Az est körvonalait – ahogy azt a cím is mutatja – az emlékezet, a lokalitáshoz és a származáshoz kötött öröklődő sorsközösség gondolata, az identitás és az idegen kettőse és az apa-fiú, apa és nem-fiú párosok adták. A felolvasás menetét Bérczesi András zongorajátéka mellett Gótász Péter moderátori megjegyzései tagolták, amelyeket a felolvasás-blokkok „felcímkézése” jellemzett. Ennek során a moderátor 1-1 hívószavas magyarázatot keresett arra, hogy a költők milyen gondolatok mentén állíthatták össze a műveiket, legfőképpen tehát a közös szimbólumok, elemek, nyelv és gondolatiság keresése mutatkozott meg.

Emellett az est érdekessége abban rejlett, hogy a felolvasások után a szerzők ezeknek a címkéknek a segítségével, vagy ellenében interpretálni próbálták a verseket egyrészt önálló entitásként, másrészt a másik két elhangzó művel kialakult szimbióta viszonyban. Ez a fajta interpretációs játék különleges színezetet adott a programnak azzal, ahogy képes volt feltárni a performansz mögött rejlő alkotói munka folyamatait és előtérbe helyezni, azt, ahogy a költő és a műve kapcsolódik. Az utóbbi, bár érdekes súlypontokat fedhet fel, mégis generálhat ellentmondásos helyzeteket, ahogy az Élő Csenge megnyilatkozásában is érzékelhető volt: „Úgy kellene reflektáljak, mintha teljes mértékben érteném.” Ez az estet erőteljesen meghatározó ön- és közinterpretáció mégis termékeny szervezőelemnek bizonyult, abból a szempontból, hogy ablakot nyitott a szövegek mögött húzódó gondolatiságra.

A nyitó blokk versei Kiss Dávid Az időutazás nem lehetséges, Élő Csenge Enikő nem fiú, majd Bende Tamás visszatérés az északi partra voltak, melyeket az  apa, az örökség és a víz elemi szimbóluma szervezte egységgé. Górász Péter Élő Csenge következő sorát: „Apám szül, nem fiút” és Bende Tamás kettős, egybefolyó megszólítottját emelte ki, amely során az apa és a fiú ellentétpár egy szövegen belül ugyanabban a szerepkörben jelenik meg. Az apa szimbolika erőteljesen vízhez kötődő viszonyára a költők különféle válaszokkal szolgáltak. Míg Dávid többek között a saját apja és a víz szoros kapcsolatában látta a szimbólum gyakori használatának magyarázatát, Csenge párhuzamos fóbiákra utalt, amelyeknek ez a két elem vált a főszereplőjévé, Tamás pedig a – versének idősíkján már nem létező – magyar tengerről írt, amely alapján leginkább a hiány és a frusztráció kapcsolódik össze az apa és a víz kettősével. Górász Péter emellett felhívta a figyelmet arra, hogy mindhárom vers dinamikáját az áradás mozgásmechanikája adja. Csenge esetében mindez egy képzeletbeli áradás, Dávidnál időbeli mozgás a régmúlt és a ma között, Tamásnál pedig egy hasonlóan kronologikus jelenség, a nosztalgia folyamata. A víz és az apa szimbólumpárból merítve az est soron következő blokkjainak is hangsúlyos eleme volt az, ami leginkább Tamás interpretációjában jelent meg: a hiány és a sorsközösség kettőse.

A második blokkban Bende Tamás Melyik évtized?, Kiss Dávid Seregélyek és Élő Csenge Enikő Kétéltű című verse hangzott el. Bár Górász Péter kapcsolódási pontként az állatok szerepeltetést említette meg, Bende Tamás inkább azt hangsúlyozta, hogy a három vers együttolvasva egyfajta generációs tapasztalat, ahogy Csenge kiegészítette, közös trauma lenyomata, amelynek alapélményét az érettségi után a nyugati városokból a fővárosba vándorló fiatal identitáskeresése adja. A blokk versei tehát eltűnést és hiányt tematizáltak, a szülőföld, és -város elhagyásának elemi tapasztalatában esszencializálva. Dávid is felvetette, hogy a versek centrumába erőteljesen a származás gondolatisága és az otthon képei helyezhetőek, de, visszacsatolva Górász Péter kérdésére, kiemelte, hogy mindhárom vers olyan térbeli konstrukciókra épül, amelyeknek a megteremtésében az állatok játszanak meghatározó szerepet. Mindez összekapcsolódott a hiány alapvető létélményével, amikor kifejtette, hogy a versében szereplő állatok betolakodók, akik egy szervezett mikrokozmosz elpusztításában és megszállásában vesznek részt, majd amikor eltűnnek, magukkal viszik az eddig felépített rend értékkel felruházott elemeit, hátrahagyva az ürességet.

A harmadik blokk Csenge Félúton című versével folytatódott, melyben leginkább az idő és az időtlenség kérdésköre mutatkozik meg, az út őstoposz képében. Emellett az egyirányú út mint stabilitás lép fel oppozíciós párként a szubjektum egységével szemben. Ezután Tamás Egy nap dél-európa című verse hangzott el, majd Dávid Alicante című szövege következett, akinek a versében a dehumanizált állapotig fokozott hiány erőteljes képsorai villantak fel. A negyedik blokkot Kiss Dávid Tusnád, Bende Tamás Mi marad? és Élő Csenge Menetel című versei alkották, melyek kapcsolódási pontjaként az itt már testet öltött és a vers felszíni síkján megjelenített üresség jelölhető meg. Kiss Dávid morális kérdést boncolgató „migrációs humoreszkje” egyfajta popkulturális humorba ágyazott társadalomkritika, amelyben a medvék a Föld teljes területének rémurai. A science fictiont idéző vershelyzet lehetőséget nyit szövegbe rejtett üzenet közvetítésére, amelyben a kulturális rasszizmus és a mi és ők közötti gát folyamatos tágításának problematikája rajzolódik ki. Górász Péter a blokk végén az elmúlás kérdéskörének boncolgatására kérte fel a szerzőket; Dávid Tusnád című verse kapcsán beemelte a beszélgetésbe a családfa-kutatás és a határontúli magyarok tematikáját. Az előbbit leginkább az elkerülhetetlen elmúlás elleni hétköznapi harcként definiálta, amely során az egyén szűk történelmének megőrzése a cél. Az utóbbi pedig, egyrészt Csenge és Dávid számára a munkájukból fakadóan életközeli tapasztalat, másrészt összeér az elhangzott Tusnád című versének elemi dilemmáival is. Kiemelte, hogy bár a mi és ők konstrukcióit szilárd, adott rendszernek érzékeljük, a viszony mégis pillanatnyi, relatív, amelyben nehezen dönthető el, hogy kik jöttek, kik voltak itt és, hogy én hova tartozom.

Bende Tamás Mi marad? című verse egyszerre foglalja magában az elmúlás egyéni és kollektív létélményét egy különleges testamentum formájában, ahol mindez hétköznapi színezetet kap. Ezzel szemben Élő Csenge szövege egy közvetlen válasz a Mi marad? központi verskérdésére: „Csak a fény marad." Egészen különleges a két vers együttes hatása, ahogyan összekapcsolódik a Mi marad? teljes materializmusa a Menetel transzcendens lázadásával, ahol az anyagi dolgok értéktelenné, homályossá redukálódnak. Emellett a testálás, és az örökség kapcsán felmerül a költészet egyik fő dilemmája, a művészetben való továbbélés és a művészeti örökség fennmaradásának lehetőségei. A felolvasás utolsó blokkját Bende Tamás Hattyú című ókori mitológiát idéző verse és Kiss Dávid a történelemben való megmaradással foglalkozó Split című szövege nyitotta meg, majd záróversként Élő Csenge Helyetted neked című műve hangzott el, melyben a fává lényegült szubjektum az eddigieknél megnyugtatóbb válasszal szolgált az elmúlás szorongató kérdéseire: a természetben uralkodó cirkularitás az emberi élet szervezőelemeként is tekinthető, ami így biztosítja a lét folytonos újjászületését egy zárt rendszeren belül is.

Fotók: Bán-Horváth Attila