bezár
 

zene

2020. 01. 10.
A Nem Közölt Sáv sose farcol be
NKS + FDM Crew, StreetROYAL – Instant-Fogas Komplexum, december 14.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A 2019-es év zárásának egyik legerősebb koncertjét a méltán elismert, nemrég új lemezzel jelentkező NKS adta az Instantban. Habár meglepő módon kevesen voltak az eseményen, a résztvevők ugyanolyan energiákat kaptak a csapattól, mint egy teltházas bulin.

A hallgatóknak és a kiadóknak való kényszeres megfelelés miatt a 2010-es években jó pár tehetséges előadót veszített el az underground rap szakma, és bizony kutyaütő MC a fölhígult földalatti szcénában is szép számmal akad. A Nem Közölt Sáv duója, vagyis Nos’Chez és Zenk viszont sohasem ült fel a pop rap vonalra, holott 95/96 óta biztos, hogy számos lehetőség adódott volna rá, hogy kiadói termékké szelídüljenek. Zenkiék azonban sohasem voltak a kompromisszumkeresés hívei: szívós kitartásuknak köszönhetően lett az NKS az egyik legfifikásabb raptechnikával operáló hazai rapcsapat. Szövegeikkel már a 90-es években felhívták a figyelmet magukra és a rapben rejlő, mindaddig kiaknázatlan lehetőségekre, bizonyítva a magyar hiphopzene gyakorta megkérdőjelezett létjogosultságát, egyúttal alaposan feladva a leckét a vetélytársaknak.

prae.hu

Pályafutásuk mindmáig töretlen, a Kriminal Beats label zászlóshajójaként ma ugyanazt képviselik, mint kezdetben: a szlengtől és a szubkulturális utalásoktól hemzsegő, máskor gúnnyal teli társadalom- és médiakritikus szövegeik olyan szuggesztív előadásmóddal párosulnak, amely a rap mindenkori dobogósai közé emeli a csapatot. Ráadásul Nos’Chez és Zenk nem rekedtek meg a korai munkáik színvonalán, az NKS albumról albumra egyre rafináltabb, kifinomultabb és érettebb.

NKS

A december közepi csekély számú közönség előtt adott koncertjük is csak megrősítette ezt, ugyanis a nemrég megjelent Mélyen a város felett című lemezről is hallható volt már néhány szerzemény, amelyek önmagukban is ezt bizonyítják. NKS-ék külön érdeme, hogy az alacsony látogatószám ellenére is olyan megveszekedett dinamizmussal előadott showt nyomtak, mintha a Papp László Budapest Sportarénában csináltak volna teltházas bulit. Holott csak a FreeDaMic névre keresztelt miniturné egyik eseményén léptek fel az FDM Crew és a StreetROYAL társaságában.

A FreeDaMic szervezői önmeghatározásuk szerint a régi hiphop bulik hangulatát igyekeznek visszahozni, ami ezúttal csak részben sikerült, az esemény nevéből adódó freestyle rap párbaj például egy az egyben kimaradt. Az koncert helyszíne sem bizonyult a legjobb választásnak, mivel egyáltalán nem volt egyszerű a labirintusszerű Instant-Fogas Komplexum egymásból nyíló, kisebb-nagyobb termein átverekedve magunkat időben odaérni a helyszínre. A koncert elején a hangosítás is több sebből vérzett – egy-két trekkből csak a legelkötelezettebb rajongók érthettek valamit –, de maga az esemény végső soron senkinek sem okozhatott csalódást.

Zenkiék a minden résztvevő által jól ismert korábbi albumok klasszikusaival kezdtek. Az ***** (öt csillag) című 2006-os első nagylemezről hallható volt a két hatalmas közönségkedvenc: az Oh-la-la és a Pirománia, de a hazai hiphop történelem kivonatos összefoglalása, a Nagykönyv című opus is előkerült és a Kutyahús is elhangzott, ami nemcsak a debütlemez, de talán az NKS legjobb száma is egyben. Természetesen felcsendült a 2012-es TDI albumról való – a koncertanyagból kihagyhatatlan – Police! is, ami az NKS-rezisztensek vérébe is azonnal beitta magát.

A mások lemezeire készített közreműködésekből és a saját lemezeikre vendégül hívott rapperekkel közösen jegyzett számokból is szép számmal szórtak a sárcok. Ezek kvázi mixtapeszerű blokként követték az önálló dalokat. A Killakikittel közös fiktív bankrablást elsztorizó, címében az ismert bankreklámra utaló Ön Kinél Bankol? és az Angyalpor NKS-verzéi különösen erősek voltak élőben, csupán a Killa-sorok hiányoztak, mint egy falat kenyér. 

A harmadik rész az akkor még szinte ismeretlen új dalokból adott erős válogatást, de Nosi és Zenk számok közti acapellákkal is színesítette a bulit, melyek egyrészt zene nélkül, csupasz valóságában mutatták meg az új szövegek szellemességét és játékosságát, másrészt azonnal a fülekbe ivódtak. A Torrente-bejátszással – „A drog ártalmas? […] megharap, megüt, megkarmol?” – megspékelt Vegyetek jót, ha tudtok rafinált és mosolyt fakasztó sorait is egyöntetű siker koronázta.

Nos’Chez és Zenk ezúttal is a tőlük telhető maximumot adták a közönségüknek, ifjonti hévvel és erővel teli műsorukat csak megsüvegelni lehet.

A cikkben látható fényképek nem a 2019. december 14-ei koncerten készültek, csupán illusztrációk. Forrás: az NKS Facebook-oldala.
 

nyomtat

Szerzők

-- Tóth Béla István --


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák

Más művészeti ágakról

Parasztopera az SZFE-n
Bill Viola, a videóművészet úttörőjének tárlata Budapesten
A Kortárs novemberi számának bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés