Én azt hittem, soha nem fogok félni. Mármint ilyen aprókat persze, de nem hetekig egyfolytában. Nemrég jöttem haza, a saját szememmel láttam, mi folyik az olaszoknál. Meg is értem, hogy két hétre becsuktak. Mázlim volt, pont kész lett az új lakcímkártyám, így itt lehetek, és bőven van min dolgoznom: két nappali, két háló, egy nagy konyha, a fürdőszobák. Na meg a mázolás. Szeretném Lucát szép ablakkeretekkel fogadni.

De biztosan figyelnek. Egy srác folyton kijár az erkélyre. Vagy az üres cserepeit locsolja, vagy egy bazinagy fényképezőgéppel nézegeti a tök csupasz tűzfalakat. Meg ahogy a feketerigók harcolnak az akácfa egyetlen fészkéért. Kevés az inger, még egy nagy belső udvarban is. Attól tartok, én vagyok a legérdekesebb. Nem kockáztathatok.