bezár
 

film

2020. 05. 23.
Egy gondolkodás története
Kettős interjú a Békeidő rendezőjével, Hajdu Szabolccsal és a film egyik meghatározó szereplőjével, Wrochna Fannival
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
A Békeidő az első magyar nagyjátékfilm, amely az online térben került bemutatásra. A kijárási korlátozásokra való tekintettel jelen interjú is egy közös online videóbeszélgetés formájában zajlott, amelyben körbe jártuk a mikrotörténetekbe beengedő film elkészítésének előzményeit rendezői és színészi szemszögből, szó esett a munkafolyamatot nagyban meghatározó Filmtett táborról, a gyökerekről és a generációk közötti párbeszédről.

PRAE.HU: A film elején szerepel egy Thomas Bernhard-idézet: „Mintha mindent testvériségbe fűzne a pillanat: a rút közelébe merészkedik a szépnek, és megfordítva, a kíméletlen a gyengének.” Hol találkoztál ezzel a szöveggel és miért fontos neked?

prae.hu

Hajdu Szabolcs: Sokat olvasok tőle, nálam ő az első számú szerző. Minden irodalom kevésnek tűnt, ahhoz képest, amit Bernhard csinál. Úgyhogy a szövegeivel való első találkozás után szisztematikusan elkezdtem újra és újra elolvasni a műveit. És elég sok jegyzetet is csináltam belőle, ezeket néha előveszem. Ez az idézet egyébként az első regényéből, a Fagyból származik. Van egy füzetem, amibe mindig lejegyzetelem a számomra fontos gondolatokat, sok Bernhard-idézet van benne.

Békeidő (Forrás: Látókép-Production)

Pillanatkép a Békeidő forgatásáról, Hajdu Szabolcs rendezés közben (Látókép-Production)

PRAE.HU: A Békeidő egy budapesti napló, egy látlelet részlete. Az előző munkáid inkább személyközi privát történetek, itt viszont a társadalmi, politikai kérdések is erősen képviseltetve vannak, sok mozaikdarabból áll össze az egész film. Van-e olyan téma, történetszál, ami az előkészületkor még a fejedben volt, de az egészből kilógott, el kellett hagyni?

Hajdu Szabolcs: A forgatókönyv megírásakor egy háromórás film gondolata volt a fejemben, több történetszállal és helyszínnel, de a körülmények, a lehetőségeink miatt leredukáltam a jeleneteket, a helyszíneket is leszűkítettük, ezek sokszor megismétlődnek a filmben. Közben megtaláltuk az ismétlődések miértjét is. Volt a történetben egy nagyobb ív, amit ki kellett húznom – a statiszta fiú történetének továbbgondolása –, mert ha benne marad, túl nagy fókuszt kapott volna, és az utána következő jelenetek elvesztették volna a súlyukat, átértelmeződtek volna. A Békeidő sok kirakósdarabból tevődik össze, és az elemek nem önmagukban fontosak, hanem az őket összekötő gondolatkaland által válnak azzá, ami mentén végigköveted a filmet, és te magad alakítod a történetet. Ez egy gondolkodás története.

PRAE.HU: Pont a mozaikos szerkezet miatt érdekes, hogy beleenged a film engem egy-egy mikrovilágba, de nem hagy sokáig egy adott szállal időzni, menni kell tovább.

Hajdu Szabolcs: Igen, ezek ilyen bepillantások, és ebben a két-három jelenetben kell megmutatni egy-egy sorsból azt a minimum kétfajta magatartást, ami igazolja, hogy annyiféleképpen viselkedünk helyzetekben, ahányféle emberrel találkozunk. Mindig egy kicsit mások vagyunk. Gondold el, hogy ha például a virágárus lány egy napjának másik szeletére közelítenénk rá, és éppen az anyjával látnánk, már máshogyan néznénk.

Békeidő (Forrás: Látókép-Production)

Pillanatkép a Békeidő forgatásáról, Wrochna Fanni és Török-Illyés Orsolya jelenete (Látókép-Production)

PRAE.HU: A jelenetek mozaikosságához hozzátartozik egy színes szereplőgárda, budapesti és erdélyi, profi és pályakezdő színészekkel. Utóbbiak nagy részét a Filmtett táborban ismerted meg. Sokuknak ez volt az első nagyjátékfilmes szereplése. Akikkel most dolgoztál először, velük kapcsolatban mi adta a visszaigazolást, hogy meg fogják ugrani a feladatot?

Hajdu Szabolcs: Mivel régóta foglalkozom színházzal-filmmel, színészként is, nagyon sok emberrel találkoztam, és az idő során kialakul az emberben egy rutin. Színházban szocializálódtam, 13 éves korom óta az életem része. Azon a diákszínpadon, ahol én kezdtem, számtalan gyerek megfordult, és játszottunk vagy ezer előadást tizennyolc éves korunkig a legkülönfélébb körülmények között. Kicsit úgy vagyok a szakmámmal, mint az öcsém a sportolókkal: ránéz valakire, és nagyjából be tudja lőni, hogy mit sportolt addig, mi az erőssége, mire van szüksége, és mit lehet belőle kihozni. Mert valamit mindenkiből ki lehet.

PRAE.HU: És te hogy illeszkedsz be a rendezéseid rendszerébe mint színész? Hogyan instruálod magad?

Hajdu Szabolcs: Amikor én játszom, arra figyelek, hogy a többiek milyenek. Folyamatosan próbálok labdákat adni a partnernek, hogy kerüljön rá arra a vágányra, amit én szeretnék kihozni az adott jelenetből. Magamra sokkal kevésbé figyelek, csak arra, hogy a szöveget el ne rontsam, és hogy a mondandóm tartalmi részét érthetően átadjam.

Békeidő (Forrás: Látókép-Production)

Hajdu Szabolcs a filmben (Látókép-Production)

PRAE.HU: A Békeidő egyes jelenetei már a Filmtett tábor alatt elkészültek. Hogyan születtek meg ezek? Improvizációkkal dolgoztatok, vagy esetleg már megírt jelenetvázlatokkal? Van-e erre a formára bevett metódus, színészvezetési technika?

Hajdu Szabolcs: A Filmtett táborban van lehetőség megtalálni és kipróbálni a személyre szabott feladatot, amiben a színészek ki tudnak teljesedni. Egyébként színészválasztáskor nekem nagyon keveset segít, ha már láttam valakit színpadon játszani. Inkább összezavar, mert ott sokszor olyat kell játszania, aminek nincs köze saját magához. Elvárást teljesít. Számomra a személyiség a fontos, a saját hanglejtése, saját gesztusok. Ezeket egy beszélgetés során sokkal jobban meg tudom figyelni, és aztán ebből építkezem. Amikor már érzem, értem például az adott személy beszédének a ritmusát, dallamát (amit magukon általában nem figyelnek meg), azon kell dolgoznom, hogy az általa hozott színészi megformálást, sémát lebontsam, és rávezessem, hogy úgy beszéljen, ahogy a mindennapi életben.

Wrochna Fanni: Szabolcsnak van erre egy bevált játéka, ami aztán inspirálja őt a dialógusok megírására, bennünket pedig, hogy engedjük, hogy a szerepeink becserkésszenek minket. Ezután ír jól eljátszható párbeszédeket, és a felvételt megelőzi egy próbafolyamat is, amely során különös érzékkel tanít meg mindenkit úgy viselkedni, mint egy ember, és nem mint egy színész. Ehhez óriási belső vibrálás kell, és a lehető legapróbb gesztusok és hangsúlyozások. Ez nem azt jelenti, hogy fagyott krumpliként kell jelen lenni. De mindenképp belül szülessen meg először a gondolat vagy az érzés ahhoz, hogy utána hitelesen tudjon megjelenni kívül. Ezek után szerintem már nem is léteznek olyan fogalmak, hogy valaki „sok” vagy „kevés”.

Békeidő (Forrás: Látókép-Production)

Wrochna Fanni a filmben (Látókép-Production)

PRAE.HU: Emlékszel az első találkozásodra Szabolccsal?

Wrochna Fanni: Persze, a Filmtett táborban. Nekem egy kézfogás az egyik kedvenc rendezőmmel, neki tíz óra vezetés után kézfogások a tábor ötven résztvevőjével. Viszont, ha romantikus akarok lenni, az első, igazi összetalálkozásnak azt érzem, amikor a náluk felvett lakásszínházas jelenet szünetében szólt, hogy mutatni akar valamit, és elkezdte leszedni a díszletet a nappalijukban levő asztalról, hogy kihúzhassa annak egy fiókját, ami telis-tele volt jegyzetfüzettel. Utalva ezzel arra, hogy nem vagyok idegbeteg, ha éjjel-nappal elvonulok jegyzetelni. Vagy nem csak én vagyok az. Innentől tudom, hogy van egy kölcsönös bizalmunk egymás felé.

PRAE.HU: Mit jelent nektek személyesen a Filmtett tábor?

Hajdu Szabolcs: Nem is tudom, hogy ismerek-e hasonló műhelyt, ahol tíz nap alatt végig lehet csinálni a filmkészítés teljes folyamatát, úgy, hogy egy elég jó tanári és szakembergárda segíti az egészet hátulról. És tét nélküli a dolog. Valaki érkezik egy forgatókönyvvel, adott a teljes stáb, még válogatni is lehet operatőrök, gyártásvezetők, színészek, hangmérnökök közül. Ez nagyon intenzív időszak, nincs idő ülni az ötleteken, és rágódni rajtuk (amire sok fiatal hajlamos egyébként a filmes képzésekben), hanem meg kell jelölni a célt és ki lehet próbálni. Itt erre van lehetőség. És persze számomra a csapat a legfontosabb, hogy olyan emberekkel kirándulok, töltök időt, akikkel jól érzem magam.

Wrochna Fanni: Tizenhárom napon át, erdők közelében, térerő nélkül, sok lelkes és emberszagú művésszel, profi vezetők biztonságában (mint Bántó Csabi, a Békeidő operatőre vagy Kővári Szabolcs, a vágója vagy Érsek Lajos, a hangmérnöke,…), a kísérletezés szabadságában, mégis vérkomolyan véve a munkát, esténként gimis házibulik hangulatában, kiengedve az aznapi bájosan eltitkolt feszkókat – létezhetsz egy erdélyi dimenzióban. Ja, és az itt szerzett barátaid valahogy megmaradnak.

Békeidő (Forrás: Látókép-Production)

Pillanatkép a Békeidő forgatásáról, Hajdu Szabolcs rendezés közben (Látókép-Production)

PRAE.HU: Fanni, téged a színészi munkáid most ide kötnek, de Olaszországban vettél részt filmes és színházi képzésben. Az olasz és az itthoni egyetemi és színházi közeget is jól ismered. Milyennek látod a pályakezdő generáció helyzetét a két országban? Van preferenciád?

Wrochna Fanni: Más nagyon. Én ezért is költöztem haza. Itthon kevesebb a színész és több a projekt (London után itt forgatnak a legtöbbet a kontinensen). Kint sokszor az insta-követők száma számít, itt meg az emberi potenciál. Itt se könnyű. Ugyanúgy divat az utcáról „természetes fejeket” kiválasztani, vagy mindig ugyanazt az öt színészt, de mégis sokkal nyitottabb és kevésbé elitista a pesti közeg. Senki se vonjon le abból következtetést, ha nem veszik fel a Színműre, vagy nem kap egyből menő munkákat. Amikor valaki egy interjúban csak annyit mond, hogy szerencse kell, ez nem igaz. Van kismilliárd színvonalas workshop, amire el lehet menni (Paolo Antonio Simioni, Béres Miklós – acting.hu, Filmtett tábor, Traktor Works, Sardar Tagirovszky, THEALTER, Összpróba Alapítvány, SZFE Nyári Egyetem, kőszínházak ifjúsági programjai, mint például a Katona József Színházé – ezek „csak” azok, amiken én is voltam). Török-Illyés Orsolya (a film egyik főszereplője, producere és barátom) és Kárpáti Péter is azt tanácsolták, hogy gyűljünk össze barátokkal, és csináljunk bármit. Kisfilmet, hangjátékot, előadást. Csak ne otthon várjuk, hogy majd bekopogtat A rendező. És még egy tanács – bár ezt sokan ellenzik – felvenni otthon egy monológot és elküldeni castingosoknak, ne adj isten rendezőknek. Szerintem nem lehet nagyot égni. Addig se tudták, ki vagy. Ezután vagy elkezded érdekelni őket, vagy továbbra se fogják tudni, de legalább adtál magadnak egy esélyt. Szerintem minden színész, aki a közlésvágyát és az autentikus ötleteit részesíti előnyben, az előbb-utóbb fog munkát kapni. Azért Maya barátnőmhöz, a vékony pizzákhoz és az életigenlő olaszokhoz sűrűn vissza fogok járni Olaszországba.

Békeidő (Forrás: Látókép-Production)

Wrochna Fanni a Békeidő forgatásán (Látókép-Production)

PRAE.HU: Mindig foglalkoztat a kérdés, hogy mekkora a távolság a színész személyisége és a játszott karaktere között. Dorottyával és veled hogy volt ez? Miben hasonlít, miben más, mint te? Kaptál-e vagy alakítottál-e Dorottya számára olyan háttértörténetet, amely a jelenetekben nem látszik, de karakterileg segített?

Wrochna Fanni: A színészetről napokig dumálnék. Ugyanúgy, mint a vallásoknál, én nem gondolom, hogy egy metódust követne bárki is. Inkább ahány ember, annyiféle hit és szabályrendszer. Egyelőre azt gondolom, hogy a tudatalatti, legmélyebb motivációm ugyanaz, mint a szereplőimnek, hogy tanuljak meg szeretni és szeretve lenni, és hogy tegyek valami hasznosat ebben az Élet-dologban. Ezután pedig jön a játék része: kitalálni a szereplőd félelmeit, elvakító vágyait, függőségeit, rémálmait, fóbiáit, vallását, kényszeres gesztusait, kedvenc zenéjét, blokkjait, hajviseletét, allergiáit, kedvenc nagynénijét, erényeit és hibáit. Minél több részletet hozzáadsz – amikről lehet, hogy csak te fogsz tudni – annál rétegzettebb és izgalmasabb lesz a karaktered. Sajnos néha én is letudok szerepeket azzal, hogy legyen „Fannis és természetes”, de azt csinálni és nézni is unalmas. Ha őszinte vagyok, Dorottyánál kevés dolgot fixáltam. Mivel krónikus hazudozó, végül meghagytam a teljes káoszt és az igazság ismeretlenségét magamnak is. De volt egy erős közös hajtóerőnk, hogy tudni akarjuk, mi az a szeretet és a bizalom, viszont csak most tapasztaljuk meg, hogy ezek kegyetlen döntések, áldozathozatalok és teljes önátadás árán közelíthetőek csak meg. (A bántalmazás témáját pedig már kiveséztem egy előző interjúban. Arról nem tudok röviden beszélni.) (Az interjú elérhető itt – a szerk.)

PRAE.HU: Még kicsit a film többi fiatal szereplőiről. Itt van Johanna. Kicsit olyan, mint Michael Ende Momója, aki megmenti az embereket a szürke uraktól. Van a lényében és a filmben megjelenő kamaszokban valami biztató, ami a Békeidő kesernyés hangvétele mellett is észrevehető. Mennyire foglalkoztat a fiatal generáció helyzete a saját korosztályod problémái mellett? Milyennek látod a kamasz és fiatal felnőtt generációt a környezetedben?

Hajdu Szabolcs: A gyerekeim közül Zsiga tízéves, Lujza tizenhat, ezt a két generációt általuk tanulom és ismerem. Fiatalokkal dolgozni azért is jó, mert van bennük egy olyan motiváció, ami engem is frissen tart. Ezek életkori sajátosságok, ezeket magamon is érzékeltem ennyi idősen. A 20-30 év közöttiek voltaképpen a munkatársaim. Ott már nem annyira érzem a távolságot a saját generációmtól. Annyiban érzékelem a különbséget, hogy több élmény és esemény játszódott le az életemben, annyi korból van már emlékem, hogy ettől tudom azt érezni, idősebb vagyok. Nekem a ’80-as évek volt a fiatalkorom, akkor voltam gimnazista. De amikor találkozom a mostani huszonévesekkel, ugyanarról beszélünk, ugyanazok a problémák foglalkoztatnak. Sokszor jobban szeretek velük lenni, mint a saját generációm tagjaival, jobban értjük egymást.

A Békeidő kikölcsönözhető és megnézhető a Vimeo On Demand platformon

PRAE.HU: Hogyan lehet most tervezni a jövőt a karantén alatt? Milyen ez az állapot?

Hajdu Szabolcs: Amióta nem a filmen dolgozom, újra a színházi munkáink kerültek előtérbe, az elmúlt időszakban sokat játszottunk. Első körben ezeket az előadásokat kell újraindítanunk. Ráadásul Fanni érintett az Ernelláék Farkaséknál előadásunkban, pont a beugrópróbák közben jött a karantén. Ezen kívül gondolkodunk egy olyan előadás létrehozásban, ami eltér az eddigi tematikától. Az előző időszakot egy trilógia utolsó darabjával, az Egy százalék indiánnal én lezártnak tekintem. És hát az van, hogy alapvetően nagyon hiányzik most a színház. Hozzátartozott a hétköznapi rutinunkhoz a játék, a találkozás a közönséggel. Kicsit visszahozta most nekem, ahogy én az egészet elkezdtem tizenévesen a gyerekszínpadon, és az egész gimnáziumi időszak erről az élményről szólt. Nem tudtam elképzelni játék nélkül az életet. Így visszanézve csodálkozom, hogy miért nem játszottam utána, miért nem vállaltam szerepet vagy húsz évig. Ezen még gondolkodni fogok.

Wrochna Fanni: Azon keveseknek, akik egyelőre nem szívtuk meg se anyagilag, se egészségileg ezt a karanténosdit, olyan ez, mint egy hosszabb külföldi utazás, ami után tisztábban ráláthatunk, hogy ki és mi igazán fontos a hétköznapjainkban. Ebből tanulva igyekszem majd az időmet azokra az emberekre és projektekre szánni, amelyekhez és akikhez a legjobban kötődöm, hogy teljes figyelemmel és odaadással tudjak jelen lenni. (Na, és megtanulok vezetni, vágni, swingelni, afrikai dobolni, mászni és franciául. Vagy ezeket most kellett volna?)

PRAE.HU: Akkor még egy lehetetlen kérdés, de azért próbáljatok meg válaszolni rá. Mi lesz a legelső dolgotok, ha vége a karanténnak?

Hajdu Szabolcs: Tartunk egy hatalmas sütögetős premierbulit. Nyáron. Vagy télen. Idáig látom.

Wrochna Fanni: Elmegyek erre a premierbulira! Meg megnézem a Békeidőt moziban.

 

Képek forrása: Látókép-Production

Borítókép és négyzetes kép: részlet a film plakátjából

 

A Békeidő megtekinthető a Vimeón itt.

 

Kapcsolódó honlapok:

https://www.facebook.com/PaoloAntonioSimioniActingCoach/

http://acting.hu/

http://filmtettworkshop.ro/

https://traktorworks.hu/

https://www.facebook.com/Tagirovsky/

https://osszproba.hu/

nyomtat

Szerzők

-- Fodor Orsolya --

Negyedéves bábrendező hallgató vagyok a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, előtte az ELTE BTK magyar szakán diplomáztam. Foglalkoztat a szakmám nézői szemmel is, ezért néha előfordul, hogy kritikát is írok.


További írások a rovatból

A 12. Primanima mint a magány és társadalmi kritika tükre
A filmek rejtett történetei a BIFF-en
Révész Bálint és Mikulán Dávid KIX című dokumentumfilmje a 21. Verzió Filmfesztiválon
Interjú Szilágyi Zsófia filmrendezővel Január 2. című filmjéről

Más művészeti ágakról

Kupihár Rebeka A heterók istenéhez kötetbemutatójáról
Kosztolányi Dezső Őszi reggeli című verséről
art&design

A besorolás deficitje
Megjelent a szerző emlékiratainak folytatása, A másik egy


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés