Noha a nemi identitás dekonstruktív felfogása elvileg lehetővé teszi a nőiség nyelvi nyomainak kutatását akár egy férfi testbe kényszerült női lélek naplójában is, a feminista szempontot érvényesítő irodalmárok szinte kivétel nélkül olyan szépírói szöveget választanak vizsgálati tárgyként, amelyben biológiai értelemben vett nő a téma vagy az elbeszélő, vagy amelyet hús-vér nő szerzett. A feminista nézőpont továbbra sem számol a nemi jellemzők árnyaltabb, különféle átmenetek lehetőségét is figyelembe vevő, kontinuumszerű nézetével, így a női világot fenyegető, a logocentrikus kultúra elmarasztalt módszereként azonosított kategorizáció foglya marad.

Elmondható mindez Zsadányi Edit legújabb könyvéről is. Már A másik nő tartalomjegyzéke elárulja, hogy a tárgyválasztást illetően a szerzőnő ragaszkodott a feminista szövegértelmezés hagyományához. Az elméleti alapvetések után hosszabb tanulmányt olvashatunk Gertrude Stein Tender Buttons című művéről. Rövidebb kifejtést érdemelt az extravaganciájáról ismert írónő Három élet és Kathy Acker Don Quixote című regénye. A mai magyar írónők számára jóformán csak listázó felsorolás jutott. Erdős Virág, Rakovszky Zsuzsa, Szécsi Noémi, Polcz Alaine, Köves Viktória, Forgács Zsuzsa, Halász Margit műveinek Zsadányi mindössze néhány bekezdést szentel. Nem okvetlenül írandó ez a sietség számlájára, hisz a szerzőnő eleve fontos szerepet tulajdonít a listázás retorikai alakzatának a vizsgált szövegekben: a megszakítás eszközeként szerinte a kirekesztett női hanggal szembesíti az olvasót. Ezen kívül a miniatűröket a narratív identitás elemzői szempontja rendezi egységbe. A kötetben egy-egy írás tárgya Gordon Agáta Kecskerúzs, Esterházy Péter Egy nő és Parti Nagy Lajos A test angyala című szövege.

Habár alapvetően a nő biológiai fogalma uralja a tanulmányokat, sikeresen elkerülik a feminista szemszög gyakori csapdáját, az esszencializmust. Zsadányi lényegében a posztmodern és a feminista szubjektumfelfogás ellentmondásait (decentrált vs. egységes én) oldja fel, midőn kutatásának kiindulópontjává azt az elgondolást teszi, hogy az önazonosság narratív módon konstruálódik. Sőt, a női szubjektivitás ama fogalmában, mely szerint az „a paradoxonokat, az ellentmondásokat és nyitottságot magába foglaló folyamatként” képzelhető el, valamint „amely a mű és a befogadó összjátékában, a retorikus nyelv lezárhatatlanságában jön létre”, a feminista álláspont bekebelezi a posztmodernt. A könyvben a szubjektumelméletek huszadik századi története biztosít tágabb elméleti keretet a női identitás e felfogása számára, ám ennek tükrében beszélhetünk a posztmodern látásmód nőies jellegéről is. A női identitás legfontosabb tulajdonságai a nyitottság és az eldönthetetlenség azon esztétikai alapelveiben határozhatók meg, amelyeket a szövegek posztmodern értelmezői részesítenek előnyben.

A narratív én koncepciója valójában az etika régóta húzódó válságára kínál megoldást neoarisztoteliánus szemszögből. Az erkölcsfilozófia a tizennyolcadik századtól kezdve küzd azzal a körülménnyel, hogy az ember elvesztette az élet élésének egységes és rögzített nézőpontját, teloszát. A decentrált szubjektum gondolata, mely a posztmodern filozófiából és pszichológiából ismeretes, szintén csak látszólag újabb keletű. Zsadányi feltehetőleg erre is utal a modernségen túlmutató szubjektumelméletek áttekintése közben, hiszen – Paul de Man írásán keresztül – szerepelteti Condillac metaforáról szóló fejtegetéseit. Condillacnál a legfontosabb metafora az emberi tudat, a szubjektum létrejöttének helyszíne, tehát a metaforikus mozgás az önazonosságot az állandó átalakulás folyamatában tartja, végtelenül bővíthető narrációba írja bele.

A kötet talán legkimunkáltabb, Az elveszett hangok nyomában címet viselő szövegének szempontrendszere megismétli a női identitás fentebb összefoglalt jellemzőit. A Tender Buttons értelmezését Zsadányi bevallottan a menekvés metanarratívájára építette, arra a feltevésre, hogy Gertrude Stein írása ellenáll bármiféle megközelítésnek. Az interpretáció – Nietzsche nyomán – abból indul ki, hogy a metaforizációban, azaz maguknak a dolgoknak a megnevezésében az intellektus hatalmi törekvései nyilvánulnak meg. Ugyanakkor Zsadányi szerint a nyelvi kategória-alkotás nem egyszerűen az ember hatalmi ambícióira utal, hanem egyenesen a kultúra patriarchális jellegéből fakad. Éppolyan durva beavatkozásnak véli, mint az összefüggő jelentésalkotást és a rendszerező gondolkodásmódot. A Tender Buttons tehát olyan nyelvi teret hoz létre, amely meghiúsítja mindezeket. Főként a mondatszerkesztés és azzal összefüggően az érvelési minták eredményezik azt az értelmezői kijelentést, hogy „a szöveg (…) performatív aktusként játssza el és játszatja el az olvasóval a kommunikációs térbe kényszerített, de a belépés és megszólalás képességétől megfosztott hallgatói szerepet.”

E megállapítás olvastán joggal merül fel a kérdés, vajon miként létezik Zsadányi Edit szövege. Hajlok arra, hogy érvelésében kifogástalan, szempontjait illetően eredeti irodalmi interpretációnak tekintsem, melyből a rendszerező igény és a patriarchális logika sem hiányzik. Általában elmondható, hogy A másik nőben az elfojtott női hang hipotézise izgalmas észrevételeket tartalmazó, elsősorban a művek nyelvi megalkotottságára összpontosító tanulmányok alapját képezi. Ám a kötet egyidejűleg arra is rávilágít, hogy a női szemszög a „maszkulin” metaforák világában működik hatékonyan. Miglena Nikolcsina, a bolgár származású feminista irodalomtudós Jelentés és anyagyilkosság című könyvében azt állítja, hogy a jelentős művészek azonos mértékben birtokolják a női és férfi hatalmat. Előfordulhat, hogy az irodalomkritika területén ugyanebben az androgün jellegben rejlik a halhatatlanság titka?