Nyúl és Néni

(részlet)

1.

Két hatalmas fül söpört végig a lakáson, alatta egy gombolyag porból meg szőrből. Meg ki tudja. Olyan gyors volt, mint...mint...,na jusson már eszembe, megvan, mint a pletyka.

Dumm, szólt az ajtófélfa egy nagyot, amikor nekiment.

Nyúl! – harsogta Néni a konyhából.

Mi van? – kérdezte a nagyfülű gombolyag barátságtalanul.

Mi az, hogy mi van? Talán tessék, nem?

Ja – szólt a füles.

Nyúúúúúúl! Megőrjítesz! Tessék abbahagyni! Lerombolod az egész lakást!

Az, hogy megütöttem magam, már nem is számít, igaz?

Nyúl! Ne sajnáltasd magad! Nem kell reggelről ugrálni, amúgy meg mindjárt kész a kámforteád.

Nyúl és Néni egy négyemeletes tömbházban laknak, a Csapodány utca 23-ban. A ház téglavörös színű, és ellopták a negyedik emeletét, ami mit mondjak, eléggé meglátszik rajta. Olyan, mintha egy nagy fekete ló harapott volna bele a tetejébe. Legalábbis Néni szerint egy ló harapására hasonlít az az emelethiány.

Úgy történt, hogy szerdán még megvolt a negyedik emelet, a Topolya bácsiék laktak benne, de csütörtökre már csak a lóharapásszerű hiány maradt helyette. A lakók, mint ahogy Néni és Nyúl is nagyon megijedtek.

Ez az emelet-lopás a legfontosabb bűntény abban a városban, amit a mai napig nem tudtak felgöngyölíteni. Nyúl elképzelte a múltkor, hogyan lehetne akár egy szőnyeget, felgöngyölíteni az ügyet, de a végét nem tudta maga elé képzelni ő sem. Többek között ezért sem oldódott meg az ügy.

Jó ez a kámfortea – mondta kissé morcosan Nyúl, és bement a szobájába, hangosan becsapva maga után az ajtót.

Nyúl és Néni már legalább tizenöt éve laknak együtt ebben a lakásban. Néni előtte Bácsival lakott egy hatalmas házban, meg Akétgyerekkel. Aztán egy napon valami furcsa illatot érzett Néni, és bármit csinált, az az illat nem tágított. Befújta magát és az egész lakást parfümmel, de semmi, az az illat befészkelte magát abba a nagy házba.

Nyúl persze már akkor is tudta, mi ez az illat, de nem mondhatta el Néninek, mert még nem ismerték egymást.

És akkor hazaérkezett Bácsi a munkából, megcsavarta a bajuszát, és azt mondta a kelleténél kicsit nagyobb hangon, hogy elköltözik, mert talált egy fiatal Másiknénit, és hogy a szerelem, ugye. És Bácsiból akkor hirtelen Géza lett, Akétgyerek maradt Akétgyerek, és a veszekedés pedig csak nőtt, nőtt, és kinőtte azt a nagy házat is. Néni elköltözött, a két gyerek maradt a nagy házban Gézával és Másiknénivel.

És Néni megértette akkor, mi az az illat, de nem beszélt róla sosem, remélte, hogy nem fogja érezni többet.

Akétgyerek miatt pedig nagyon szomorú lett, hogy a Bélával maradtak, csak a nagy ház, a nagy kert meg a piros medence miatt, a két kerítés hosszúságú autóról nem is beszélve.

2.

Dumm, szólt megint az ajtófélfa vagy a fal, a Néni már nem is tudta megkülönböztetni.

Nyúúúúúúúúl! Mit csinálsz már megint?

Táncolok, jött a válasz a szobából, és balerina lépett ki az ajtón. Vagyis tisztára olyan volt, mint egy balerina, csak nyúlszőrös volt a lába, meg a hátának egy kis darabja, amikor körbefordult.

Néni ezt nem állhatta meg nevetés nélkül.

Röhögj, csak röhögj, szólt sértődötten Nyúl. Na jó, ez az alakváltás most nem sikerült tökéletesen.

Miért, mikor sikerült úgy?, mosolygott Néni.

Na most aztán nagyon mérges leszek, morogta Nyúl, és a haragtól szép balerina füle is szőrösödni kezdett.

Amikor Néni először találkozott Nyúllal, rendes füles volt, nem volt emberrémtű, mint most, és bizony beszélni sem tudott. Igaz Néni sem volt olyan, mint most, akkor éppen nagyon szomorú. Csak úgy dőlt belőle a szomorúság. Annyira, hogy amikor Kanyar postás elhajtott mellette a biciklijével, mintha hirtelen valami megrázta volna. Akkorát esett, hogy nagyot. De akkor még nem tudta, miért tanyázott akkorát. Aztán a következő héten, megint elment a lógó orrú Néni mellett, és megint akkorát esett, hogy nagyot. Még a térde is vérzett. A harmadik nap is úgy történt, pontosan. A negyedik nap már a járda is vérzett, és mintha mondta volna, hogy jujj. De lehet, hogy csak az apró bogarak mondták, akikre Kanyar, gondolom, ráesett.

A francba, hogy mindig elesek, káromkodott Kanyar! Nem értem, mi történik.- háborgott mikor meglátta a Nénit. Vagyis felfogta, hogy ott van, és kicsit meg is ijedt, hogy a postás elesett. Nagyon nem tudott megijedni, mert a szomorúság nem hagyta neki.

És akkor valami derengeni kezdett Kanyarnak.

Áhá! Már értem! Próbáljuk csak ki!-kiáltotta és minden bátorságát összeszedve felült a bringára és újból elhajtott Néni mellett.

Gondolhatjátok, mi történt! Olyat zúgott szegény, hogy a másik utcában lévő játszótér is megemelkedett egy pillanatra a szülőkkel együtt. Az egészből csak azért nem vettek észre semmit, mert a szülők éppen kiabálták, hogy fel ne mássz oda és jössz le onnan, a gyerekeknek meg természetes, hogy időnként történnek furcsa dolgok. Még én is megéreztem, akkor én három utcával kértem a hentesnék két kiló csontos karajt és másfél kiló csirkemellet, táncolt a hús a kezemben egy pillanatra.

Figyeljen csak hölgyem egy pillanatra, mondta Kanyar komolyan Néninek.

Tessék?, kérdezte Néni.

Maga miatt esek el mindig a biciklimmel, tudja?

Tessék?- kérdezte ijedten Néni. Mi az, hogy miattam?

A maga szomorúsága miatt, egyszerűen olyan, mintha botot dobnának a küllők közé. Nézze csak! -és elhajtott Néni mellett, és esett megint egy nagyot.

Úristen, jaj, mit csinál?!- kiáltotta Néni, és ugrott segíteni.

Ennek bizony a fele sem tréfa!, mondták egyszerre, mikor Kanyar feltámaszkodott.

Mitől dől magából ez a szomorú?, kérdezte Kanyar.

Hát tudja, mondta Néni, hiányoznak a gyerekek. Elváltunk Bácsival, és Akétgyerek nála maradt, és ettől.

Már értem, bólogatott Kanyar. Sajnálom. De valamit tenni kellene, mert nem akarok állandóan elesni, betörni a képem esetleg, és kerülni sem szeretném magácskát. Nem tudná, hogy is mondjam, egy kicsit visszafogni, amikor kint van az utcán?

 Néniből szeméből csak úgy görögtek a könnyek.

Mégis, mégis, hogy gondolja?, kérdezte hüppögve.

Nem tudom, nem tudom, talán menjen lélekdoktorhoz, de most dolgoznom kell, jó napot, felelte a postás, és elviharzott.

Néni nagyon félt, hogy esetleg másnak is baja lesz, aki elmegy mellette, például Görbe néni, a szomszédja, ha leesne a lépcsőről, biztosan nagyon megütné magát.

Tényleg el kell mennem, gondolta magában.