten támogató lehet. Önsegítő könyv is, ha úgy tetszik.

Jásdi Juli illusztrációi jól illeszkednek a szöveghez, mert ábrázolási módja pont annyira minimalista és tömör, mint a szöveg maga. Nem akar többet mutatni, mint ami. Kiemeli a lényeget, ráerősít a szövegre, nem tolakodó.

Lipták Ildikó: Csak neked akartunk jót!  Illusztráció: Jásdi Juli, Csimota Könyvkiadó, 2020.