PRAE.HU: Mesélj kicsit magadról, min dolgozol mostanában, amikor nincsenek külföldi könyvbemutatók, könyvvásárok?

Sok munkám van éppen, köztük például két illusztrációs feladat, amelyek során klasszikus műveket dolgozok fel. Az egyik a Diótörő, amit Varró Dániel írt újra rendkívül szellemes stílusban, a Jelenkor Kiadó gondozásában fog megjelenni. Hagyományos akvarell-technikával festem, ami számomra elég nehéz. Legalább tíz éve nem festettem akvarellel, nagyon ki lehet jönni a gyakorlatból. De úgy éreztem, ehhez a műhöz most ez a legalkalmasabb, mert a szöveg nagyon laza és vicces, és ezzel a technikával én is az tudok lenni a képeken. Egyelőre még csak a vázlatozásnál, hangolódásnál tartok.

A másik pedig a Hófehérke, ami a Csimota Kiadó felkérésére készül, és papírszínház lesz belőle. Ehhez éppen új grafikai stílust próbálgatok, most végre van idő és lehetőség a kísérletezésre – a kiadó munkatársai pedig kifejezetten fogékonyak az újdonságokra. Jelenleg elsősorban a mese dramaturgiájával foglalkozom, felosztom a jeleneteket egy kis forgatókönyvben. Emellett újraírom kicsit a szöveget, mert nem éreztem igazán alkalmasnak a papírszínházi feldolgozáshoz. Több dialógus és játéklehetőség kell bele.

Egy bábelőadáson is dolgozom mindezzel párhuzamosan, a Péter és a farkas című zeneműhöz tervezek bábokat és díszleteket. Közben voltak egyéni megbízások is, például egy külföldi galéria részéről, de ez kútba esett, mert utólag sajnos elálltak a megrendeléstől.

PRAE.HU: Tehát egy alkotóművésznek ilyenkor is maradnak lehetőségei a boldogulásra?

Igen, megrendeléseim most is vannak, tehát van min dolgoznom. Inkább az a baj, hogy egyéb bevételek esnek ki. Ahogyan sok más szakterületen tevékenykedő ember, úgy az illusztrátorok is kénytelenek a szakmájukon kívül egyéb területeken is dolgozni, megpróbálni minél több lábon állni. Nagyon sok felkérésem volt országszerte író-olvasó találkozókra. Workshopokat is szoktam tartani a műtermemben alkotni vágyó felnőtteknek. Vásárokon pedig értékesíteni szoktuk a könyveimet és nyomataimat, de ezek a személyes megjelenések most mind-mind elmaradnak.

PRAE.HU: A kialakult helyzet elleni legjobb védekezés, ha kerüljük a társas érintkezést. Számodra mit jelent „karanténban” lenni?

Annak ellenére, hogy nem igazán bírom a bezártságot, most mégsem érzem magam karanténban. Egyrészt azért, mert ugyanazt csinálom, amit eddig is: ülök a szobámban és festek. Másrészt pedig azért, mert a természetben élünk. A mostani helyzetben nagyon sokat gondolok azokra, akik egy szűk lakásban élnek, és nem mehetnek ki. Minden tiszteletem és együttérzésem az övék. Akinek akár csak egy kis erkélye van, az már szerintem szerencsés. De az az igazán szerencsés, aki kertes házban lakhat. Mint például a mi családunk, amiért nem győzök elégszer hálát adni. Nyolc hónappal ezelőtt költöztünk új helyre. A keresésnél a szempont az volt, hogy „beleszeretős” házat találjunk, de kifejezetten kicsi kertet szerettünk volna a ház mellé. Megtaláltuk a beleszeretős házat, azonban hatalmas kerttel. Nem vagyunk már fiatalok, és ki akar ennyit dolgozni? De nem lehetett nem kérni, járt a házhoz a hatalmas gyümölcsös. Eleinte meg voltunk rémülve a terület és a feladat nagyságától, most viszont, ebben a helyzetben kimondottan örülünk, hogy így alakult. Mert bár a kert tényleg nagy teher, de ugyanakkor hatalmas és tágas életteret ad. Ha mehetnékem van, csak kimegyek a kertbe, simán lehet benne akár fél órán át föl-le sétálgatni. A fiam például futóedzést is tartott benne. De az is nagyon feltölt, ha csak kiülök kicsit gyönyörködni a virágzó gyümölcsfákban. Kimondottan léleksimogató látvány.

PRAE.HU: Mi inspirál alkotásra? A járvány, mint téma megihletett?

Jelenleg nem érzem magam igazán ihletett állapotban. Máskor, amikor illusztrálok egy művet, akkor teljesen abban a történetben élek. A családom látja is rajtam ilyenkor ezt a megváltozott tudatállapotot, mondják is, hogy „na, Anyát már megint elvesztettük”. Most sajnos nincs így, nincs jó hatással rám ez a helyzet, szorongok, ahogyan sokan mások is. Nem tudok koncentrálni, a gondolataim nem az adott történeten járnak, hanem azon, hogy mi lesz a világgal.

A járvány tehát egyáltalán nem inspirál. Egy képet mégis mutatok, ami olyan, mintha a jelenlegi helyzet ihlette volna, pedig nem. Sok-sok évvel ezelőtt festettem egy pályázatra, melynek témája a „Magány” volt. Most eléggé idevág.

Szegedi Katalin: Önarckép kerttel. A boldogság pillanata. A kép akkor készült, amikor megvettük az új házunkat.

Szegedi Katalin: Hófehérke

Szegedi Katalin: Diótörő az asztalon. Készülnek a képek a Diótörőhöz.

Szegedi Katalin: Péter és a farkas. Bábok a Péter és a farkas című előadáshoz.

Szegedi Katalin: Poppies. Ez a kép egy külföldi galéria megrendelésére készült, de úgy tűnik, marad a fiókban.

Szegedi Katalin: Mackóskert. Néha csak kiülök a medvémmel és gyönyörködünk a kertben.

Szegedi Katalin: Magány.

Szegedi Katalin: Cukkini. Mi van a kamrában - most éppen cukkini. A kép még tavaly készült, saját termésből.

PRAE.HU: Amikor nem alkotsz, mivel töltöd otthon a szabadidődet, mit szeretsz csinálni? 

Szeretek főzni, elsősorban új ételeket kitalálni. Ez a mostani helyzet kiváltképp kedvez a kreativitásnak: nem lehet ötpercenként lerohangálni a boltba, abból kell valami finomat összedobni, ami éppen van a kamrában. Nehéz most helyzet, de talán ebből is ki lehet hozni valami jót. Most mindenki magába néz, és kicsit talán újraértékeli az eddigi életét. Mi például próbálunk visszakanyarodni a régen olyannyira természetes életformához, amihez itt a faluban minden adottság megvan. A férjem szorgalmasan palántáz, már alig várjuk, hogy kiültethessük a növényeket a szabad földbe. Szeretnénk a család számára szükséges zöldség mennyiséget saját magunk megtermelni.

PRAE.HU: Mit gondolsz, hogyan fog a művészeti szcéna átalakulni a járvány után? 

Nem tudom, egyelőre nem is merek belegondolni, hogy mi lesz hosszú távon…

Szegedi Katalin honlapja

Külföldön Sikeres Magyar Művészek rovatunkban olvasható Szegedi Katalinnal hosszabb interjú a külföldi gyerekkönyvkiadókról, szerzőségről, hatásokról és a költözés részleteiről