Minden történetet elmondtak már, és minden történet újra elmondható: a görög sorstragédiák pár ezer éve mesélnek arról, hogyan kapcsolódik össze családi és politikai tragédia, gyilkosság, bosszú, szeretet és gyűlölet. Sartre 1943-ban, a németek által megszállt Franciaországban írta meg saját verzióját az átok sújtotta görög családról, ahol előbb a trójai háborúból hősként hazatérő apa, Agamemnon feláldozta saját lányát, majd az anya, Klütaimnesztra és szeretője, Aigiszthosz megölték őt, hogy saját uralmuk alá hajtsák Argosz városát. Az életben maradt gyermekek, Elektra és Oresztész végül bosszút állnak – és közben anyagyilkosokká válnak. Sartre drámájában a legyek a bűn, a bűntudat metaforájaként jelennek meg.

A francia filozófus-drámaíró ebben a réges-régi történetben bontott ki egy olyan kérdést, mely nemcsak az ő korában, de napjaink Magyarországán is fontos: mit tehet és mit tesz az az egyén, aki szabad döntést szeretne hozni egy ilyen világban? Bölcsen (vagy gyáván?) kívül marad az eseményeken, és kommentálja, mint a Pedagógus (Fodor Tamás megkapóan eszköztelen és hibátlan megformálásában)? Vagy szenvedélyesen ellenáll és tagad, mindig és mindenhol, mint Elektra (Zsigmond Emőke)? Vagy megpróbál értelmet és szabad döntést keresni ott, ahol erre már nincs esély, mint Oresztész (Jéger Zsombor)? Az a néző érzése, hogy ebben a nyomasztóan klausztrofób, fekete-fehér világban még a kívülálló isten, Jupiter (Nagy Zsolt) önbizalommal teli, erőtől duzzadó karaktere is igazából csak álca. Ő is tudja, hogy nincs jó döntés, nincs értelmes válasz. A halandók ebbe belepusztulnak, a testvérek fehér ruhája vérrel szennyeződik, míg az isten tovább él. De mintha a halhatatlanság mégis kevesebbet érne, mint az emberi döntés, és az ebből fakadó szenvedés.

Nagyon nehéz írni erről az előadásról: pont azért, mert szinte tökéletes színház, ahol látvány, zene és színészi játék egységes kódrendszert teremt meg. Egyszerre poétikus és szívszorítóan, hétköznapian emberi. Tarr Bernadett oratorikus és egyben modern zenéje, a vendégművészként meghívott énekesek (Murányi Márta, Szathmáry Judit) karakterének légyszerűsége és hangja, a teret egyszerre beszűkítő és sokféleképpen megteremtő üres dobozok (vagy koporsók) és a jelmezek fekete-fehér egyszerűsége együtt játszanak a színészekkel. 

Nincs itt sok trükk, épp csak annyi, amennyi ahhoz kell, hogy szimbolikusan és egyben jól megfoghatóan érthessünk mindent. A hétköznapi zsarnok Aigiszthoszt az átlátszó, uralkodói liftszerű dobozban fojtja meg Oresztész, így lesz egyszerre zsigeri és mindenki által látható, TV-szerűen közvetített esemény a zsarnok megölése. Jupiter egyszerre jelenik meg a halandók fölött állva, majd máskor fizikailag is „kivonul”, beül az argoszi nép, a nézők közé, akárcsak a Pedagógus, akit egyszerre szeretünk és nem szeretünk. Szabadságra és jóra nevelte Oresztészt, de döntéseiben részt venni nem akar, felelősséget nem vállal. 

A színészi játék mind mozgásban, mind érzelmi megformálásban hibátlan – nagyon erős csapat állt össze. Muszáj megemlíteni a két fiatal mellett Für Anikó alakítását, aki egyszerre hideg és szenvedélyes Klütaimnesztra, és anya-lánya párosként Zsigmond Emőkével olyan érzelmi rétegeket mozgatnak meg, melyek az alaptörténetnek is új színeket adnak. Mégis Jéger Zsombor Oresztésze és a lázadóan dacos, majd összetört Elektra kettőse ad különös tüzet ennek az előadásnak. Színészként mindketten tökéletes alakítást nyújtanak, egy hamis gesztusuk nincs. A közönséget végig ők vezetik magukkal az úton, mely  meggyőzéseken, döntéseken, bűntudaton és véren át halad. Hogy hova? Az előadás nem ad választ erre, de a legjobb kérdéseket teszi fel, igazi színházként. Fiatalok viszik a vállukon ezt a világot, még ha belepusztulnak is – és mi együtt gondolkozunk, érzünk és szenvedünk velük.

Jean-Paul Sartre: A legyek

Hubay Miklós fordítása alapján átdolgozta: Garai Judit

JUPITER: Nagy Zsolt

ORESZTÉSZ: Jéger Zsombor

ELEKTRA: Zsigmond Emőke

AIGISZTHOSZ: Znamenák István

KLÜTAIMNESZTRA: Für Anikó

PEDAGÓGUS: Fodor Tamás m.v.

Továbbá: Murányi Márta m.v., Szathmáry Judit m.v. 

Díszlet: Fekete Anna
Jelmez: Kálmán Eszter
Dramaturg: Garai Judit 
Zene: Tarr Bernadett
Világítás: Jankó Mátyás
Súgó: Mészáros Csilla
Ügyelő, a rendező munkatársa: Dávid Áron 
 

Rendező: Hegymegi Máté 

Bemutató: 2019. december 19.

Örkény István Színház, Stúdió

Fotó: Horváth Judit