PRAE.HU: Egy ideje Skóciában élsz, emellett dolgoztál már Németországtól Norvégián át Kínáig. Befolyásolja a munkát, hogy hol dolgozol?

Számomra nagy felismerés volt, hogy az emberi és szakmai jó kapcsolat teljesen független attól, hogy a másik milyen nemzetiségű. Még azt sem befolyásolja, hogy mennyi idő alatt tud kiépülni a bizalom. Inkább nekem kellett idő ahhoz, hogy ugyanolyan önbizalommal és nyitottsággal tudjak közeledni az emberekhez különböző környezetekben. A munkamenet, a színház működése és megítélése viszont minden kultúrában teljesen más.

PRAE.HU: A hatásmechanizmus működésében is látsz különbségeket, szempont az munka közben?

Németországban, ha csinálsz például egy Shakespeare-t, valószínű, hogy ki fogsz húzni belőle körülbelül egy felvonásnyit. Itt, Skóciában viszont iszonyatosan nehéz bármit is húzni Shakespeare-ből, mert szorosabban a kultúra része, mint bárhol máshol. Dramaturgként dolgoztam tavaly egy Vízkereszt-előadásban, amiben ki kellett húznunk pár szerepet, ami hatalmas küzdelem volt. 

A közönség is különböző, másképp gondolkodnak az emberek, más a hagyomány, eltérő a kontextus, és fontos annak a felismerése, hogy az én hátterem más, mint annak, aki például Glasgow-ban nőtt fel. Ez befolyásolja bármilyen színházi előadás befogadását és értelmezését.

PRAE.HU: Hogyan jöttek a külföldi munkalehetőségek? Inkább a hivatalos vagy az informális utak működnek jobban?

Mindkettő működik! Én nem azért jöttem Skóciába, mert ide pályáztam, hanem mert idevalósi a férjem, tehát nem a munka jött előbb, hanem én, és amikor már itt voltam, elkezdtem munkát keresni. Most már személyes ismeretségeken keresztül érkeznek a felkérések, például a kínai munkám is. Előfordul olyan is, hogy valaki ajánl egy munkára, vagy interjú alapján választanak.

Berlinben az Erasmus keretein belül voltam kint egy évig. A legtöbb színház nem válaszolt a megkeresésemre, de ismertem egy színésznőt Berlinben, tőle kértem kontaktot, aminek hozományaként lett helyem egy színháznál. Előtte Norvégiában voltam, ott pályázatok mentén működtek a projektjeim.

PRAE.HU: A berlini évedhez tehát hozzátartozott, hogy itthon a Színház- és Filmművészeti Egyetemre jársz. Fontosnak tartod az intézményes képzést?

El tudom képzelni, hogy úgy alakul valaki élete, hogy bekerül a szakmába egyetem nélkül. Olyan értelemben fontos inkább, hogy időt ad megnézni sok előadást, olvasni rengeteg drámát, vagyis ad egy keretet különböző lehetőségekkel. A szociális része is fontos, megtanulhatod, hogyan működik a kreativitásod, ki hogyan dolgozik, milyenfajta emberrel tudsz jól együttműködni. Megtalálhatod azokat az embereket, akikkel aztán akár szakmai, akár baráti szinten jó kapcsolatok alakulnak ki. 

Másfelől az, hogy öt évig folyamatosan be kell járnod az egyetemre egy merev rendszerben, ugyanazokkal az emberekkel, beülni órákra, nem tudom, mennyire hasznos.

PRAE.HU: A szociális részéhez, az önmenedzseléshez a te figyelmed és érzékenységed kell, de nem a tananyag része, nem?

Nem konkrétan része, de az egyetem megalapozza az önmenedzselés megtanulása iránti igényt, a tananyagból származnak ehhez kapcsolódó megválaszolandó kérdések, és a színházi működéshez szükséges háttértudás.

PRAE.HU: A színház nagyon széles spektrumán mozogsz, köthetünk hozzád zenés színházat, operát, táncot, cirkuszt, bábszínházat. Egymást hozták a különböző irányok, vagy ezek mind külön utak?

Sokszor felmerült, hogy legyen nekem is valami specialitásom, szakterületem a dramaturgszakmán belül, mint például Upor László volt osztályfőnökömnek a kortárs angolszász drámák. Nekem valahogy nem adódott ilyen, aztán idővel elkezdtem úgy érzékelni, nekem az a specialitásom, hogy egyszerre tudok nagyon absztraktan és nagyon részletesen látni dolgokat, ami sokféle formához hasznos. Nekem ez a sokféleség lett a szakterületem, vagyis hogy az adott kortárs angol drámát nem a kortárs angol drámákhoz hasonlítom, hanem mindenhez.

PRAE.HU: Mindehhez még tegyük hozzá az írást, az előadásaid jelentős részétől nem választható el, hogy a szöveget is te hozod létre.

Lehet, azért alakult így, mert a másik volt osztályfőnököm, Kárpáti Péter igyekezett arra sarkallni minket, hogy írjunk darabokat. Egy ideje már nem írtam semmit egyébként, ki tudja, fogok-e még. Úgy látom, hogy az előadás maga egy „szöveg”, olyan kommunikáció, amiben az alkotók egy sajátos formát választanak arra, hogy kifejezzenek valamit. Ez a forma más-más arányban használ szavakat, zenét, vizualitást, mozgást, és ezek együtt alkotják a „szöveget”. Tehát az írás nekem nemcsak azt jelenti, hogy ki mit mond, hanem hogy hogyan tudom hozzárakni az egészhez azt, amit a többiek hoznak, hogyan komponálunk meg egy előadást.

PRAE.HU: Nem ijedtél meg az első rendezésedkor?

Mikor először rendeztem, dramaturgnak szerződtettek, és menet közben kiderült, hogy valójában nekik rendező kell. Aztán, amikor először rendezni hívtak, volt izgalom, hiszen a korábbi munkák alatt a saját dolgomra figyeltem, nem a rendezői működés praktikus részleteire.

PRAE.HU: Mit tekintesz sikernek?

Egy próbafolyamat kapcsán azt, ha sikerül olyan légkört megteremteni munka közben, hogy mindenki bátran bele merje tenni magát, biztonságban érzik magukat, és például egy díszlettervező is elmondhatja, őt például idegesíti az a zene, ami épp elkezdődött.

Amikor aztán bemutatunk egy előadást, akkor az a fontos, hogy mit látok a közönségen, milyen visszajelzéseket kapunk. Ebbe a díjak is beletartoznak, de az igazán fontos az az egy-két óra, amíg az emberek ott vannak egy térben, egy időben, és történik velük valami.

PRAE.HU: Tanítasz is, ez a munkamódszer, a biztonság megteremtése, gondolom, ott is fontos.

A lényege, az együtt gondolkodás ugyanaz. Feldobom a labdát, és figyelem, ki mit csinál vele. 

PRAE.HU: Van egy együttesed, a Snap Elastic, ami egy művészeti ágakat átszövő formáció. Mesélsz erről?

Ez lényegében egy társulat, ami organikusan jött létre. Hárman vagyunk benne, dolgoztunk együtt külön-külön is korábban, barátok voltunk. Alice Mary Cooper ausztrál, szólóelőadásaival bejárta a fél világot, a színházi clown-hagyomány és a fenntarthatóság a két legfontosabb inspiráció a munkájában. Claire Willoughby pedig angol, mindig nagyszabású, egyszerre szórakoztató és provokatív ötletei vannak. Csináltunk együtt egy előadást körülbelül másfél éve, ami után azt gondoltuk, hogy folytatnunk kéne a közös munkát.

PRAE.HU: Úgy láttam, kiemelt célkitűzésetek szorosabb kapcsolatba kerülni a közönséggel. Ezt hogyan kivitelezitek?

Általában kisebb-közepesebb költségvetésű produkciókat csinálunk, és folyamatosan felmerül, ezt hogyan lehetne összemosni a community arttal, aminek különböző verziói vannak, bevonhatsz amatőr résztvevőket, akár úgy is, hogy játszanak, vagy ők írják a szöveget. Folyamatosan újabb megközelítéseket keresünk, hogy ne vagy ne csak a mi nézőpontunk uralkodjon, és ne az adott színházi forma határozza meg a működésünket. Alakul most egy projektünk, ami egy kabaré-előadás lesz családoknak az egészség-betegség témakörben. Az előadásnak lesz egy színházi és egy kórházakba is vihető verziója. Kifejezetten lassan akarjuk fejleszteni ezt a projektet, most ott tartunk, hogy kórházakba járunk, és origami-délutánokat csinálunk. Közben Claire elmondja a saját betegségéhez kapcsolódó személyes történetét, és a gyerekek is mondanak történeteket, bevezetnek témákat. Kiderül, mi érdekli őket, mit tartanak fontosnak a saját betegségükkel kapcsolatban. A végeredmény egy színházi előadás lesz, de ahogy gondolkodni próbálunk róla, az valahogy összefügg a közösséggel, a nyitottsággal.

PRAE.HU: Az előadásaitok marketingjével is ti foglalkoztok?

Mivel az előadás még nincs kész, messze van ez a fázis. Ennek a projektnek a megvalósítása hosszú ideig tart, csak abba gondoljunk bele például, hogy mennyi biztonsági és egészségügyi előírás merülhet fel annak kapcsán, hogy mit vihetünk be egy kórházba. Ezek a praktikus kérdések hatással vannak a kreatív részre is. Viszont a hosszú idő alatt egyre több partner gyűlik össze: kórházak, kulturális intézmények, nekik van networkjük, emberük, tudásuk, amit ebbe beleraknak, és ez mind számít.

PRAE.HU: A korábbi tapasztalataid alapján milyen stratégia működik jól marketingcélból? A közösségi média?

Nekem nem szakterületem a marketing, de nem hiszem, hogy a közösségi média akkora hatással lenne a nézőszámra. Lehet, hogy egy nemzeti színház Facebook-oldala számít, de az enyém nem, inkább a személyes kapcsolati háló lehet hasznos, a hagyományos reklámok, mint a plakátok, illetve a nézők is hírét viszik az előadásoknak. Plusz az a színház, amelyikhez az előadást viszed, ismeri a saját közönségét, megvannak a saját csatornái erre.

PRAE.HU: Beszéljünk az Edinburgh Fringe Fesztiválról, ahol kreatív producerként veszel részt. Rálátsz, hogyan működik a színház exportja és importja?

A Fringe keretein belül igen. Én minden kapacitásomat beleadom ebbe a fesztiválba, ez az a hónap, amikor a legtöbb előadást lehet látni, a legtöbb emberrel lehet találkozni. Rendezőként, dramaturgként és producerként is szoktam dolgozni, utóbbit például a Kínából importált előadások kapcsán.

PRAE.HU: Vannak olyan jó tapasztalataid, amelyekről azt gondolod, átültethetők lennének a magyar színházi működésbe? Milyen útjai lehetnek egy magyar előadásnak a világban?

Fringe fesztiválból sok van, és ezekre elég könnyen be lehet jutni, tulajdonképpen azon áll vagy bukik a dolog, hogy meg tudod-e fizetni. Ezeken a fesztiválokon nemcsak előadások és azok alkotói vannak jelen, hanem vevők is. Ha nem is mindenkinek, de vannak, akiknek ebből vendégszereplések, akár turnék is összejöhetnek. Sok országban van egy intézményrendszer erre, az edinburgh-i Fringe Fesztiválon is bevált módszer, hogy egy-egy ország küld egy államilag támogatott programot. Ez nagy lehetőség a résztvevőknek, Magyarországon nincs ilyen, nem küldenek támogatott programokat.

Fontos tájékozódni, milyen fesztiválokat érdemes megcélozni egy előadással, vannak különböző profilú fesztiválok, ahol a mozgás alapú színház van jobban jelen, vagy a zene dominál jobban. Az edinburgh-i Fringe olyan fesztivál, amin felszabadító részt venni, sokat lehet tanulni a szabadságról. Én sokára tanultam meg, hogy az emberek kedvesek, nagylelkűek és nyitottak. Lehet kérdezni, semmi nem ciki.

PRAE.HU: Abban látsz különbségeket, hogy a médiában miként jelenik meg a színház?

Itt sokkal kevesebb színház van, mint Magyarországon, relatív értelemben a pénz is kevesebb rá. Illetve eleve más a színház megítélése. Magyarországon kultúrsznobizmus működik, aminek a jó oldala, hogy a társadalom szemében értéke van a kultúrának, a rossz része, hogy mintha az emberek nem éreznék azt, hogy fel vannak hatalmazva a kritikára. Adott színház minden előadását megnézik, mert ott minden előadást látni kell, és nem lehet azt mondani, hogy nem jók. Itt a színházat azok, akiknek nem az életük része a színházba járás, valamelyest viccnek tartják. Ha Magyarországon azt mondod, színész vagy, abban van valami menő, ha itt mondod, akkor az a legalapvetőbb reakció, hogy oké, de mi a másik munkád. Sokaknak egyébként van is más munkája a szerződések között. Ez sokat elmond a társadalomnak a színházhoz való viszonyáról, vagyis hogy nincs igazán komolyan véve. A média szakmai része hasonlóan működik, mint Magyarországon, de az átlagemberben nincs benne ez a „színházba kellene járni”. Mindez szabadságot is ad, másrészről folyamatosan legitimálnod kell, amit csinálsz.

PRAE.HU: Gondolom, ebből adódóan a dramaturgokhoz is másképp viszonyulnak.

Aki Skóciában nem színházban dolgozik, valószínűleg soha nem hallotta ezt a szót, színházi közegben pedig van egy negatív felhangja a szakmának, de ez most változóban van. „Ez egy ilyen német, tudálékos dolog”, valaki, aki megmondja, mit hogyan kellene csinálni. Úgy rémlik, Magyarországon a dramaturg a klasszikus elnyomott háttérmunkás, Németországban van súlya annak, hogy a dramaturg mit mond.

Úgy tudom, itt nincs is dramaturgképzés, rendezők vagy drámaírók töltik be ezeket a pozíciókat.

PRAE.HU: Kortárs drámák viszont vannak ezek szerint!

Igen, a drámaírásnak nagy hagyománya van. A repertoárok nagy részét kortárs skót és egyéb angolszász drámák teszik ki. Idegen nyelvű kortárs szövegeknek esélyük sincs. Klasszikusokból pedig Shakespeare, esetleg Molière fér bele, de neki is inkább csak a populárisabb darabjai. Én évek óta próbálkozom vele, hogy legyen egy Cseresznyéskert.

Fotó: Malena Persson, Tommi May

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos Marsalkó Eszter tapasztalata, miszerint színházi fesztiválokon nemcsak előadások és azok alkotói vannak jelen, hanem vevők is. Ha nem is mindenkinek, de vannak, akiknek ebből vendégszereplések, akár turnék is összejöhetnek. Sok országban van egy intézményrendszer erre, az edinburgh-i Fringe Fesztiválon is bevált módszer, hogy egy-egy ország küld egy államilag támogatott programot.