Beütve a darab címét a legnépszerűbb keresőbe egy akciófilm-sorozat részletei jönnek elő oldalakon át, s nem a két bravúros ötvenes évekbeli szökést megidéző alkotás: Gyarmati Lívia és Böszörményi Géza filmje,  illetve a Gérecz Attila szökését megidéző színdarab. Pedig maga az előadás és a hőse is több figyelmet érdemelne.

A szökés arról az egyetlen magyar költőről szól ugyanis, aki az 1956-os forradalomban életét adta a szabadságért, s mindemellett kiváló művész is volt. Gérecz Attila személyéhez a művein keresztül vezet a megismerés útja. Ezt fedezte föl kitűnő érzékkel Csuja László rendező és Orosz Ákos színművész. Számos sikertelen kísérlet (a legnagyobb fiaskók a film műfajában születtek, holott a mozgókép volna talán a legkézenfekvőbb műfaj Gérecz bemutatásra) és csírájában elhalt próbálkozás után (az elmúlt években ketten akartak színpadi darabot írni hősünkről, kamaszkori szerelmesének hagyatékában is meglapult egy vastagabb dosszié egy bemutatatlan drámával…) végre egy érvényes és hiteles alkotásnak örülhetünk.

Már Ferenczi György és a Rackajam megzenésített Gérecz-versei is ihletettek voltak, s jó húsz év óta elkötelezett pedagógusok, közösségszervező népművelők munkájának köszönhetően szűkebb körökhöz eljutva ugyan, de mégis talán a legmeggyőzőbb interpretációt Gérecz verseinek szavalatai jelentették és jelentik ma is, nem hagyva a feledés bugyraiba merülni a költői hagyatékot.

Csuja és Orosz mindezeket megfontolva a monodráma műfaját választották. Nem kellett így belebonyolódniuk a költő kapcsolati hálójának bogozgatásába, vagy a történelmi korszak mélyebb magyarázatába. Csak az ősforrásból merítve Gérecz Attila szövegeiből építkezni. Azok közül is kiemelten Gérecz egyik (nem az egyetlen) legnagyobb tettére, a szökésére vonatkozókra. A rendkívüli teljesítményű cselekedetét lírában és prózában is megörökítette, maga is érezvén, hogy leghosszabb és egyik legnagyobb költeményének ez az esemény képezi a magját, s e köré egy eposz, valóságos verses regény kerekíthető. A rabságban sínylődő férfi levélben is megírta édesanyjának és szerelmének az eseményeket, sokszor átfedésben, egy-egy részletben eltérően a verstől. Mindezt hajtogatós, úgynevezett Sztálin-vécépapírra, amit 1955 februárjában sikerült kicsempészni a váci börtönből, mit kedvese négy példányban legépelt, majd a vécépapírt elégette. Az azóta felkutatott dokumentumok alapján ma már pontosan rekonstruálható, mi történt 1954. július 18-a és 20-a között.  

Az eredeti lírai és prózai szövegeket csupán egy-két magyarázó mondattal egészítették ki Csujáék, szinte észrevétlenül elrejtve azokat a főszövegbe, hogy a nézőt eligazítsák a történetben. Az előadás utolsó szavai szándékosan térnek el minden korábbitól, segítve a szerepből kilépő színészt s az utcára majd kisétáló közönséget.

Ragyogóan alkalmazta az alkotópáros a kevesebb több elvét is, amikor csak ezt az eseménysort – a szökést – és a róla szóló művet hagyták meg a 43 költeményt tartalmazó életműből. Ezenkívül csak két vers hangzik el, finoman beszerkesztve a nagy műbe. Külön megsüvegelendő Gérecz első versének (Így bocskorosan) az előadás végére illesztése, még inkább jelezve ezzel, hogy nem a végére értünk valaminek, hanem a kezdetén járunk egy útnak.

A jól választott szöveg már magában hordja az egyszerűséget és eszköztelenséget. Persze ehhez Orosz Ákos formátumú színész kell. Egyetlen díszletelemmel és egyetlen kellékkel. A színpad közepén egy fakeret magasodik (az eredeti előadásban a Maladype Színház polgári lakásának szobaajtaja). Térelválasztó. A kint és a bent megjelenítésére szolgál, tágabban értelmezve a rabságot és a szabadságot szimbolizálja. Orosz a kettő határán játszik, legtöbbet a keretben tartózkodik. A térhasználat nem következetes, például mikor a kíberek üldözik a szökött fegyencet, az Aladár utcán belül (a keret mögött) fut teljes erőbedobással, ám ez nem okoz gondot a befogadónak, mert ennél sokkal nagyvonalúbb, vagy ha tetszik egyszerűbb a szimbólumrendszer, éppen a színészi játék szárnyaló szabadsága miatt.

Az egyetlen kellék egy vödör. Műanyag, narancssárga. Ez határán van annak, hogy zavaró legyen, mivel az ötvenes években ilyenek még nem voltak forgalomban, ugyanakkor a vödörben lévő víz és az azzal való műveletsorok mind hitelesek, szépek, fontosak. Emlékeztetnek a harcra az árral, és a mindenkori megtisztulás lehetőségére is.

A színész beszéde végig érthető, tiszta. Futás közben, vödörbe bukva, csuromvizesen, fakereten a levegőben egyensúlyozva, erőlködve, ami komoly fizikai teljesítmény, sokan példát vehetnének róla. Átgondoltak a forték és a pianók. Mimikáját, gesztikulációit mértéktartás, visszafogottság kíséri. Ugyanakkor Orosz Ákos testének minden porcikája játszik, közvetíti a lélek állapotát. Még nevetést is előcsal a nézőkből, amikor köztörvényes cellatársára, a díjbirkózó Csimbire emlékezik mellizmainak táncoltatásával.

Egy-két sort kihagytak a hosszúversből, de ne feledjük, az alkotók közel nyolc éve gyúrják a darabot: hozzátesznek, elvesznek belőle, szüntelenül formálják. Maga az alkotói folyamat is a szabadságról szól – a két művész 27 évesen kezdett a költővel foglalkozni, pont annyi idősen, mint Gérecz volt hősi halálakor – mint ahogy a monodráma is. Az ötvenhat Petőfijeként emlegetett költő műveinek üzenetét így summázta Szörényi László irodalomtörténész: Az egész „rabság” olyan perspektívát kap, mint a szabadság anyaga, amelyből a szabadság is majd születik, amelybe bele fog olvadni; a szabadságba, mert az ember végtelen, és a kibontakozását nem lehet megakadályozni.

A Maladype lovári eredetű szó, találkozásokat jelent. Aki ezt a darabot megnézi – ezúttal a Vígszínház Házi Színpadán – végre találkozhat Gérecz Attilával.

A szökés. monodráma Gérecz Attila szövegei alapján. Előadja: Orosz Ákos. Dramaturg: Kristóf Borbála. Rendező: Csuja László. Ősbemutató: Maladype Színház, 2013. Vígszínház, Házi Színpad, 2016. Fotók: Szkárossy Zsuzsa, www.vigszinhaz.hu – Gérecz Attila, költő, válogatott öttusázó, szabadságharcos (Dunakeszi, 1929. november 20. – Budapest, 1956. november 7.). Hadapródiskolásként Németországba vitték, ahol francia hadifogságba esett. 1946-ban tért vissza Budapestre, majd a Kölcsey Gimnáziumban érettségizett. 1949-ben a magyar öttusa válogatott tagja lett. 1950-ben hűtlenség vádjával 12 évre ítélték. Rabságának hat évében ide-oda helyezték a politikai börtönökben. Vácott a Füveskert néven ismertté vált költői csoport tagja lett.1954. július 18-án a nagy árvíz idején megszökött a börtönből, eljutott Budapestig, ahol három nap bujkálás után elfogták és újabb két évre ítélték. 1956. november 1-én a forradalomnak köszönhetően szabadult, részt vett a fegyveres harcokban, november 7-én hősi halált halt.