Véleményem szerint Nick Hornby Betoncsók című regénye minden kétséget kizáróan a második kategóriába tartozik – lévén, hogy ha valaki elolvassa a borító hátoldalán közölt rövidke tartalomismertetést, akkor nem éri túl sok meglepetés a történetet illetően.

A tizenhat éves, Tony Hawk- és gördeszka-fan Sam lefekszik élete első barátnőjével, Aliciával – és ezzel egy csapásra kész a baj. Hiába minden ellenérv, Alicia meg akarja tartani a kisbabát: Sam gondtalan élete tehát száznyolcvan fokos fordulatot vesz.

Ígéretes kezdet, nem igaz?

Ám még mielőtt mindenki, aki kíváncsi Sam további sorsára, elrohanna a legközelebbi könyvesboltba, és azonnal beszerezné a regényt, a félreértések elkerülése végett itt és most leszögezném: a fent leírtaknál lényegesen többet a könyv 324 oldalának elolvasása után sem tudunk meg sem a főszereplőről, sem Aliciáról, de még születendő gyermekükről sem.

Akiket tehát a folytatás érdekel, azoknak van egy rossz hírem: mindent elmondtam! Csakhogy nem is a folytatás a lényeg!

A lényeg – ahogyan azt korábban igyekeztem leszögezni – a zseniális narráció: az, ahogyan Nick Hornby a maga sajátos módján megteremti a tizennyolc éves narrátor-Sam kissé cinikus, kissé érzékeny, ám nagyon önironikus, eleven és szerethető figuráját.

Sam tehát, akárha naplót vezetne, egy kamasz fiú őszinteségével és természetes esetlenségével – néha csapongva, máskor szigorú időrendben – számol be nekünk élete fontosnak tartott eseményeiről. Példaképének és legfőbb bizalmasának poszterével folytatott rituális diskurzusairól, az istenként tisztelet Tony Hawk önéletrajzi könyvének számtalan újraolvasásáról, az e könyvből kisilabizált rendkívül fontos és direkt neki szóló titkos „üzenetekről” és életvezetési tanácsokról, a Zúzda Cityben lazuló deszkások gondtalan életéről – vagy éppen egy balul elsült családterápiás ülésről.

A helyzet- és jellemkomikumokban bővelkedő történet lényegtelennek tűnő epizódjaiból lassan kibontakozik Sam múltja, jelene és – feltéve, ha bízunk Tony Hawk poszterének mágikus erejében – jövője is.

És mindenki nyugodtan elhiheti nekem: Sam lendületes előadásában a pár mondatban összefoglalható cselekmény is szórakoztató, humoros, máskor megható, ám a szó szoros értelmében letehetetlen regénnyé áll össze. Olyasféle csavarokkal, mint amilyenekkel például a könyvben is többször emlegetett Donnie Darko című filmben találkozhatunk.

Ha valakinek akaratomon kívül mégis elvettem volna a kedvét a Betoncsók elolvasásától, akkor Nick Hornby védelmében gyorsan hozzátenném: a narratológia-elmélet egyik legjelentősebb képviselője, Gérard Genette szerint valójában minden könyv tartalmát össze lehet(ne) foglalni egyetlen tömör és velős mondatban.

Én csupán annak a – minősítést nem tartalmazó – felfedezésemnek adtam hangot, hogy Nick Hornby könyve esetében ehhez a genette-i redukcióhoz nem is kellene annyira megerőltetni magunkat. Éppen ellenkezőleg! Tulajdonképpen az egész regény belesűríthető abba az egyetlen, izgalmas kérdésbe: mit tehet egy tizenhat éves fiú, ha közvetlenül az előtt, hogy elszánná magát a szakításra, kiderül, hogy terhes a barátnője?

És ezen a helyen most direkt nem a ’Hogyan tovább?’ kérdést használtam, mert maga Sam sem jut megnyugtató következtetésre saját dilemmáját illetően: sokkal inkább aktuális lelkiállapota és a jövőbeli eshetőségek szatirikus számbavételével van elfoglalva, semmint a következmények tényleges befolyásolásával. Ahelyett, hogy minden erejével az előre sejthető jövő ellen küzdene, Sam inkább a kivárásra játszik. Komplett stratégiákat dolgoz ki az elkerülhetetlen konfliktusok elodázására: azon mesterkedik, hogyan úszhatná meg – még ha csak ideig-óráig is – a saját és Alicia szüleivel való kínosnak ígérkező szembenézést.

Sam mindeközben tisztában van vele, hogy az egymást generáló problémák elől nem lehet a végtelenségig menekülni. Tudja, hogy így vagy úgy, de mindenképpen bekövetkezik a nem várt zuhanás, a földdel való képletes összeütközés, a mélypont, a „betoncsók”.

A kérdés csak az, mikor?
És hogyan?

És főleg az, vajon miért?
„…Na mindegy, szóval csak azt akarom mondani, hogy volt idő – lehet, hogy egy napig tartott, lehet, hogy pár napig, már nem emlékszem –, amikor úgy tűnt, hogy minden összeáll. Úgyhogy nyilvánvalóan ideje volt jól elbarmolni az egészet…”

/Nick Hornby, Betoncsók, 17. lap/

Nick HORNBY, Betoncsók, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008, 324 oldal, 2800 Ft.