Egy apró puritán közösségben Salem közelében tiltott táncon kapják a falu süldő lányait. Hamar szárnyra kél a szóbeszéd, hogy boszorkányság vitte őket rá a szabályszegésre. Abigail (Samantha Colley) a rettegő lányokkal együtt hamis tanúzásra adja a fejét. Más nőtársait gyanúsítja azzal, hogy bűnbe vitték, legyen az a báránylelkű rabszolga, Tituba (Sarah Niles) vagy Elizabeth Proctor (Anna Madeley), John Proctor (Richard Armitage) asszonya. Abigail nemcsak a saját bőrét menti, bosszúja személyes: viszonyt folytatott Proctorral a múltban, és beleszakadt a szíve, hogy a férfi megtagadta a szerelmüket és visszatért a nejéhez. A rágalmak lassan a teljes közösségre kiterjednek, ahogy egyre több ártatlan kerül a máglyára. Proctor az igazságszolgáltatással dacolva választás elé kerül: az életét vagy a becsületét mentse meg?

Yael Farber rendezése a széthullóban lévő társadalom történetében egy személyesebb szálat követ. Fókusza Proctorék kihűlt házasságán van, akik a tragédia közepén igyekeznek újra megtalálni elveszett boldogságukat. Richard Armitage és Anna Madeley szívszorító érzékenységgel alakítják a párost. Proctor heves, gyötrődő természet, akinek egyetlen vétke eltörölt minden jót, amit valaha a családjáért tett. Anne magára hagyta társát a szorongásában: istenfélő, fegyelmezett nő, aki nem mer már kedvességet mutatni férjének. Lassan enged fel köztük a fagy, és a legváratlanabb helyzetben találnak egymásra újra.

Az előadás a zaklatott ritmust és pörgő párbeszédeket csendes átkötő jelenetekkel ellenpontozza, melyek a Miller-szövegben mellőzött női nézőpontot mutatják be: asszonyok és lányok kosarakat, székeket cipelnek, kenyeret gyúrnak, egymásba karolnak. A kibontakozó színpadi képek álomszerűek, a hideg fények és lassú zene szinte révületbe ringatnak. Ezen jelenetek alatt viszont hamu hullik az égből, mely a darab végére teljesen ellepi a színpadot, és minden vádlottra rátapad. A legbékésebb jelenetek hátterében is zajlik a boszorkányper, melyre a pergő pernye emlékezteti a nézőket.

A darab költői, archaizáló nyelve teljes természetességgel illik a színészek ajkára. Ezt a közvetlenséget segíti, hogy a brit színészek nem kíséreltek meg amerikai akcentust, ami gyakran megesik amerikai drámák brit adaptációival. Salem itt ikonikus hely, az ott lakók kiejtése tehát nem különbözik a köznapi beszédtől, bármely ország polgárai lehetnének. Yael Farber kiemelte a darab visszafogott humorát is, mesterien időzítve a feszültséget megtörő kiszólásokat.

A szenvedélyes színészi játék, valamint a szereplők felfokozott érzelmei és az egyre fokozódó fenyegetettség érzése könnyedén illeszkednek a festői színpadképbe (látványterv: Soutra Gilmour). A bizonytalan, kopott formák a homályos fényben (világítás: Tim Lutkin) azt az érzést keltik, mintha az előadás egy emlék volna. Figyelmeztetés a múltból, milyen áldozatot kíván meg embernek maradni az embertelenségben.

Arthur Miller: A salemi boszorkányok
Az előadást 2014-ben rögzítették. Megtekinthető a Digital Theatre Plus felületén.
Rendező: Yael Farber
Főszereplők: Richard Armitage, Samantha Colley, Ann Firbank, Anna Madeley, Adrian Schiller, Sarah Niles
Helyszín: Old Vic színház, London
Nyelv: angol
Felirat: angol
Fotók: Tristram Kenton