A hajléktalan francia nők helyzetéről, valamint a velük dolgozó szociális munkásokról szóló, valós helyzeteken és történeteken alapuló filmet a hivatalos bemutató előtt a budapesti BMSZKI-ban, hajléktalanok megsegítésére szervezett jótékonysági vetítéseken láthatta először a közönség. Csak ezután tervezték a hazai art mozikban vetíteni a filmet, amelyre azonban a koronavírus-járvány okozta mozibezárások miatt már nem került sor.

A bemutató mégsem maradt el, a rendkívüli helyzetben számos rendkívüli megoldás született, köztük a Budapesti Távmozi. A Művész, a Puskin, a Tabán, a Toldi és a Kino mozik kínálata teljes egészében az online térbe költözött, ahonnan mindenki az otthona teljes biztonságából érhette el a kurrens, műsorra tűzött art filmeket. Ilyen rendhagyó módon került bemutatásra a széles közönség előtt A láthatatlanok is. 

Váratlan és meglepő fordulat, hogy a 2019-ben Franciaországban bemutatott, viszonylag kis költségvetésből forgatott, fontos, ám nagyon érzékeny társadalmi problémával foglalkozó, jellegzetesen art house produkció milyen nagy visszhangot kapott hazájában. A nézőszám a másfél milliót is elérte Franciaországban, ez már önmagában jó alap valódi, a hatékony társadalmi diskurzus indításához.

A láthatatlanok hajléktalan amatőrszereplői hozzák magukkal a filmbe az arcukra, ráncaikba, ösztönös mimikájukba írt, saját, egyedi történeteiket, ami tagadhatatlanul nagyfokú hitelességet ad a filmnek. Melléjük szegődnek a szociális munkások ugyancsak viszontagságos történeteit elmesélő profi színészek, valamint a fikciós filmekre jellemzően precíz dramaturgia és szcenírozás. Legyen bármilyen bevett és kedvelt fordulat, téves volna azt állítani, hogy A láthatatlanok „dokumentumfilm és játékfilm határán egyensúlyozik” – doku és fikció sokkal inkább vegyül ebben az alkotásban. Nem csiki-csuki játékot játszik, nem hol benne vagyunk, hol pedig kiesünk a valóságból, a dokumentumjelleget nem megtörik a fikciós betétek, ahogyan nem is végsőkig lecsupaszított, dokumentarista esztétikával közelít a film a jellemző, de végső soron fiktív történethez. Ehelyett a dokumentumfilmre jellemző nagyfokú valóságreferencialitás és a fikciós filmes dramaturgia és esztétika egyformán, szétszálazhatatlanul szervesül a film szövetében és egy sajátos, új minőség hoz létre.

A jó érzékkel beállított tempó remekül lendíti tovább a cselekményt: hatékony rövidséggel exponálja a helyzetet, mutatja be a szereplőket és vázolja fel az alapvető konfliktusokat a film. Az egyént és az ő sajátos, meg nem ismételhető történetét keresi mindenben, de semmin nem időzik el túl sokáig, hanem fürgén szalad tovább a következő fordulatra, miközben oly ismerős vágóképeken szembesít bennünket az arctalan Rendszer problémához való hozzáállásával, legyen szó a köztéri padok kis acélfogódzkodókkal való „felosztásáról”, vagy a járdaszélek, kapualjak gondos „feltüskézéséről”.

A láthatatlanokban megszülető új forma jó megoldást talál arra, hogy egyszerre legyen képes rámutatni a rendszer hibáira, és a közbeszédben a téma kapcsán gyakran felmerülő polémiákhoz is hozzá tudjon szólni, miközben egy pillanatra sem fordítja el a figyelmet az egész téma emberi arcáról. Azáltal, hogy a hajléktalanság problémái ezúttal az ellátórendszer nézőpontjából látszanak, nem veszik el a fókusz az egyes tragikus sorsok történetei között, mégis képes a film empátiát kelteni a nézőben a bemutatott szereplők iránt, rajtuk keresztül pedig a teljes társadalmat érintő problémával kapcsolatban érzékenyít.

A szociális munkások perspektívája olyan speciális hozzáférést enged a hajléktalanság kérdéséhez, amelyhez az átlagnéző alighanem jobban tudja saját nézőpontját közelíteni. A film legfontosabb üzenete, egyben a megoldás kulcsa az (elveszett) identitás visszaadása az értelmes munkán keresztül. Keserű tanulság az is, hogy az állami ellátórendszer, melynek e társadalmi probléma kezelése a feladata lenne, nem képes sikeresen szolgálni a fent vázolt célt, ezért egy maréknyi renegát, önmagát is kizsigerelő szociális munkásnak kell felvállalni, megszervezni és a rendszer ellenében is, amolyan félillegalitásban a hátukat tartani az ügyért. 

A láthatatlanok, színes, francia film, 102 perc. Rendezte: Louis-Julien Petit. Író: Claire Lajeunie, Marion Doussot. Főszereplők: Audrey Lamy, Corinne Masiero, Déborah Lukumuena, Noémie Lvovsky. Gyártási idő: 2018. Bemutató: 2020. április 21. Forgalmazza a Mozinet. Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott.

Képek forrása: Mozinet.