A varázsló kertje kerettörténetét az életrajz adja, a színpadon Csáth és Kosztolányi írásai elevenednek meg. Az egyetemen az akkoriban még újdonságszámba menő pszichoanalízisről előadást tartó Brenner doktor tárgyilagos egyszerűséggel kezdi egy általános ember jellemzését, amely hirtelen átcsap saját életrajzának – eleinte még – tárgyilagos, távolságtartó bemutatásába, analizálásába.

A darab különlegessége a dramaturgiai megjelenítés, amely több érzékszervünkre hat: részesei lehetünk Csáth kiadatlan zenei műveinek, videoképek segítségével megélhetjük, az eddig nem ismert festői képei segítségével megérezhetjük az adott kor atmoszféráját, az akkori Budapestet, a kórházi légkört.

A videobejátszások, amelyek az egész mű folyamán megjelennek, a nézőt visszaviszik a múltba. Van ebben mégis valami zavaró. A színpadi megjelenítés és a bejátszások összesimulása hiányzik, a filmek mintha véletlenszerűen jönnének, gyorsak, kevés időt hagynak az átélésre. Az anatómiával teleszőtt Csáth-szövegek önmagukban is nehezek, a nézőnek nagyon jól kell ismernie Csáth életét ahhoz, hogy a több érzékszervre ható színpadi mű befogadhatóvá, s mi több, érthetővé váljon.

A darab egyszerre próbálja meg bemutatni az alkotó zseni összetett egyéniségét, irodalomhoz, zenéhez, képzőművészethez és orvostudományhoz való viszonyát. Az irodalom és anatómia keveredése, az író-orvos bemutatása sikeres, a zeneszerzőé és képzőművészé kevésbé. Elek Szilvia zongorajátékai csupán aláfestéssé, háttérzenévé, a megjelenő festmények és rajzok színpadi kellékké, kiegészítő elemekké válnak. Aki nem tudja, hogy a zeneművek és festmények Csáth eddig nem ismert művei, vajmi kevés energiát szentel ezek megfigyelésére, hiszen nincs is rá ideje. S mindemellett koncentrálni kell a kerettörténetre is, hogy Csáth szövegeiből megismerhetők legyenek az életpálya szakaszai is.

Kevés a másfél óra ahhoz, hogy kiteljesedhessen maga az ember, a kettősségekkel és a szélsőséges ellentétekben élő egyéniség személyisége. Kevésbé ismerhetjük meg Brenner unokaöccsével, Didével való kapcsolatát is. Nem érezni a közöttük lévő kapcsolat mélységét, Kosztolányi műveinek idézetei csupán arra szolgálnak, hogy tárgyilagosan bemutassák Csáth morfiumfüggőségét, elmezavarodottságát.



A darab második része jobban érthető, átérezhető. Miklós Marcell (Csáth) alakítása is itt kezd túljutni a kezdeti nehézségeken. Bemutatni a lelkiállapot-változásokat, megélni ennyire rövid idő alatt a mennyországot és a pokol megpróbáltatásait, nem kis feladat. A darab második felére ez sikerül neki, így hiteles képet kapunk arról, hogyan válik egy pszichiáter, maga is pszichikai bajokkal küszködő, szélsőséges, végleteket megélő, istent és időt kinevető és kijátszó ember morfiumfüggő istenfélővé.

Nehezen, pontosabban túl gyorsan rajzolódik ki annak a bemutatása, valójában hogyan jutott el idáig. Igaz, a darab utal arra, hogy orvosai tüdővészt állapítottak meg nála, de ezt nehéz észrevenni, hiszen Csáth orvosi szavakkal teli szövegei nehezítik a megértést. Mégis itt kezdődik az átalakulás, az első abszint, később az ópium, amelyet megpróbál először mértékkel fogyasztani, de a háború borzalmai után már nincsen kontroll.

Anatómiai részletességgel számol be a nőkkel való kapcsolatáról, a szexről, az aktus fizikai megjelenéséről, kevésbé a gyönyörről. A gyönyört a morfium képes csak meghozni számára, melynek „segítségével” megismerhetjük vízióit, félelmeit.



Vladár Csabát dicséri a díszlet és látvány egyik kiemelkedő eszköze, amit Vladár „rémlámpának” nevez, és amelynek segítségével árnyékok forognak körbe-körbe a falon – hol összemosódnak, néhol elhalványulnak, eltűnnek. Zseniális megjelenítése ez a Csáth elméjében tomboló káosznak, a vízióknak, a naplóiból ismert képeknek.

Szerepet – igaz, nem sokat – kap a műben egy pszichiáter is, dr. Danis Zoltán, akinek a személyétől nehéz elvonatkoztatni. Ha előzőleg értesültünk arról, hogy egy vérbeli pszichiáter játssza a darabbeli pszichiáter szerepét, megbocsátható a darabban az ő előadása, hiszen amatőr színészként van jelen. Ennek ellenére zavaró a játéka. A szerep nem igényel túl sok pszichiáteri gyakorlatot sem szövegben, sem átélésben. Jobb lett volna egy hivatásos színész felkérése. Miklós Marcellnek bizonyára sok szakmai tanácsot adott a szerep eljátszásához, azonban kevésbé volt jó döntés a pszichiáter szerepére kiválasztani.

Az elborult elméjű Csáth életének utolsó mozzanatait, felesége meggyilkolását, elmegyógyintézetbe zárását, szökését és öngyilkosságát már Kosztolányi (Bródy Norbert) elbeszéléséből ismerjük meg. A mű végén – csakúgy, mint az egész darabban - kiváló a versrészlet-választás, Kosztolányi Csáth Gézához című versének idézete hangzik el: „Te a halálé vagy… / kapudat megtaláltad / Az éj felé. // De én… / Feledve önmagam, jajokba fúlva lettem / Az életé.”

Kettejük kapcsolatának ellentmondásossága és érzelmi kötődésük árnyaltan csak itt jelenik meg. Sajnos Bródy Norbert kevés szerepet kapott a darabban, jó lett volna Kosztolányiként többet látni a színpadon, ezáltal jobban megérezni a kettejük között lévő viszonyt. Ebből kevés jutott a nézőknek.



Összességében jól kidolgozott, színes, sokféle, és gondosan válogatott vers- és prózarészletekkel tarkított előadás A Varázsló kertje. A beillesztett szövegegységek hol magyarázzák, hol kiegészítik egymást, a zene hangulatokat és érzéseket ébreszt, a filmrészletek visszavisznek a százéves történelembe… Szerettem volna viszont elidőzni egy-egy mondaton, átgondolni és átérezni egy-egy mozzanatot, ám erre nem volt lehetőség. A darab ahhoz túlságosan pörög, lendületéből egy pillanatra sem veszít, amely – szintén dicséri a rendezést – hűen tükrözi Csáth hozzáállását az élethez és az időhöz:

„Egy nap alatt ötezer esztendőt élek. Egy esztendő alatt ez körülbelül két millió évet jelent. Föltéve, hogy az ópiumszívást mint kifejlett erős férfi kezded és nagy gondot fordítasz testi épséged fönntartására – amelyet legjobb ügyes orvosra bízni –, tíz esztendeig elélhetsz. És akkor húsz millió éves korodban nyugodtan hajthatod fejedet az örök megsemmisülés jeges párnájára.” (Ópium)



Elek Szilvia: A varázsló kertje
Dokumentumdráma Csáth Géza és Kosztolányi Dezső írásai nyomán

Csáth Géza / Brenner doktor: Miklós Marcell
Kosztolányi Dezső: Bródy Norbert
Hügieia (Zongorista, Anya, Ápolónő, Medika): Elek Szilvia
G. kisasszony: Eke Angéla
Pszichiáter: Dr. Danics Zoltán
valamint Csuja Fanny, Kis-Várday Juli, Páder Petra

Zene: Csáth Géza
Díszlet, látvány, jelmez: Vladár Csaba
Videó- és filmtechnika, operatőr: Csabai Attila

A zenei felvételek előadói: Kiss Tivadar énekművész, Gáspár Kornélia fuvolaművész, Szűts Péter hegedűművész, Elek Szilvia zongoraművész, a Genf-i Konzervatórium vonósnégyese, valamint Baranyi Zoltán, Tóth András, Frenyó Anna, Czidor Anna, Ökrös Tibor és a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola növendékei
Zenei szerkesztés, korrektúra: Elek Szilvia

A videójáték közreműködői: Gados Máté, Vladár Bence, Bányai Zsuzsanna, Szűts Melinda, Illésházy Kata
Gyártásvezető: Kéner Balázs

Rendező: Jordán Tamás és Elek Szilvia

Bemutató: Nemzeti Színház, Kaszás Attila terem, 2008. április 16.