Távoli az indulás egy álomból, de az album Jéghideg című nyitánya megteremti az érzést, ami későbbiekben a háttérből hat ki a teljes koncepcióra. A lassan felépítkező szám katartikus csúcsának hanyatlását a csörgő telefon valósága töri meg. Innen lép a beszédes Lejtő-be a történet hőse, útközben számot vetve: hirtelen jött hírnév hogy, ápol, hogy takar.

A Felejtő a megérkezésé, nemcsak a partiba, de az önmagán túllendülés tudatállapotába is. Lágy dallamokból pergő trap egy katonadal-átirat alatt, mikor a józanság már mit sem ér. Ezt követi a popsztárlétbe merített Csekk villogása, és az aránysugárútra vetülő apró árnyai. Ötödiknek kissé kilóg az érzelemdús Dinamit szerelmi történetbe burkolt aktuálpolitikai fricskája, amit a számot záró kiszólás köt vissza a koncepcióhoz. Egyenesesen tovább a partihimnusznak túl önironikus, szatírának túl EDM dús Petőfi inkább egy letudott kör az utóbbi dal mellet, de semmiképp sem felesleges. Kötelező csajozós nótának csattan a Puszi, kanoskodása azonban inkább magába szúr az önreflexióval mint a női nembe. Ebből tör felszínére a Sapiens, benne az igazi szerelmi szál felbukkanása, és egy társadalomkritikába áthajló önkritika metszette a féktelen bulizás végét jelzi.

Megveszekedett önmarcangolás a Kutya hazaútja. A kezdeti segélykiáltások önpusztító vonyításokká torzultak, és nincs menekvés, csak önmarás. Ennek a tehernek a súlyát hivatott oldani az utolsó szám: Copfocska mint visszatérés, a valóságon túszálló remények negédes ringatásába. A szerelmi szál végső mentsvár, de nem a révbe érés pillanatát jelzi: lehetőségét. Ennél megnyugtatóbb nem akar lenni, és így tesz a legjobban.

Egy szeretett ember elvesztést nehéz lenyelni. Ezzel a torokban akadva dobogó érzéssel indít a lemez egy álom mélyéről. A valóságban a hírnév, siker elfedi és mélyíti a sebeket, az arcoskodás mögött felsejlenek az emberi gesztusok. Vulgáris szövegei már-már önparódiába hajlók, de a komédiás könnyezik. Két szerep feszül egymásnak és egymásra. Egy részletgazdag karaktert tár fel a lemez, aki egy számon belül vagánykodik, de önreflexív és esendő, miközben véleménnyel bír az őt körülvevő világról. Példátlan jellemábrázolás ez a hazai raplemezek tekintetében az elmúlt évekből.

Itthon ugyancsak példátlan az a produceri munka, ami főleg Krúbi és Seaside munkáját dicséri, de Kapitány Máté (Felejtő, Puszi) és BEATó (Petőfi) is közreműködtek mások mellett. Slágersémáktól eltérve az összes dal kísérleti, változatos stílusok vegyítése. A hip-hopban klasszikus jazz, soul, funk, R’n’B minták mellett, zúzósabb gitármotívumok, reggae elemek, de melódiák és torzítások mind helyet kaptak a kompozíciókban. A virágkorát élő trap is csak a kirakós egy darabja ezekben a műfajötvöző, és határokat átívelő számokban. Enélkül a zenei kavalkád nélkül elképzelhetetlen lenne az ösztönlény elszabadulása.

A Nehézlábérzés odaszólós és durva humorral operáló számai után az új konceptalbumban kapunk egy köznapi történetet, ami a felszín alá, lélektani lejtmenetbe ránt. Ez a tartalom mégse megy a megszokott MC-kép rovására, pont ellenkezőleg, rétegződés, mintsem megütköztető kontraszt mutatkozik: vicces, pimasz, érzékeny és okos. Az egyensúlyvesztettség állapotát megfestő zenei kísérettel kiegészült szövegekben együtt áll sláger és művészet. Krúbi nem csak előző lemezéhez képest, de a hazai produkciók közt is szintet lépett.

Fotó: Krúbi Facebook-oldala

Albumborító: Horváth Réka