bezár
 

zene

2020. 04. 29.
RÉGI CSIBÉSZEK
Szabó Sándor, a „gulyáskommunizmus” popfotósa*
Tartalom értékelése (7 vélemény alapján):
Rázzad, bébi, rázzad!

Szabó – milyen jelentéktelen tucat név, legalább 13 ezer van belőle az országban –, nem volt senki. A kádári „legvidámabb barakk” egyik fontos, elfeledett fotósa. A rockgeneráció tagja, aki nem gitárral, hanem fényképezőgéppel vett részt a „változások korában”. A ’70-es és korai ’80-as években készült ambientális, főleg fekete-fehér képei szomorú érzékenységgel mutatják be a budapestiek szürke életét. Valójában „lesifotós” volt: mindent lekattintott, amit nem volt ajánlatos. Nem politizált, csak szemlélte, mi történik. Balkonról, titokban: harckocsis felvonulás vagy monokinis napozó nőci egyaránt érdekelték. Hivatalosan a Népszava külsős munkatársa volt, a zenei rovat kibice. Nem lépett be az MSZMP-be, a belügy rászállt. 1986-ban, 34 évesen öngyilkos lett. Az édesanyja elmondása szerint „belekényszerítették”.

prae.hu

Zuglóban, az Erzsébet királyné útja 52/A-ban lakott, egy tetőtéri lakásban. Itt látta vendégül barátait, a magyar popvilág eminens tagjait. A műterme a beüvegezett terasz volt, Bravo poszterekkel kitapétázva. Nála mindig lehetett házibulit vagy szülinapot tartani. Neki köszönhetjük, hogy koncert- és standfotók mellett megörökítette a sztárok hétköznapi arcát is. De, nem tagadható a kényes ízlés és a perfekt dokumentálás. Illés, Omega, Bergendy, Mini, Neoton, 100 Folk Celsius és kedvencei, a „rockabillyk”: Hungária, R-GO, Dolly Roll. Meg Harangozó Teri, Eszményi Viktória, Kovács Kati, Zalatnay Cini... Közel kétszáz fotója került elő egy Bisci Laminati plastici HPL papírkofferban, ecco lá.

Harangozó Teri, 1977 (Fotó: Szabó Sándor)

Harangozó Teri: Mindenkinek van egy álma (1966 / „első és utolsó”)

Dékány Sarolta, 1975k (Fotó: Szabó Sándor)

Dékány Sarolta & Harangozó Teri: Nincs olyan szerencsém (1968 / „kiláccikabugyim”)

Debreczeni Ferenc, 1972k (Fotó: Szabó Sándor)

Omega: Régvárt kedvesem (1972 / „Ciki, az ucsó dobos”)

Zalatnay Cini fagyizik, Balatonfüred 1974k (Fotó: Szabó Sándor)

Zalatnay Sarolta: Szeress nagyon (1972 / „hja, Barta-Adamis”)

Kovács Kati, 1976k (Fotó: Szabó Sándor)

Kovács Kati: Rock and roller (1974 / „elmennék én tehozzád”)

Illés Lajos 40. születésnapja, 1982. III. 18. (Fotó: Szabó Sándor)

Illés Együttes: Hogyha egyszer (1977, „lehetett volna, sohamár”)

Mini, 1972k (Fotó: Szabó Sándor)

Mini: Vissza a városba (1978 / „az elveszett legjobb”)

Fenyő Miki, 1980k (Fotó: Szabó Sándor)

Fenyő Miki és a Hungária: Rock & Roll Party (1980 / „jeszjeszjesz, a jampik”)

Szikora Róbert + egy „gida” 1983k (Fotó: Szabó Sándor)

Szikora Róbert és az R-GO: Megy a lány (1983 / "egy alacsony férfi dilemmája a szerelem körül”)

Dolly Roll, Várklub, 1983 (Fotó: Szabó Sándor)

Dolly Roll: Vakációóó (1983 / „lámpám, a dudám, a vészfékem”)

Szilágyi János, 1984 (Fotó: Szabó Sándor)

Szilágyi János: Van olyan ember, ki mindig berúg (1984 / „az 1slágeres”)


* A fotók a szerző tulajdonában vannak, ez az első publikációjuk.

nyomtat

Szerzők

-- Triceps --


Más művészeti ágakról

A Kortárs novemberi számának bemutatójáról
Dombai Dóra: Veszélyes lehet a mozi - a könyvbemutató
Fekete István Lutrájáról
Margherita Vicario: Gloria! - XXII. Olasz Filmfesztivál - MittelCinemaFest 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés