2019 végén irodalmi vacsorák sorozata indult Budapesten. A Taste of Stories csapata első alkalommal Pintér Tibor A harmónia tébolya című regényére komponálta októberben az ételeket a Goga Stúdióban. Decemberben İlber Ortaylı Isztambuli történetek című könyvéhez készült a Török Irodalmi Lakomák első estje. Majd a Taste of Stopries is keleti fordulatot vett, a Kis Présházban tartott Horváth Viktor író tíz év után frissen megjelent Török tükör című regényéhez társasági összejövetelt. Aztán jött az azeri fordulat.

Szemben a Török irodalmi lakomák sorozat elnevezéssel, a legutóbbi alkalommal egy szomszédos országba, Azerbajdzsán világába engedett betekintést a esemény, ahol az irodalom és a gasztronómia karöltve vezette el a résztvevőket egy egészen ismeretlen kultúra rejtelmes tereibe. Afaq Masud Szabadság című kötete Tóth Ágnes elmondása szerint kevés gasztronómia utalással dolgozik, így a vacsora alapanyagát inkább az azeri konyha legfőbb elemeiből állították össze, majd ezeket társították a szöveg kulturálisan és hangulatilag közvetített „ízvilágához”. Tóth Ágnes az azeri gasztronómia ismertetése előtt fontosnak tartotta kiemelni, hogy a világ gasztronómia felosztása közel sem igazodik a térképen meghúzott nemzeti és országhatárokhoz, ezért érdemesebb inkább régiós-konyhákban gondolkozni. Így például, ha azeri konyháról beszélünk mindezt egy fluid halmazként kell kezelni, mivel az ország gasztronómiája, elhelyezkedésének köszönhetően a török, a kaukázusi, az indiai és a kínai konyha és kultúrkör kapcsolati hálójába illeszkedik. Az erős fűszerezés, a mély szimbolikus rétegekkel bíró Sáfrány használata – mely az életet adó Nap és az aranyat idéző bőség szimbóluma –, az ország területén fellelhető 9 különféle klíma, és a vallási meghatározottság mind hozzájárult ahhoz, hogy az azeri gasztronómia és kultúra elnyerje a ma ismert ezerarcú formáját. 

Az intenzív gasztronómiai és kulturális körkép felfestése után Pál Laura műfordító vette át a szót, aki a fordítás keletkezési körülményeit, árnyalt politikai beágyazottságát, és a történeti jellegét emelte ki. A műfordító kifejtette, hogy a kötet megjelenése egy tudatos irodalomnépszerűsítő terv első állomása, mely során az azerbajdzsáni nagykövetség a nemzeti irodalmuk importálásának lehetőségeivel kísérletezik. A későbbiekben a szövegrészletek felolvasásakor a hallgatóságban kirajzolódhatott az érzés, hogy a könyv bár szépirodalmi alkotás, a propagandairodalom határát súrolja, mivel Azerbajdzsánban lejátszódott rendszerváltás utáni időszak terméke, melyben a szimpátia a jelenlegi rezsimhez tagadhatatlanul központi elemként jelenik meg.

Akkor válik igazán a propaganda eszközévé, amikor élesen és sokszor abszurd humorral élve a szöveg leteszi a voksát az előző rendszer ellen, legitimálva az új berendezkedést. A hallgatóságban az est végére felépült egyfajta azerbajdzsáni politikai történet, mely erőteljesen árnyalta az elhangzó részleteket, és hozzásegített a mű tartalmi, és keletkezési helyzetének befogadásához és átérzéshez.

A történeti kitérő után Pál Laura előadásában hangzott el az első részlet, melyben közvetlenül említésre került az étel, melyet közben Tóth Ágnes felszolgált a hallgatóság számára. Az előételként tálalt dürümszendvics különlegességét, és a szövegben való elhelyezkedésének fontosságát az a tény adta, hogy az említett étel az első demokratikusan megválasztott azeri vezető kedvenc ennivalója volt. Már ez az első szövegrészlet erőteljesen implikálta a mű különböző politikai aspektusait, hiszen, a szöveg az előző kormány „furcsaságait” tükrözi, szinte már-már karikatúrává torzítva a történetet.

A műben szereplő rezsim nyelvi és tartalmi kifigurázásában központi szerepet nyer az étkezés aktusa is. Az előző rendszer elnökének hatalmi helyzete és az ételhez fűződő abszurd érzelmi és szellemi kötödése nevetségességig torzítja a róla festett képet. A konvencionális embert mint vezető sémát felváltja az ember mint szervezet képe, azáltal, hogy az elnök és döntései is a szervezetének függvényében léteznek. Emellett az ábrázolásmódban kitűnik még a zsigeri érzelmi instabilitás és a káosz, azáltal, hogy az agresszió, a káromkodás, a testben való lét ténye, és a családiasság egymásba folynak a felfestett parlamenti kép ambivalenciájában. Mindez még mélyebb szintre viszi az előző rendszer felé állított kritikai réteget, felmutatva a társadalmi biztonságérzet bizonytalan alapjait. Emellett az est során többször is elhangzott akár explicit, akár implicit módon a szövegek konnotatív vonalán egy nagyon fontos aspektusa a műnek, mely véleményem szerint az a kérdés, hogy milyen eszközökkel válhat a diskurzus és ezáltal a nyelv a politika alapeszközévé, és hogy a politikai érdek működteti-e a szöveget vagy az utóbbi szervezi a társadalmat és ezzel együtt a politikát is? 

Aztán gesztenyés húsos töltött káposzta került terítékre, melyet, ahogy Tóth Ágnes megemlítette, a magyar ízekhez szokott ember is közel érezhet a szívéhez, annak ellenére, hogy egészen más, mint az általunk fogyasztott töltött káposzta. 

Tóth Ágnes megjegyzését nagyon fontosnak érzem az est lényegisége és célja kapcsán, mivel bár a Török irodalmi lakomák központi jellegzetessége az „egzotikum”, és az ismeretlen iránt táplált ellentmondásos vágy, mégis, ennek ellenére az eseménysorozat legfontosabb eleme a testközeliség, a különböző kultúrák találkozási pontjainak a megtalálása, és annak az érzésnek a felkeltése az emberekben, hogy mindez nem is olyan távoli és „ijesztő”, mint aminek első pillantásra tűnik.

Az est záró blokkjában a desszertként felszolgált vaníliás teasütemény fölött elhangzó szövegrészletek az elnyomott lét különböző aspektusait tárták fel, szinte „hatalom orwelli világát” reprezentálva.

A hangsúly itt a tudatalatti korlátozott szabadságára, az álmok már-már paranoid kötöttségére, a követés és a követett között húzódó cirkularitás szorítására, és a vég nélkül szűkülő élettér ridegségére került. 

Az irodalom és a gasztronómia ötvözése, ahogy a Taste os Stories és a Török irodalmi lakomák sorozat is mutatja erőteljesen hozzásegít a könyvbemutatók közösségi jellegének a megteremtéséhez. Jelen esemény különlegességét, tehát elsősorban az a lehetőség adta, ahogy jó érzékkel használja ki az étkezést mint közösségi aktus nyitottságát és emeli be mindebbe az irodalmat, megelevenítve azt a mindennapi élet legegyszerűbb színterében.