Ablakok

December 20.

Szerelmes lettem egy másik fiúba, úgyhogy meg fogom mondani M.-nek, hogy vége. A másik fiúnak barátnője van, tegnap mégis szájon puszilt a karácsonyi buliban. Ma reggel nem szóltam hozzá, mert ki engedte meg, hogy szájon pusziljon, de óra végén utánam jött a folyosón, és azt mondta, én vagyok a legjobb barátja. Szerelmes lettem egy másik fiúba, akinek barátnője van, és én vagyok a legjobb barátja, úgyhogy most már megengedem neki, hogy szájon pusziljon.

November 22.

Reggel apám leült az ágyam mellé, és azt mondta, ne csináld ezt. Azt hitte, még alszom. Utána egy kicsit elgondolkodtam, hogy megkérdezzem-e, mit ne csináljak, de aztán inkább nem kérdeztem meg. A végén még válaszol.

Október 30.

Apám elvitt gyomorvizsgálatra. Előbb meg kellett inni egy csomó turmixszerű lét, ami csak abban különbözik a turmixtól, hogy rohadt szar íze van, és aztán be kellett állni valami röntgenizébe, ami persze kimutatta, hogy a gyomromnak semmi baja. Ha apám engem kérdez, röntgen nélkül is megmondtam volna neki, hogy semmi baja, meg úgy egyáltalán, hogy semmi bajom, és hogy jó lenne, ha abbahagyná már az aggodalmaskodást. De engem nem kérdezett.

Október 15.

Apám beíratott egy pszichológushoz. Épp odafelé mentem, amikor elkapott a buszon az ellenőr, és valahogy lefagytam, és még elfutni sem volt erőm, úgyhogy inkább megmutattam neki a diákomat. Utólag persze rohadt ideges lettem, hogy hogy lehettem ennyire béna; amikor megérkeztem a pszichológushoz, el is panaszoltam neki. Erre ő csak nézett rám egy darabig, aztán megkérdezte, van-e ötletem, hogy mihez hasonlít ez az „érzés”. Hát ez hülye. Azt hiszi, azért mentem oda, hogy az odamenésem körülményeiről csevegjünk? Meg is mondtam apámnak, hogy nem megyek többet.

Szeptember 29.

Apám újabban nevelni akar. Persze, mert amíg csak hetente kétszer jöttem hozzá, igyekeztem a kedvében járni: nem hagytam szét a holmimat, megcsináltam a leckét, nem pofáztam vissza, megettem a vacsorát, és miután megettem, nem mentem ki a vécére, hogy kihányjam. Na de most, hogy már itt lakom, nem zabálhatok folyton összevissza csak azért, hogy apám ne idegeskedjen.

Szeptember 15.

Apámhoz költöztem. Kicsit macerás volt, mert anyám verekedés közben rám zárta az ajtót, de szerencsére nálam volt a telefonom, úgyhogy felhívtam M.-et, és szóltam neki, hogy jöjjön és segítsen. Amíg vártam rá, leszereltem a kerek ablakot, amikor pedig megérkezett, kiadogattam a cuccomat meg a kutyát, aztán én is kimásztam. M. egész a kapuig elkísért, de apámhoz persze már egyedül jöttem be. Vagyis hogy kettesben a kutyával. Szóval most itt vagyunk. Fura érzés. Kicsit olyan, mint amikor az embernek hőemelkedése van, és egész nap heverészhet a takaró alatt, vagy ilyesmi.

Szeptember 8.

Elkezdődött a suli. A Fruzsi meg a Nyúl kerülnek, folyton egymással sutyorognak, ha meg odamegyek hozzájuk, abbahagyják. Mindegy, le vannak szarva. Legföljebb majd a fiúkkal barátkozom.

Augusztus 1.

Apám szakított L.-lel, vagy L. szakított ővele, mit tudom én, és most azt mondja, ha majd elkezdődik a suli, költözzek hozzá. De én még nem tudom, hogy hozzá akarok-e költözni. Mert egyrészt jó lenne, másrészt viszont ő, ugye, a másodikon lakik, és az azért még M.-nek is túl magasan van. Mindenesetre megmondtam neki, hogy majd még meglátom.

Június 9.

M. azt mondja, nyáron inkább majd vele lógjak, ne a csajokkal. Szerinte a csajok rossz hatással vannak rám, mert amikor találkozunk, biztos a fiúkról beszélgetünk, meg ilyenek. Amúgy tényleg szoktunk a fiúkról beszélgetni, de egyáltalán nem mindig, és én különben sem mesélek nekik M.-ről. Úgyhogy inkább kitalálok nekik másik fiúkat. Például olyanokat, akikkel kutyasétáltatás közben találkozom. Tényleg szoktam kutyasétáltatás közben másik fiúkkal találkozni, de ők úgy bánnak velem, mint egy gyerekkel. Pedig nem vagyok gyerek: egyedül járok mindenhova, én takarítom a saját szobámat, én gondozom a saját kutyámat, én mosom fel a hányást, meg néha a vért is, ha anyám beleesik a katedrálüveges ajtóba. De a csajoknak erről sem mesélek, mert tök ciki.

Május 20.

Tizenöt szál piros rózsát kaptam M.-től a tizenötödik szülinapomra. Ha meglátják a csajok, tök ciki lesz. Ha viszont eldugom vagy kidobom, akkor M. előtt lesz tök ciki. Amikor anyám meglátta, elhúzta a száját, és azt mondta, nagyszerű. Ez az egyik szava járása, hogy nagyszerű. Mindig akkor mondja, amikor épp nem ér rá verekedni, mert vendége van, vagy vendégem van, vagy ilyesmi. Verekedésnél nem vagyok könnyű ellenfél, tavaly sokat nőttem, de azért még mindig kétesélyes a dolog. A múltkor például úgy meglöktem, hogy hanyatt esett, beverte a fejét és elájult; azt hittem, kinyírtam, de aztán szerencsére nem. Megint múltkor viszont ő volt jobb passzban, és akkor majdnem leharapta a hüvelykujjamat. Na de mit csináljak a virággal?

Március 7.

Már 9 kilót fogytam, de szeretnék fogyni még 5-öt. Élvezem, hogy egyre könnyebb vagyok, és átlátszóbb. Egy ideje nem menstruálok, de nem zavar – az a pár hónap, amíg menstruáltam, úgysem volt valami kellemes. Amikor először kimaradt, megijedtem, elmentem a nőgyógyászhoz, de kiderült, hogy nincs semmi baj. A nőgyógyász persze nem így látta, mert egyáltalán hogy kerülsz te ide, de leszarom. Csak a szakvéleményére voltam kíváncsi. Az a szakvéleménye, hogy híznom kell. De én inkább fogyni akarok. Tényleg csak 5 kilót. Például azért, hogy ne nőjön ki a csöcsöm. Anyámnak nagy csöcse van, olyan gusztustalan. Pláne amikor pucéran járkál a lakásban. Persze amikor a minap ránk nyitott M.-mel, nem volt pucér. Bejött, aztán ki is ment anélkül, hogy megkérdezte volna, ez meg kicsoda, és leült a konyhában bőgni. Utánamentem, de amikor megláttam, hogy bőg, húztam vissza a szobámba. Olyan gusztustalan volt. Holnaptól csak almát eszem. Az alma nem gusztustalan, csak egy kicsit savas.

Január 25.

Kiosztották a félévi bizit. Minden tantárgyból rontottam, kivéve a matekot. A többi tárggyal az a baj, hogy beszélni kell, és mostanában mintha elfelejtettem volna beszélni, hiába szólítanak fel órán, nem tudok. Amikor fogalmazást kell írni, akkor is lefagyok, mert hiába írok bármit, zavar, hogy csak véletlenül választottam pont ezeket a szavakat, és ha másikakat választottam volna, akkor tök máshova lyukadtam volna ki, ha pedig megint másikakat, akkor megint máshova, és így tovább. Szóval végül is tök mindegy, milyen szavakat választok, mert úgyis csak szavak. A matek más, ott csak elolvasom a kérdést, felírom az adatokat, felírom a képletet, behelyettesítem az adatokat, kiszámolom az eredményt, piros tollal kétszer aláhúzom, és kész. Rend van.

Január 4.

Rendmániás lettem a szünetben. De durván: mindennap elpakolok és kiporszívózok a szobámban, letörlöm a port, azzal a ragadós kis hengerrel összeszedem a kutyaszőrt, kétnaponta szőnyegtisztítóval kipucolom a szőnyeget, aztán kezdem elölről az egészet. Úgy rászoktam, hogy most már minden kis szir-szart észreveszek, és ideges leszek tőle. Pedig korábban rohadtul nem érdekelt. Most meg már az is idegesít, hogy amíg eljutok a szobámig, végig kell mennem az előszobán meg a nappalin. Bele se merek gondolni, mi minden ragadhat ott a talpamra.

December 26.

Rendben lezajlott a karácsony. Persze megint az lett a vége, hogy apáméknál kötöttem ki, mert miközben anyám megpróbálta kihalászni a fürdőkádból a pontyot, beleesett a vízbe, és utána addig szárogatta magát, míg végül belealudt.

November 9.

Mindjárt itt a félév, el kéne kezdenem tanulni. De nincs kedvem. A matek oké, mert azt a nagyszünetben megcsinálom, meg a memoriterek is oké, mert azokat hazafelé megtanulom a buszon. De amint hazaérek, már megyek is le a kutyával, még mielőtt anyám rám szállna. Séta közben mondogatom magamnak a memoritereket, először előre-, utána meg visszafelé, mert az megnyugtat; vagy zenét hallgatok, mondjuk Jackót. Mire hazaérek, már nincs kedvem tanulni. Na de majd holnaptól.

Október 1.

A szobám ablakán rács van, de van egy kisebb, kerek ablaka is, amit elvileg csak bukóra lehet kinyitni. Gyakorlatilag viszont le is lehet szedni. Négy csavar tartja, nem nagy truváj.

Szeptember 18.

Eldöntöttem. A kérdés csak az, hogy hogyan. A bejárati ajtó nem játszik, mert akkor ugye keresztül kell jönni a nappalin, ahol anyám hajnalig bámulja a tévét, az én szobám ablakán meg ugye rács van.

Szeptember 3.

Gimis lettem. Egész jó. Az ofőnk mondjuk fura, mert minden hatodik mondatába belecsempészi a nejét, mintha az valami rohadt nagy vívmány lenne, hogy neki van neje, de amúgy nem rossz fej. Összehaverkodtam két csajjal is, a Fruzsival meg a Nyúllal, és elárulták, hogy már van barátjuk! Én nem beszéltem nekik M.-ről, ahogy anyáméknak sem, mert M. szerint jobb, ha nem beszélek.

Augusztus 8.

M. azt mondja, nem vár tovább. Neki ez így dedó, döntsem el, mit akarok. De én még nem akarom eldönteni. Max majd ha gimis leszek.

Július 12.

Anyám megint beleesett a katedrálüveges ajtóba.

Június 20.

M. felhívott. Azt mondja, megvár.

Június 18.

Az én kutyám a legügyesebb a világon! Tegnap megtanítottam akadályt ugrani. Vannak azok a bokrok a T. utcában, amiket kocka alakúra nyírnak, és megálltunk az egyiknél, és mondtam a kutyának, hogy hopp!, és átemeltem a bokor túloldalára, és utána megdicsértem, és adtam neki kekszet. Először csak nézett bután, hogy mit akarok ezzel, de aztán addig ismételgettem az átemelést meg a megdicsérést meg a kekszet, míg végül leesett neki. Szóval most már nemcsak az ilyen alapdolgokat tudja, mint amiket az alapkutyák, hogy ül meg fekszik meg lábhoz, hanem valami olyat is, amit csak az akrobata kutyák tudnak. Ha lemegyünk a Balcsira, megtanítom vízi akrobatáskodni is.

Június 15.

Ma volt az évzáró. Hazafelé a buszon odajött hozzám egy fiú, és bemutatkozott. M.-nek hívják. Kicsit beszélgettünk, és kiderült, hogy tök öreg – gyorsan kiszámoltam, pont 1,5x annyi idős, mint én! De hosszú távon ez még változhat. Úgyhogy megadtam neki a számomat.