Ami azonban közös a felnőttek és gyerekek esetében, az a függő helyzet – miközben a felnőttek számára ez szokatlan, a gyermeknek ez a dependencia alapvető létmódja nem csak a betegségben, de a mindennapokban is.Tehát a tét nem a magány, az egyedüllét, vagy a kiszolgáltatottság, hanem az egyébként is jelen lévő szülők – többnyire az anya – támogatásával a betegség legyőzése, valamint a betegség ideje alatt mozdulatlanul töltött idő elviselése. A gyermek számára a mozdulatlanság ugyanis nem feltétlenül a tehetetlenség érzetével kapcsolódik össze, hanem a feszülő és felgyűlt energiák visszafogásával, a kíváncsiság és cselekvéskészség intenzitásának megrendszabályozásával. Ráadásul a gyerekbetegségek, különösen akut változataikban általában nem igényelnek kórházi ellátást, azaz az otthon biztonsága jelenti igazán a gyógyulás feltételét.

Rabelais gömbjei

Az emberi test belsejébe való betekintés a mikroszkóp és különösen a röntgen felfedését követően vált lehetségessé. Ma már sokféle technológiai eszköz, például a szonda, vagy az MRI, áll rendelkezésre, amellyel beláthatunk az emberi testbe. A 16. században, jóval a mikroszkóp felfedezését megelőzően, 1532-ben Lyonban jelent meg Rabelais első könyve, a Pantagruel első része. Rabelais hőse a 32. fejezetben Pantagruel, az óriás garatjába kirándul, a fogakon túli világba, ahol egy másik világ tárul föl előtte. Nem elnyeletés ez, mint ahogyan Jónás történetét ismerjük a cethal gyomrában, hiszen a narrátor, „én, ki a való igazságot vagyok hivatva elbeszélni” megmássza kívül és belül is a torkán, Torokszentmiklós és Nyelősgyomród táján a testet. A Pantagruel garatján elszaporodó népet garatlakóknak nevezi el, majd leereszkedve szakállán és vállán, a földre ér. Az óriás című Lázár Ervin novellában ez a kép idéződik meg, de nincs a belsőkben kalandozás. Rabelais még nem foglalkozik baktériumokkal, Lázár Ervinnek pedig nem célja az óriás belsejébe vinni az elbeszélőt, hiszen a hatalmas test, mint határt jelző test megmászása áll a középpontban. Rabelais elbeszélésében azonban lenyűgöző az az endoszkópszerű vizsgálat, amivel alászállnak a testbe, és jóval a baktériumok, a kórokozók mikroszkopikus azonosítása előtt hasonló képet kapunk a test belsejéről.

Francois Rabelais szerzetes, medikus, humanista, és reneszánsz író, a megbetegedett húgyhólyag gyógyításáról így számol be: négy mázsa scammonium colophoniacum, százharmincnyolc szekérrakomány kasszia, és ezerkilencszáz font rebarbara beszedése után Pantagruel tizenhat, e célból készíttetett vörösrézgömböt nyel le, mint valami pilulákat, amelyekben ásóval, szemetesládával, kosárral, seprővel ellátott emberek ülnek. A lenyelt gömböket belülről, egy rugó segítségével ki lehetett nyitni, és kijönni belőle, mint a trójai falóból. A szervezetbe ily módon bekerült emberek fáklyákkal indulnak el, hogy megkeressék a fertőzés gócát az óriás testében. „Szaglászva és tapogatódzva közeledtek a fertőzés főlerakodóhelyéhez, ahol is a dombmagasságra felgyülemlett ganajcsomókra bukkantak. A kubikusok felásták és meglazították, a többiek szemétládáikba lapátolták a mocskot, és amikor a helyet szépen felseperték, visszaszálltak ércgolyóikba.” A Pantagruel első könyvének 33. fejezetében, ahol a gyógyító takarításra sor kerül, Rabelais leírja, hogy belül a fertőzés gócát kell megkeresni, és azt kipucolni. A rézgömbök felböfögése után Pantagruel egészségesebb lett, mint valaha; az első kötet egyébként is elejétől végéig a nyitott szájról, a garatról, a fogakról és a nyelvről szól. Ezek a képek egyrészt a falással, elnyeléssel állnak kapcsolatban, másfelől például az anyaméhhel, a gyomorral és a születéssel. A groteszk test alapvető cselekedetei a nyílt állkapcsok képe köré rendeződnek. Rabelais testbeszállásai térbeli alászállások, mondja Bahtyin.

La Fontaine orvosai

Az 1532 és 1564 között megszületett Rabelais-mű első kötetét száz évvel később Franciaországban La Fontaine mesegyűjteménye követte 1668-tól 1694-ig 12 kötetben. La Fontaine meséi között elvétve találunk néhányat betegségről vagy doktorokról. A 17. század második fele amúgy éppen az az időszak, amelynek végén megszületik Franciaországban az irodalmi mese, és amelyben Jean-Baptiste Poquelin, ismertebb nevén Molière rendre, több drámájában is kigúnyolja az orvosokat, kezdve Doktor Fregolitól (1645) A képzelt beteg (1673) című drámáig – A szerelmes orvos és A szerelem mint orvos is ide sorolható.  Az orvostudomány működése a kor egyre nagyobb problémájává vált, de La Fontaine nem ezzel foglalkozik, meghagyja annak a témát, aki jobban ért hozzá. Ő a főként állatmeséket egybegyűjtő kötetekben inkább a hatalom működését tárta föl. A mesékhez írt előszóban példája sem véletlenül szerepel arról, mire is jók a mesék: „Mondd egy gyermeknek, hogy Crassus hadbavonulván a parthusok ellen, behatolt országukba és nem gondolta meg, miként fog onnan kijönni, s hogy ez neki és hadseregének vesztét okozta, bármennyire erőlködött is, hogy visszavonuljon. Mondd ugyanannak a gyermeknek, hogy a Róka és a Kecskebak leszálltak egy kút mélyébe, hogy ott szomjukat oltsák; hogy a Róka kimászott belőle, pajtása vállait és szarvait, mint létrát használván föl; ellenben a Kecskebak ott maradt, mivel nem volt olyan előrelátó; és következtetésképpen minden dolognak a végét kell szemügyre venni. Azt kérdezem, a két példa közül melyik lesz nagyobb hatással erre a gyermekre?” A beteg oroszlán meg a róka meséjében is a kijutás okozza a nehézséget:

„Aki megy tisztelegni, beteg király, eléd,

mindnek kivétel nélkül odvadra néz csapája,

de vissza nyomokat már nem mutat a pálya:

az ember így gyanút fog ám.”

Az állatmesékre jellemző, hogy hatalmi viszonyokat tárgyal, az állatok nyelvén ez sokszor azt jelenti, hogy valaki meg fog enni valaki mást. AVIII. könyv 3. meséjében a köszvényes nyavalyás oroszlán szeretne „orvosságot a nyűgös aggkor ellen”. Az orvosságot a nyúzott róka bőrébe való bebújás jelenti, azaz előbb pusztulnia kell valakinek, hogy bőre más számára védelmet nyújtson. Az orvosok című mesében (V. könyv 12. mese) egyenesen a gyógyítók közötti hatalmi játszmáról olvashatunk. Az eltérő szakmai hozzáállás miatt perlekedő két doktor egy haldokló esete kapcsán a következőkre jut:

„Megy Nagy-baj orvos úr, egy betegéhez indul;

kartársa, Sebaj úr vele egy célt követ.

Emez bizakodó, míg társa fél túlontúl,

hogy a sínlő felé már őse integet.

A gyógyítás iránt már kapnak szinte hajba,

s Természet az adót betegükön behajtja,

mert ez Nagy-baj szavát fogadta meg szegény.

Ők persze mostan kiaknázzák a bajt:

„Meghalt”; - szól egyikük, - „így jósoltam meg én”.

A másik: „Most is él, hahogy szavamra hajt.”

Nagy-baj úr a gyógyításnak azt a hatását érvényesíti, amit majd Odent 2011-ben nocebo hatásnak nevez: a lehetséges komplikációk és rettenetes kimenetelek felsorolása a beteg előtt megindítja annak képzeletét, befolyásolja hozzáállását, és adott esetben megteremti a komplikációkat vagy La Fontaine meséjében a szörnyű kimenetelt. Az Ezopusztól fordított mese két orvosának neve franciául még világosabban kifejezi a két attítűd közötti különbséget. Nagy-baj Tant-pis, míg Sebaj Tant-mieux, azaz „annál rosszabb”, illetve „annál jobb” néven szerepel. A jegyzetekben Vikár Béla, Kozma Andor és Zempléni Árpád megemlítik, hogy a korban La Fontaine mellett Boileau vagy Molière sem kímélte az orvosokat.

Kortárs példák

A kortárs gyerekirodalomban további példákat is találunk a felső légúti betegségek gyógyításáról. Mach és Sebesztova (újabb fordításban Matyi és Sári) egy csodálatos telefonkagyló segítségével képes időben és térben is közlekedni. Kropácsek náthájának és tulajdonképpen felső légúti fertőzésének járnak utána úgy, hogy belekerülnek az emberi szervezetbe és ott körülnéznek, hogyan háríthatnák el a bajt. Milos Macourek Amelyből kiderül, hogyan gyógyította meg Mach és Sebesztova Kropácsek torokgyulladását című történetében a két iskolás gyerek beutazza a torok bugyrait, és ez a leírás igencsak emlékeztet a Rabelais-nál olvasottakra. Ő egy talált varázslatos telefonkagylót, egy médiatechnológiai és kommunikációs eszközt ad a két kisiskolásnak. A letépett telefonkagyló minden kívánságukat teljesíti, azt is, amikor Kropácseket, beteg osztálytársukat megsajnálják, és alászállnak, hogy mihamarabb kipucolják belőle a fertőzést. Míg Rabelais egyetlen jól lokalizálható gócpontot takarít ki Pantagruel belsejéből, Mach és Sebesztova bacilusok sokaságát veszi célba. A leírás nem idegenszerű, hiszen a 20. század végén a gyerekek az iskolában már bőven tanulnak az apró kórokozók meglétéről:

„És ebéd után azonnal felfegyverkeztek, Mach magához vett egy madzagot, egy kalapácsot meg egy hatalmas villát, amilyennel a kacsát szurkálják sütés közben, Sebesztova fogott egy vödröt meg egy súrolókefét, és Jonatánnal együtt elindultak Kropácsekékhez, Kropácsek éppen aludt (…) és Mach és Sebesztova meg Jonatán egyszer csak kisebbek lettek, mint egy fogkefe, aztán egy rajzszegnél is apróbbak, és folyamatosan zsugorodtak, egészen addig, mígnem egy kiflimorzsa nagyobbnak tűnt számukra, mint egy négyemeletes ház, és ez már elég volt, már olyan kicsik voltak, hogy nyugodtan harcba szállhattak a bacilusokkal, úgyhogy azt mondták, indulás, és bemásztak a Kropácsek szájába.”

A több száz bacilus elleni küzdelem leírását látványos illusztrációk kísérik, egész oldalas, szöveg nélküli képekkel, egy helyen megszakítás nélkül, 4 teljes oldalon keresztül, vizuálisan is érzékeltetve a bacilusok sokaságát. Kropácsek megérzi, hogy valami történik a torkában, ezért kap egy bögre teát, amit legördít, vele együtt Machot, Sebesztovát, és a kutyájukat, Jonatánt, egészen a gyomorig. A groteszk, sci-fi jellegű jelenet a gyomorban már komolyabb anatómiai ismeretekről tanúskodik. Mindeközben Macourek úgy beszéli el a történetet, azzal a sodrással, ahogyan zajlanak az események: azaz például ömlik a tea a test belsejében, ömlik a mese is. Mire Nemlaha doktor kiér Kropácsekhez, Mach és Sebesztova megtisztítja a fertőzött torkot, és a fiú újból egészséges lesz. A külső tünetek felsorolása és kezelése helyett a belsőben zajló invázió megfékezését olvassuk, de nem orvosi szemmel, nem az anatómiai ismertek didaktikusságával, hanem egy perspektívaváltásból adódóan.

Nézzünk meg Lackfi János két versét. A Kapjátok el Tüdő Gyuszit! című versben olyan identifikációs sémát működtet, amely a megnevezésre alapul, arra a performatív erőre, amellyel a mesékben a név jelöli a megnevezett tulajdonságait, azaz beszélő névként funkcionál. A cím szó szerinti és metaforikus jelentéssíkja egybemosódik; eloldódva a metaforikus szinttől a szó szerintiségbe fordul:

És az osztálytársaim is

marha szellemesnek hiszik

magukat, amikor fogócskázás közben

azt kiabálják, „Kapjátok el Tüdő Gyuszit!”

és én azt kívánom, bár kapnának el egyszer

tényleg, és fetrengenének hörögve

Az orvoslásban a név kulcsként működik, a megnevezés olyan dogmatikus mozzanat, amelyből rögtön következik a betegség igazsága, ahogyan megjelenik, de kimenetelének, gyógyszereinek igazsága is. Azaz Foucault szerint a betegség megnevezésében egy diszkurzív tudás igazsága jelenik meg, hordozva a betegség természetéről és gyógyíthatóságáról szóló tudást. Lackfi versében a megnevezés, a névadás nemcsak egy szülői balfogás következménye, vagy egy köznyelvi idióma, egy gyerekjáték diszkurzív terébe való performatívum beleírása, hanem a betegség terjedésének megfordítása is – elkapni egy betegséget akaratlan dolog, szándékosan megfertőződni valamivel vagy megfertőzni másokat nem játék vagy szórakozás. Ezen felül a versben szereplő nevek szó szerintisége a csúfolás eszköze, a gyerekek közötti verbális bántalmazás egy módja. A Takonyhegy című vers hasonlóképpen a gyermeki gondolkodásra jellemző szó szerintiséget teszi meg szervező elvnek, a szabadversben felépített élethelyzetet oltja bele a szó szerinti jelentésbe, ettől lesz humoros. A líra általában vett retorizáltsága, az ehhez kapcsolódó elvárások eleve érzékennyé teszik az olvasót arra, hogy ne szó szerint értse a jelentéseket. A gyermeki gondolkodás azonban jóval metaforamentesebb, ezért elvégezheti azokat az ugrásokat, amelyek kimozdítják a képi síkból a jelentést:

Azt mondja, tartozunk

annyival az embereknek,

hogy ne szörcsögjünk

a pofájukba,

de én nem tartozom senkinek

semmivel, már a Janónak is

megadtam a százast

amivel kisegített.

A félreértés, a tartozás elvi szintje és közvetlen gazdasági szintje közötti elcsúszás egyben a felelősség elmozdulása is: a tárgyi, pénzügyi tartozás utólagosan rendezhető, míg mások megfertőzése, illetve a saját testnedvek átvitele másokra egy másfajta felelősség kérdésére mutat. Mégpedig másoknak a saját fertőzöttségünktől való megóvására, és védelmére, aminek elmaradása következményekkel jár és nem kiegyenlíthető, nem kompenzálható, nem tehető semmissé.

Egészen ellentétes módon nyúl a nátha, és a fertőzés témájához Lázár Ervin. A Hapci király című mesében olyan királyról olvasunk, aki nem fél semmitől, csak és kizárólag a náthától, de attól nagyon. Ezért, amikor ő maga megfázik, azonnal meg kell gyógyítani. A gyógymód nem a szokásos ágymeleg, „fürdetés, izzasztás, dögöny”, hanem a nátha megosztása. Ha mindenkinek jut egy kicsi, akkor előbb-utóbb elfogy a királynál lévő mennyiség, ezt javasolja az udvari bolond. Ez pedig éppen az ellenkezője annak, amire neveljük a gyerekeket: „Amikor a birodalom minden lelke ott szorongott a vásártéren, megjelent közöttük Hapci király, és hapci, hapci, hapci, rájuk tüsszentett.” A náthát úgy kell szétosztani, mint a kölest, ha túl nehéz a zsák. Ez téves következtetés, és a betegség illetve a fertőzés mennyiségi szemléletén alapul, mintha a nagy nátha sok náthát is jelentene, ezért szét lehet osztani egészen addig, amíg el nem fogy. A bevált kezelési módtól gyökeresen eltérő megoldás abszurditása teszi humorossá a mesét.

Takony minden mennyiségben

Nézzük meg, hogyan beszéli el Tóth Krisztina az Orrfújós mese című kötetben a baktériumok, fertőzések működését! Először is kapcsolódik Lázár Ervin Hapci királyához amennyiben mesei, azaz királyi kontextusba helyezi a történetet. „Fikkelstein úr egy korosodó, zöld fika volt. Nyúlánk testalkatú, ami egy fika esetében elég tipikusnak mondható. Régi, tekintélyes családból származott. A legenda szerint egyik őse maga a nagy Pócon Póc, a híres Takonykirály volt, aki egy teljes óvodányi gyereket megfertőzött hajdanán, a Nagy Méregzöld Takonyjárvány idején.” A királyi származás a mesei kontextus megteremtéséhez szükséges, de egyben a névadással és a külső leírásával antropomorfizálja is Fikkelstein urat. Ezen felül megalapozza azt az alakzatot, amely meghatározza a szöveget, és ami felcserélésen alapul, pontosabban perspektívaváltáson. Az antropocentrikus világképpel szemben egy bakterológia-centrikus világképpel találkozunk. Az Orrfújós mesében van valaki az emberi testben, de ebben a hipallagéra alapuló retorikai alakzatban a perspektívaváltás miatt nem az emberi tudat vagy érzékelés felől észleljük a folyamatokat, hanem fordítva, a „valaki, vagy valami”, jelen esetben a bacilus felől. Metaforikus feloldásban a fikacsalád egy betolakodó, egy kolonizáló egység, amely bejutni akar, fertőzni és szaporodni.

A cselekmény szintjén egy szerelmi történetnek is olvasható mesével van dolgunk, ahol Fikkelstein úr találkozik Fikula asszonnyal, berendezkednek a bal orrlyukban, ami már jól eldugult, „mert úgy legalább nem fogja őket alvás közben zavarni a huzat. A másik oldalon, Peti jobb orrlyukában a nappali szobát rendezték be, és itt volt Baci állandó helye is.” A bacilusok szaporodni kezdenek, ez lázat okoz, amit kezelni kell – a lázcsillapítással együtt pedig megszűnik a baciknak a megfelelő életkörülmény. Ezért eljön az ideje a költözködésnek. Tóth Krisztina a medikalizáció kétféle paradigmájával magyarázza a mesében az egészség helyreállítását. Egyfelől a preventív módszerre hívja föl a figyelmet, hiszen a higiénia elsődleges a megelőzés szempontjából – ezért sulykolja, hogy kezet kell mosni, így a 2. fejezetben, amikor a cipőre tapadt bacilusok megérkeznek a kiszemelt óvodába és ott minden „undorítóan tiszta”, a bacik nem tudnak megtelepedni. A perspektívaváltás miatt mindent a bacilusok nézőpontjából látunk. A preventív higiéniás események kapcsán ez helytálló, de nem jogos a lázcsillapítás esetében. Ugyanis a mese úgy magyarázza a lázcsillapítás hatás-mechanizmusát, hogy a hűlő testben a bacik dideregni kezdenek, és az életfeltételek számukra már nem kedvezőek.

Valójában itt Tóth Krisztina azt a medikális szemléletet képviseli, amely szerint a tünetek kezelésével, illetve a tünetek elnyomásával a test gyógyítható. A mesei magyarázat félrevezető – miközben antropomorfizálja a bacik szaporodását (születését), amelyhez jó melegre van szükség, csakúgy, mint az emberi csecsemők esetében, a kiűzésük szempontjából pedig éppen a hideg a célravezető. Ezzel nem csak antropomorfizálja őket, de félre is magyarázza, valamint a potenciális mesehallgató gyerekeknek téves következtetéseket készít elő. Ugyanis ha elolvassák Kiss Judit Ágnes A tündérkeresztanya című mesekönyvéből a lázról szóló fejezetet, egészen más magyarázatot fognak találni; szembesülni fognak az orvosi szemlélet két alapvető paradigmájának ütközésével. Mégpedig a gyógyszereket előnyben részesítő, tüneteket kezelő paradigma ütközik azzal a felfogással, amely szerint elnyomás helyett a test saját gyógyító mechanizmusait, önnön erejét kell támogatni, mert nem a gyógyszer győzi le a betegséget, hanem az emberi szervezet.

Tóth Krisztina fiktívvé teszi a bacilusok kolonizációját, Kiss Judit Ágnes viszont egészen pontos biológiai leírását adja a láznak, amelyben egyszerre van jelen az immunrendszer működésének vázlatos, köznyelven is érthető leírása, illetve a háborús metaforák, amelyek a betegségek kapcsán használatosak: „Amikor megtámadnak a vírusok, foglyul ejtik a sejtjeidet és rájuk kényszerítik az akaratukat (…) De nem tehetik sokáig büntetlenül. A fehérvérsejtek észreveszik őket, az ölősejtek megtámadják, a fagociták pedig felfalják… (…) Amikor meg a véredben kiabálnak és rohangásznak a fehérvérsejt-katonáid, akkor belázasodsz. Ha lázas vagy, akkor tudhatod, hogy nagyban folyik a háború, és katonáid nyerésre állnak, nem tudnak már szaporodni a betolakodók.” A harc mint alapvető kognitív metafora egyre inkább meghatározza a betegségekről való beszédet, még az olyan legegyszerűbb betegségekét is, mint a nátha. Igaz Dóra doktormeséiben a nátha megnevezése mellett (takony, váladék, trutyi), ennek megfelelően egy terület-visszafoglalás, vagy másképpen, a kiűzetés lesz a fő cél: a náthát a garat és üregek labirintusából ki kell kergetni.

Koronát rá!

A fertőző betegségekről szólva nem lehet elmenni a jelenlegi helyzet mellett, amelyhez igazodva már elérhető egy online könyvecske a koronavírusról. Egy nagyon összeszedett, a gyerekek számára jól használható kiadásról van szó, amelyet Elisabeth Jenner, Kate Wilson és Nia Roberts írt, és Alex Scheffler illusztrált. Egy ismeretterjesztő jellegű szöveg esetében, ahol a legfontosabb az információk hatékony módon való közlése, nem várható el a szépirodalmi igény, a fikcionáltság vagy a retorizált nyelvezet. Ennek megfelelően a betegség megelőzésének, terjedésének, lefolyásának és kezelésének leírásával találkozunk, vagy a gyógyulás menetével: „A testnek van egy csodálatos fegyvere a vírusok ellen: ezt úgy hívják, hogy ellenanyag. A vérsejtjeid ellenanyagot termelnek, ami felveszi a harcot a betolakodó vírusfajokkal. Az ellenanyag elfogja, lenyeli és elpusztítja a vírust, és a beteg máris jobban lesz.” A kézmosás szükségessége és módja mellett javasolt egy dal eléneklése, hogy tudni lehessen, meddig érdemes szappanozni, hogy minden kórokozó elpusztuljon. Mondhatjuk, régen a tojásfőzésnél három miatyánkot kellett elmondani, akkor lett lágy, most pedig a könyv javaslatára két „boldog szülinapot” kell elénekelni, és akkor lesz vírusmentes a kezünk. A szöveg és az illusztrációk is a betegségre valamint ennek társadalmi hatásaira koncentrálnak, érdekes módon hiányzik a koronavírus jellegzetesen gömbszerű képe. A kötet érthető okokból nem mer játszani sem a vírus alakjával, sem a megfogalmazásmódokkal. Kedves, és pontos marad jelezve, hogy egyelőre még nincs itt az ideje a humornak.

A könyv ide kattintva olvasható.