Az Iskola a határon, Ottlik Géza vitathatatlanul legjelentősebb műve 1959-ben jelent meg. 60 éve olvassuk, éljük át Bébével, Medvével és Szeredyvel a forró kakaó hiányát a gyomorban, a kitermelődött tejsav és gyanta összetartó erejét és a művészet jelentőségét. A regényt, elsősorban Esterházy nyomán, a posztmodern magyar próza kezdőpontjaként tartjuk számon, több szépírónk pályájának alapszövege, viszonyulási pontja. Ugyanígy recepciótörténetében és kanonizáltságában is óriási hatású mű, a 2009-es Iskola 50-rendezvényeket a 2012-es Ottlik 100 (születésének centenáriuma) követte, ahol az életmű, különösen az Iskola élőbbé és jelenvalóbbá lett a magyar olvasóközönségnek, mint valaha. Ottlik érettségi tétel, Ottlik táptalaj, menedék és haza.

Mit jelent neked az Iskola a határon? Hogyan ismerkedtél meg a regénnyel?

Gimnazistaként olvastam először, talán 14 évesen. Apám könyvespolcáról vettem le mindig egy-egy újabb regényt. A könyvei között nem volt rendszer (sem ábécé, sem tematikus, sem méret szerinti), az Iskolát nagyjából A hang és a tébollyal, a Zabhegyezővel, Agatha Christie-krimikkel és Rejtővel egy időben olvashattam. Szóval, talán mégis volt valami „rendszer” azon a polcon.

Mit tanultál Ottliktól?

Például azt, hogy egy nyaktartás vagy egy pisze orr is lehet beszédes, egy sapkaviselet egyéni, egy tömpén meghegyezett ceruza „megindító”, vagy hogy egy vonalzóval megrajzolt, iskolai szekrény-rend a személyiségfejlődés meghatározó mozzanata lehet. Szóval, hogy az ön- és világmegértés, de legfőképpen az egymás megértésének a határai máshol húzódnak, mint ahogy vagy ahol hittük, és hogy – ennek ellenére? – a „nem jók a szavak” elemi tapasztalata mégis elmondható Ottlik nyelvén, az ő szavaival.

Melyik idézet jut legtöbbször eszedbe?

Kettő is:

„Talán könnyebb lett volna az egész életem, ha nem használ vonalzót; talán bátrabb, jobb, különb ember vált volna belőlem.”

„Ez a helyünk nem afféle elméleti, jelképes hely volt csupán: konkrétabb és valóságosabb helyem talán azóta sem volt életemben.”

Melyik a kedvenc Iskola-kiadásod?

Az 1980-as, Somogyi Győző borítórajzával. A védőborítóé is, de még inkább a kemény kötéstábla rajza olyan aprólékos munkának tűnik, mint az Esterházy-féle (250 órás) Iskola-átirat. A védőborítót le szoktam venni róla, részben azért, mert féltem, de inkább talán azért, mert a vászonkötésnek jó a tapintása. És szép a Bodoni betűtípus is. Ezeket a közléseket (a tapintást meg a betűtípust) „szintén nagyon nehéz szavakra lefordítani”. „Önálló érvényű, mással nem helyettesíthető kifejezésmód” – ahogy Ottlik mondaná. 

Melyik a másik legkedvesebb olvasmányod az Ottlik-életműből?

A Minden megvan. Azt (is) nagyon szeretem.