Az első válasz a feltett kérdésre, vagyis arra, hogy ki is az a Peer Gynt: három színész alakítja őt egyszerre, Jan Thümer, Nils Hohenhövel és Günter Franzmeier, akik jelenlétükkel Peer fiatal felnőtt korát, középkorúságát és öregedő énjét is képviselik. Egymástól eltérő karakterek, tehát pont annyira különbözőek, hogy ne lehessen annyival elintézni a szerepüket, hogy csupán Peer három egymást követő életfázisait jelentsék. Ők mindhárman együtt vannak jelen, beszélgetnek, játszanak, veszekednek egymással. Azt is túlzás lenne állítani, hogy Peer három különálló személyt jelent. Nem, mert a környezetük igazi kommunikációt mindig csak az egyikükkel folytat. Ilyenkor a másik két Peer háttérbe szorul, asszisztál, támogatói szerepben van. Osztott módon az én többféle jelenlétéről is beszélhetünk, például nem minden szituációt él meg egyformán a három karakter, de mégis egy csapatot alkotnak. Összetartozásuk és különbözőségük legtisztábban Åse, Peer anyja halálakor érhető tetten: a legfiatalabb Peer a földön ülve elringatja a barna pokrócba burkolózott édesanyját, az ő karjaiban hal meg (abban a pokrócban, amiben az elején ő maga volt). Ezt figyeli az öreg Peer csendben, majd belép a középső Peer is hátul, de ő nem bírja nézni a jelenetet, inkább elfordul. Az öreg Peer megy először segíteni, betakarni és felemelni a halott anyát, úgy kell intenie a középsőnek, hogy segítsen már. Együtt viszik ki egy ajtón a halottat. Ebben a jelenetben tisztán látható a halálhoz való viszonyuk különbözősége. Vagyis az egyén komplikált viszonya az édesanya halálához.

A darab első felében a legfiatalabb Peer jelenetei a meghatározóak, ahol a többiek neki próbálnak segíteni, aztán a középső „ideje” következik, végül a bolondok szigetén és a hajóúton már a legidősebb karakteré a fókusz. Egy-egy belső monológ esetén válnak igazán egyenrangúvá, lesz intenzív a közös jelenlétük. Az, hogy a peeri osztott én folyamatosan párbeszédben van magával, hogy az idő múlása ellenére mindegyik generáció jelen marad, valamint az, hogy az idő múlása is megkérdőjeleződik – mindez visszaigazolja Peer Gynt jellemét, aki úgy éli az életét, mintha egy véget nem érő mesében lenne. Egy mesében, ahol a tér mindig megzavarja egy kicsit az érzékelésünket, hol egy akciófilmre, hol egy rock koncertre, hol egy számítógépes játékra emlékeztet és nincs benne nyugvó pont.

Ezért kap nagy szerepet a látványvilág és a hangkulissza. Bobor Ágnes egy intelligens teret tervezett. Olyan empty white box a játéktér, amely váratlan, titkokat rejt, és úgy képes folyamatos átváltozásra, hogy közben nem veszíti el a változatlanság nyomasztó érzését. Egyfajta metaforikus megnyilvánulása a Nagy Görbének, aki mindig figyel és befolyásol. Olyan ajtók nyílnak és csukódnak benne, amelyek korábban nem. A falak szűkülnek és tágulnak, térelemek jelennek meg, majd tűnnek el nyomtalanul. Néha egy kórházi váróhoz hasonlóan steril, máskor Varga Vince videói és Paul Grilj fényei hatására erdő lesz, belső tükör, lagzi, tenger vagy éppen Åse otthona. Fő és legszorongatóbb erénye, hogy el lehet benne tűnni nyom nélkül, de kijutni belőle nem lehet.

Kovács Andrea jelmezei igazodnak a látványhoz: színekben főleg a barna és a fehér, valamint a zöld árnyalataival operál, ezzel reflektálva a dráma környezetére, a norvég hegygerincekre, miközben univerzális és jelenidejű marad. A rendszere tiszta: a manók zöldben vannak, a Peer Gynt-i alteregók az életszakasz szerint sötétednek: a legfiatalabb fehérben, a középső halványbarnában, az öregedő Peer barna pulóverben van jelen az előadásban. Egyedül Solveig személyében jelenik meg a kék szín.

Klaus von Heydenaber zenei szövete a térhez hasonlóan okos és változatos, bátor, de rendszerbe illő. Változatos abból a szempontból, hogy vendégzenéket használ a Grieg-féle szvit A Manók tánca tételtől kezdve, a Carmina Buranán át Robbie Williams és Nicole Kidman Somenthing Stupid című daláig, ugyanakkor vissza-visszatérő saját motívumokat teremt Peer Gynt meséléseihez (első jelenet az édesanyával), Solveig megjelenéseihez vagy éppen a tengeren hánykolódáshoz. Keresztes Gábor sounddesign effektjei visszhangozzák a teret, az ivást, az evés hangjait, ijesztőre veszik a Nagy Görbe megszólalásait, de hamar idézőjelbe is teszik azt: az ijesztő hang nevetni kezd, majd köhögésbe csap át, talán még papírlapozást is hallunk. Épp olyan váratlan és hangsúlyos pillanatokat teremt a zene, mint a tér.

Bodó Viktor rendezésében a színészi játék, a látvány, a hang egyenrangú jelenléte a Peer Gynt-i állapot megmutatását szolgálják. A két életút – ember vagy manó – között dönteni nem tudó, önmagába záródó én sodródását, aki vágyik, hogy ura legyen az életnek, de valahol még mindig a saját meséjében ragadva egy szarvas hátán nyargal. Nem véletlen, hogy az Åse haláljelenete és Solveig ígérete a darab legerősebb pontjai. „Ich warte”, vagyis „Várok” – a lánynak ez a mondata kapaszkodó lehetne Peer történetében, de Bodó Viktor rendezésében a kapaszkodók, a Solveigek, a Peer Gyntök, egyszóval minden bizonytalan, tünékeny.

Henrik Ibsen: Peer Gynt. Rendezte: Bodó Viktor. Dramaturg: Veress Anna és Veronika Mauer. Díszlet: Bobor Ágnes. Jelmez: Kovács Andrea. Fény: Paul Grilj. Zene: Klaus von Heydenaber. Sounddesign: Keresztes Gábor. Videó: Varga Vince. Szereplők: Günter Franzmeier (Peer Gynt), Nils Hohenhövel (Peer Gynt), Jan Thümer (Peer Gynt), Sven Gey (Aslak/Troll/Csúnya fiú/Trumpeterstraale/Hajóskapitány), Gryllus Dorka (Ingrid/Anitra), Albert Held (Végrehajtó), Evi Kehrstephan (Solvejg/Zöldruhás nő), Martin Knuhr (Árverésvezető), Steffi Krautz (Aase/von Eberkopf/Az oszlop/Idegen utas), Stefan Suske (A Haegstadi gazda/Dovre papa/Monsieur Ballon/Dr. Begriffenfeldt), Günther Wiederschwinger (Vőlegény/Troll/Master Cotton/Hajó őr/Fulladó ember). Bemutató: 2019. december 12. Volkstheater, Bécs
Online premier: 2020. április 9. Ismétlés: 2020. április 28., május 18.
Honlap: https://www.volkstheater.at/stueck/peer-gynt/

Fotók: © www.lupispuma.com / Volkstheater