Az idő kulcsfontosságú a LENIN rendezésében: a hiperrealista módon kialakított házbelsőben, azaz a dácsában a jelenetek egy állandóan, eleve az óramutatóval megegyező irányban forgó színpadon játszódnak le. Az idő kerekén jelenik meg többek között a szakácsnő, Lenin felesége, az orvos, Sztálin és Trockij és persze maga Lenin. Bár az elhangzott beszédrészletek minden bizonnyal hiteles forrásból származnak, az alapszituáció fiktív. Egészen valószínűtlen, hogy Sztálintól elkezdve az orvoson és a titkárnőn át Trockijig mindenki egy helyen tartózkodott volna egy időben, és ilyen dialógusok zajlottak volna le köztük.

A Raunál gyakran előforduló kamera és vetítővászon itt sem maradt el. A színház honlapján közzétett felvételen főként az előadás kamerával vett részeit nézzük, keveset láthatunk a félhomályba burkolódzó színpadi eseményekből.

A rendezés a színházi és filmes idő párhuzamba állításával is játszik. A kameraállások érdekessége itt az, hogy nem a kamera közelít, hanem a színész tolja bele az arcát az objektívbe. A színészek így kettős reprezentációs felületen, túlságosan is naturalista játékmóddal mutatják be nekünk az eseményeket. Az előadás játszik a színháznak a néző számára láthatatlan elemeivel is. A színpad oldalán látjuk a sminkasztalt, ahol majdnem minden színész a kezdetektől fogva a szemünk láttára, a kamera kíséretével sminkeli ki magát, és változik át külsőleg is adott szerepének megfelelően. Ezzel Rau kitágítja a közönség színházban érzékelt időismeretét, megfosztja a nézőt az illúziótól. Egy színházi előadásról szóló dokumentumfilm elkészülésének is tanúi vagyunk. Talán ezért is kezdődik és végződik a darab az életrajzi filmekre jellemző, a szereplőket külön felmutató filmes klisékkel.

A rendezés legerősebb és legkifejezőbb jelképe, hogy Lenin szerepében színésznő, Ursina Ladin tűnik fel. A mosdatás jelenetében a meztelen női test látványa még esendőbbé teszi a nagy Lenin alakját. Később a látszólagos jelkép igazi Leninné válik a szemünk előtt, a sminkasztalnál végig követhetjük, ahogyan Ladin tincseit erővel leszorítják, kisminkelik, álszakállt ragasztanak rá. Noha láttuk a külső átalakulásának a folyamatát, Ladin szuggesztív jelenléte annyira erős és szép, játékában precíz, hogy néha még a képernyő előtt ülve én is elfelejtettem Lenin „nőiségét”. A nővel mint fogalommal és a hozzáköthető princípiumokkal is kísérletezik az előadás. A rendezés egyik legsokrétűbb jelenete Sztálin és Lenin csókjelenete. Dami Avdic és Ursina Ladin pár másodperces jelenetében egyszerre van jelen az orosz kultúrában ismert üdvözlési forma, a férfi-női vonzalom, ami értelmezhető Sztálin áruló Júdás-csókjaként is.

Ladin Leninje finom, de kétségkívül manipuláló hatással is bír. Bár így szokatlan és izgalmas fénytörésben láttatja a korszakot és a címszereplőt, a róluk való vélekedést mégsem árnyalja, csupán sokszor a ló másik oldalára billenti. Tépelődő szentként, szinte mártírként ábrázolja Lenint, megszólalásai már-már isteni szózatokként hatnak. Főként abban a jelenetben, amikor Lenin arról tart beszédet, hogy mi, akik fellázadtunk a rabszolgatartók ellen, magunk is rabszolgatartókká váltunk. Mivel Lenin végig a kamerába beszél, bele a képünkbe, olybá tűnik, hogy maga a rendező kissé didaktikus, ugyanakkor megszívlelendő fejmosását hallgatja a közönség. Az, amelyik élőben láthatta, és az is, amelyik most csak a képernyőn nézhetett farkasszemet Ladinnal.

Nem zsigerileg, inkább szellemi mélységekig ható, intelligens színházi esztétikával létrejött előadás a LENIN. S bár Milo Rau rendezése kevésbé árnyaltan mutatta be Lenint és a körülötte lévő karaktereket, arra a törvényszerű ellentmondásra rámutatott, hogy hiába a nép szolgálatának, a munkásosztály érdekképviseletének eszméje, a társadalom szükségszerűen kiemeli az érte szólót, aki egyszer csak azon kapja magát, hogy egy lesz az elnyomók közül. Csak a kép változik, a keret marad.

Milo Rau: LENIN
Wladimir Iljitsch Uljanow, azaz Lenin: Ursina Lardi
Nadeschda Konstantinowna Krupskaja: Nina Kunzendorf
Lew Dawidowitsch Bronstein, azaz Leo Trotzki: Felix Römer
Iossif Wissarionowitsch Dschugaschwili, azaz Sztálin: Damir Avdic
Anatoli Wassiljewitsch Lunatscharski: Ulrich Hoppe
Fjodor Alexandrowitsch Guetier: Kay Bartholomäus Schulze
Pjotr Petrowitsch Pakaln: Lukas Turtur
Lydia Alexandrowna Koschkina: Iris Becher
Sapogow: Konrad Singer
Feiga Shabat: Veronika Bachfischer
Rendező: Milo Rau
Bemutató: 2017. október 19.
Berlin, Schaubühne am Lehniner Platz
Online felvétel: 2020. április 25.
https://www.schaubuehne.de/de/start/index.html
Fotó: Thomas Aurin (Schaubühne)