A Zsámbéki Művelődési Ház színpadán egy mezítlábas lány, egy kötelekkel rögzített fabódé és egy fénypult a nézőtér mellett.  Egy vándorbábszínházi élet kellékei. Ahogy járkál a színpadon és figyeli a teret, az arcokat, már akkor megszületik egy közös figyelem közte és a nézők között. Aztán elkezdi. Egyetlen játszóként kelti életre A fekete kakas történetét: animálja maga körül a teret, a maszkokat, átváltozik, mesél. Alázattal és értően kezeli alapanyagát, megőrzi prózaiságát, a mesélés gesztusát, és azt a szerepet is magára vállalja, hogy többekhez eljuttassa ezt a sötét, érzékeny történetet, és felhívja a figyelmet az író zsenialitására.

Az előadás középpontja a Kupolyi házaspár életvégi történetének egy nem hétköznapi fejezete. Az öreg Kupolyi egy este elkapja a faluban terjedő influenzát. Családja nehezen, de összegyűjti az elegendő pénzt arra, hogy Stájerországba mehessen gyógyulni. Kupolyi úr öreg szolgájával, Vincével együtt útra kel, de nem jutnak sokáig, mert útközben rátalálnak egy beteg lányra, aki egy veres taréjú, arany csengettyűs fekete kakast emleget és Kupolyi úr segítségét kéri. A két öreg magával viszi a lázrohamokkal küzdő beteget. Kupolyi sokat virraszt mellette, de a lány nemsokára meghal. A halott temetését és annak költségeit Kupolyi bácsi szó nélkül magára vállalja. Pénzének fele elmegy a koporsóra, a kakasos keresztfára és a kántor fizetségére. A maradékot pedig nyereség reményében elkártyázza. Ezek után muszáj hazatérnie aggódó feleséghez, Veronához, aki a morgós Vince közbenjárásával végül megbocsát férjének. Kupolyi meggyógyul, de nem tart sokáig az öröm: beomlik a bánya, ahol Pali unokájuk is dolgozik. De egy misztikus közbelépés hatására megmenekül. Akár véletlenről legyen szó, akár többről: egy veres taréjos fekete kakasnak van köze a dologhoz.

Az előadásban egy a betegséggel és a szegénységgel küzdő falu valósága, a keresztény gondolkodás, és a pogány hiedelemvilág látomásossága az öreg Kupolyi személyében egyesül. Saját gyógyulásával kéne törődnie, de ő a bajba jutottan segít. Brecht Gruséjához hasonlóan, enged a jó csábításának. És története mögött ott rejlik a megmagyarázhatatlan: a fekete kakas, a pogány és keresztény hitvilág jelképe. Mikszáthnál szimbólum: képvisel valamit, ami már nem evilági, köze van a halálhoz, a túlvilághoz, a létezés határán mozog.

Fabók Mariann az előadás figuráit maszkok és bábok segítségével jeleníti meg, saját testét és hangját idomítva az adott karakterhez. Színészi sokszínűsége jól ellenpontozza a látvány homogenitását. A fából ácsolt, nyitható ablakból és két kisebb ládából álló, zsinórokkal erősített díszlet, amely folyamatos átváltozásra képes, Mátravölgyi Ákos érdeme. A szintén fahatású érzékenyen megmunkált maszkokat és bábokat Palya Gábor tervezte. A vizualitás a népies világ mellett érzékelteti a misztikum jelenlétét, és jól rímel a Kupolyi házaspár életére.

Fabók Mariann, amikor mesélőként reflektál a történtekre, kilép a cselekményből. Ilyenkor az író mondatain túl a közönséget is megszólítja – figyelemmel, közvetlenséggel kapcsolódik hozzájuk. Ha pedig egy karakterbe lép, maszkot visel, és bábot vesz a kezébe. Az előadás formanyelve hasonló Ilka Schönbein Metamorfózisok című előadásához. A német báboshoz hasonlóan van, hogy egyszerre két, interakcióban lévő karaktert is megjelenít – ilyen Verona és Kupolyi tánca.

Egyszer fordul elő, a beteg lány megtalálásakor, hogy Fabók Mariann nem visel maszkot: ő maga a lány. Közben a rajta segítő Kupolyi urat is ő mozgatja, tehát itt is kettőt játszik. Azonban ebben a jelenetben külön hangsúlyt kap az öreg és a haldokló kapcsolata: báb (mint segítő fél) és a mozgató között intim viszony jön létre. Ezért szóló és egyszerre többszemélyes előadás A fekete kakas. Olyan, mintha egy többszólamú zeneművet egyetlen énekes szólaltatna meg. Fabók Mariann bábelőadása Kupolyiék történetén keresztül beszél elmúlásról, betegségről, gyászról és jóságról. Őszintén és nyers humorral.

Mikszáth Kálmán: A fekete kakas. Játssza, szöveget átdolgozta és rendezte: Fabók Mariann. Díszlet: Mátravölgyi Ákos. Bábok: Palya Gábor. Zene: Draskóczy Lídia, Keresztes Nagy Árpád, Danhauser Pál, Simó József. Bemutató: 2019. február 8. Nemzeti Színház Kaszás Attila terme. Fotók: Németh Márk Botond