PRAE.HU: Rengeteg, a gyerekkönyv-illusztrációhoz köthető kezdeményezés (kiállítások, konferenciák, kerekasztal-beszélgetések, publikációk stb.) köthető a nevedhez – ennek köszönhetően kezd komolyabb szakmai figyelem irányulni a témára. Mikor és miért fordult a figyelmed a gyerekkönyv-illusztráció felé?

Talán nem meglepő, hogy a saját gyermekem születése után. Bár a sokszorosított grafika története és a könyvillusztráció már korábban is érdekelt, a doktori disszertációm témája a 19. század magyar sajtóillusztrációja volt. Amikor viszont a fiammal befogadóként kezdtünk el gyerekkönyveket forgatni, közvetlenül is megtapasztaltam, milyen óriási hatása van a gyermeki vizualitás fejlődésére a könyvillusztrációnak. Egyre biztosabb voltam benne, hogy beszélni kell róla, komolyan és elmélyülten, úgy, ahogy a „magas művészetről” szoktunk. Számomra egyértelmű volt, hogy a gyerekkönyv-illusztráció szerves része a művészettörténeti kutatásoknak és a kortárs művészeti elemzéseknek. Részemről ez kezdettől fogva, és máig tartóan két pólusú érdeklődés, ami éppúgy kiterjed a históriai háttérre, mint a kortárs elemezésekre. 

A könyvillusztráció új módszereket igénylő, tudományközi területe az ezredforduló művészettörténeti érdeklődésének, ami figyelmét a grafikák művészeti-esztétikai értelmezése mellett a képek működésének mechanizmusára is kiterjeszti. Olyan összetett képi műfajról van szó, amely a kép-szöveg viszonyok felől éppúgy megközelíthető, mint a könyv mint művészeti tárgy, vagy a grafika mint művészi kifejezési forma felől. Engem a könyvillusztráció ugyanakkor mint komplex, társadalmi-kultúrtörténeti jelenség is érdekel, amelyet esztétikai meggondolások mellett egyenlő mértékben befolyásolnak praktikus, üzleti, ideológiai-politikai elvek is. Szerepe felbecsülhetetlen, hiszen olyan képi formáról van szó, amely nagy tömegekhez jutott és juthat el, és amely jellegénél fogva megalapozhatja a későbbi képi ízlést. Másként fogalmazva: kapu lehet a képzőművészet felé. Ugyanakkor több is ennél: a képek hatékony olvasása az ezredforduló „képkorszakában” nem művészeti ügy, hanem létkérdés.

PRAE.HU: Az azóta eltelt idő óta mit tartasz a legfontosabb változásnak akár a szakmai figyelem, a terület elismertsége, a kiadók hozzáállása stb. terén?

A fiatal művészettörténész kollégák közül időről-időre mind többen akadnak, akik kihívást látnak a területben. Ha lassan is, megindultak történeti kutatások, és van némi kortárs kritikai visszhang is. A ma gyerekkönyvek kiadásával foglalkozó kiadók szakmailag meghatározó részének fontos a képi kvalitás. Többségük számára mára kézenfekvő, hogy amint a szöveg a szépirodalmi ízlést, úgy a képek a képzőművészeti ízlést fejlesztik. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne jelennének meg tömegesen vizuálisan botrányosan ízléstelen vagy dilettáns illusztrációk. Ám szerencsére a legnagyobb kiadók többsége minőségi grafikákat közöl. Ha mégis van némi hiányérzetem, az a kísérletező, művészi rangú illusztrációkkal kapcsolatos. A kiadók többsége a biztonsági zónában marad, kevesen mernek olyan művészi, progresszív könyvek kiadásába fogni, amelyekkel törvényszerűen csak szűkebb olvasói réteget célozhatnak meg.

PRAE.HU: Hogyan vágtál bele az Illusztrációs Fesztivál szervezésébe?

2018-ban a Képzőművészeti Egyetemen a szakmai (kiadók, illusztrátorok, szervezetek) képviselőivel összehívtam egy kerekasztalt arról, hogy miként is lehetne megvalósítani egy illusztrációs biennálét. Számtalan külföldi példa azt mutatja, hogy az illusztráció ma egyike a legnépszerűbb képi műfajoknak, így az ezzel kapcsolatos rendezvények, versenyek, biennálék és fesztiválok is virágoznak Tallintól Barcelonáig. Ezt követően keresett meg Herbszt László illusztrátor azzal a felvetéssel, hogy a Graphifest rendezvénysorozat beállna egy illusztrációs biennálé szervezése mögé. Ez óriási lehetőség volt, ugyanis a Graphifest 2002 óta működő, a tervezőgrafika terén komoly rangot szerzett eseménysor. Ennek révén olyan kiváló szervező alkotóművészekkel találkoztam, akik hozzám hasonlóan elkötelezettek a hazai szakmai tárlatok mellett, hiszen fennállásuk másfél évtizede alatt megtapasztalták, hogy a rendszeres szakmai seregszemlék és díjak folyamatosan mozgásban tartják a tervezőgrafika területét. Egy pályázat és kiállítás lehetőséget ad az áttekintésre, mérlegelésre, beszélgetésre vagy vitára. Metszetet ad és trendeket vázol fel, tájékozódást nyújt a benne mozgó alkotók számára. A Graphifest nagyszerű szervező csapata – az említett Herbszt László mellett Auth Attila, Kara György, Lőrincz Attila és Simon Attila – szervezői tapasztalatukkal és a rendelkezésre álló számítástechnikai, kiállítási infrastruktúrával hatalmas segítséget nyújtottak az első illusztrációs fesztivál meghirdetésében, lebonyolításában és kivitelezésében. (A prae.hu művészeti portál tudósítása az Első Budapesti Illusztrációs Fesztivál kurátori tárlatvezetéséről.)

PRAE.HU: Mit emelnél ki a közös munkából, hol tudtátok leginkább kamatoztatni az eltérő látásmódot (pl. volt a kiállítás során, mikor a grafikusi szempontok vitték egészen új irányba az alakuló tárlatot)?

Rendkívül szerencsésen alakult, hogy Herbszt Lászlóval közösen szervezhettük a fesztivált. Ő gyakorló illusztrátorként (és pályázóként) belülről ismerte ezt a területet, így meghatározó volt a véleménye a pályázati kategóriák kijelölésében, valamint az egész vállalkozás lebonyolításában. Elismert, kiváló illusztrátorként hiteles személy a kollégái és a kiadók felé egyaránt. Mondhatni, az egész vállalkozás fő motorja volt. Szerencsére hasonló az ízlésünk és az értékrendünk, ugyanazt gondoljuk a jó illusztrációról és azonos célok mozgatnak bennünket: a hazai illusztrációs szcéna felfrissítésének szándéka. Ebben a vonatkozásban egy kicsit fanatikusok vagyunk mindketten.

PRAE.HU: A kiállítási kategóriák (fikciós, tudományos, csendes könyvek és klasszikus művek) részben adták magukat, hazai viszonylatban azonban két fontos műfaj, a Magyarországon viszonylag új silent book és egy újraélesztendő műfaj, a klasszikus művek illusztrálása is megjelent. Mi alapján határoztátok meg a kategóriákat és az egyes kategóriákba benyújtott pályaművek hogyan oszlottak meg?

A kategóriák megfogalmazása kardinális kérdés, hiszen egy jól kitalált pályázati felhívás képes új alkotói erőket mozgósítani. Mondhatni, kiállításunkban ezen a ponton érvényesült a kurátori koncepció. A silent book és a szépirodalmi illusztráció egyaránt azért fogalmazódott meg önálló kategóriaként, hogy ezáltal is ösztönözzük ilyen típusú művek létrejöttét. A kategória önálló meghirdetése nemcsak az alkotókat motiválja, hanem a műfajról való beszéd révén a közönség figyelmét is ráirányítja. A szépirodalmi kategória, s azon belül az évfordulós (Ady, Csáth, Örkény) pályázat meghirdetését hasonló indokok magyarázták. Nekem személy szerint régi mániám a kortárs szépirodalmi illusztráció felélesztése. Ennek a Kádár-korban nagy hagyománya volt a magyar grafikában, mára viszont szinte teljesen eltűnt. Ezért szerettük volna a grafikusokat kifejezetten bátorítani arra, hogy ne csak gyerekkönyvben gondolkozzanak, amikor illusztrálnak, hanem klasszikus és kortárs írók műveiben is. Egy ilyen fesztivál a legtöbb amit tehet, hogy felmutatja a legjobb pályaműveket. A labda ettől kezdve a kiadóknál van, akik megbízást adhatnak az alkotóknak. A mi egyik fő célunk egyfajta kontaktzóna létrehozása volt, ahol grafikus, kiadó és néző-olvasó találkozhat. Egy ilyen rendezvény csak a színteret teremti meg, ahol a témáról folyó közös gondolkodás, interakció megindulhat. Herbszt Lászlóval együtt mindketten tanítunk, és tisztában vagyunk vele, milyen sok tehetséges illusztrátor bukkan fel évről-évre. Ám, ha nem jutnak lehetőséghez, nagyon gyorsan más területen találnak megélhetést.

PRAE.HU: Mennyiben feleltek meg a benyújtott munkák a várakozásaitoknak vagy miben okoztak meglepetést?  

A meglepetés inkább az volt, hogy milyen kevés volt a meglepetés. Ritka volt a tabudöntögető, formabontogató, újszerű mű. A legtöbben a bombabiztos komfortzónában maradtak. Az a néhány fiatal, akik mertek ebből kilépni, és akiknél a kísérletezés komoly szakmai tudással társult, általános sikert arattak, mint Jásdi Juli, Turi Lilla vagy Krizbo munkái.

Krizbai Gergely alkotása

PRAE.HU: Noha a gyerekkönyvek külön kategóriaként nem is szerepeltek, mégis, a kiállított művek többsége gyerekkönyvekhez készült illusztráció. Vajon könnyebb gyerekkönyvet illusztrálni vagy csak nehezen válik el a (hazai?) közvélekedésben az illusztráció a gyerekek világától?

Idén szándékosan nem választottuk külön a fikciós kategóriában a gyerek- és szépirodalmi illusztrációkat. A Pagony Kiadó jóvoltából évek óta megrendezésre kerül az Aranyvackor pályázat, amely kifejezetten gyerekkönyvekre vonatkozik. Épp ezért közös kategóriában hirdettük meg a gyerek és felnőtt irodalmat, mivel épp az volt a célunk, hogy a könyvillusztráció fogalmát tágítsuk a felnőtt, szépirodalom és a művészi képkönyvek felé. Gyerekkönyvet egyébként egyáltalán nem könnyű illusztrálni. Nagy felelősség, amely a grafikustól nagyfokú alkalmazkodóképességet igényel, igazodást témához, műfajhoz, életkorhoz. Az illusztráció olyan kicsit, mint a klasszikus tánc: kötött koreográfia mellett kell egyéni színt és művészi minőséget produkálni. A gyerekkönyv-illusztráció még ennél is nehezebb talán, olyan kicsit, mint a cirkuszi mutatvány: professzionalizmussal kell könnyed szórakoztatást produkálni. Ezen sokan elbuknak, mert azt hiszik, a gyerekeknek jó a silány bohóckodás is, valami bájos kis babás rajzocska, pedig épp ellenkezőleg: ezen a térten különösen fontos az átgondolt és felkészült professzionalizmus, a képalkotó mesterség ismerete, ami után jöhet a művészi fantázia szárnyalása.

PRAE.HU: A fődíjas Grela Alexandra Pavloff Barna hajnal című munkájához készült képei mind tematikában (egy bontakozó diktatúra hétköznapi gyerekszemmel), mind műfajban (papírszínház – ráadásul nagyobb korosztálynak) eltérnek a gyerekkönyvek megszokott világától. Mik voltak a zsűri szempontjai a kiválasztásnál? Te mit tartasz fontosnak Alexandra munkásságában?

A fődíjat Grela Alexandra nemcsak a Barna hajnal című munkájára kapta, hanem a tárlaton megjelenő valamennyire művére. Azért is fontos ezt kiemelni, mert Alexandra művészetének egyik fontos erénye, hogy úgy tud alkalmazkodni eltérő irodalmi műfajokhoz, hangnemekhez, olvasói életkorokhoz, hogy közben megőrzi képeinek saját stílusát, egyéni hangvételét. Ez a stílus pedig művészileg átgondolt, magas színvonalú festői eszköztárat jelent, amely éppen kvalitásánál, egyéni szimbólumalkotó erejénél fogva alkalmas arra, hogy ráirányítsa a fiatal olvasók figyelmét a képi kifejezés összetett művészi eszköztárára. Ezen belül a Csimota kiadónál megjelent Barna hajnal azért is fontos vállalkozás, mert politikai témájú papírszínház. Utóbbi műfaja rokon a képkönyvekkel. A politikai témájú gyerekkönyveket pedig kiemelten fontosnak tartom ma Magyarországon. A magyar közoktatás ugyanis nem érzi feladatának, hogy a demokratikus politizálás, joggyakorlás gyakorlatába bevezesse a fiatalokat. Ily módon ez a családok feladata marad. Ebben nyújthatnak segítséget olyan könyvek mint a Barna hajnal, Serge Bloch Az ellenség című könyve, vagy Peter Sís most megjelent A fal című kötete. A politika véleményem szerint nemhogy nem idegen a gyerekektől, hanem szerves része kellene hogy legyen nevelésüknek, hiszen pár év múlva a mi gyerekeink fognak jelenünkről és jövőnkről dönteni. Fontos tehát, hogy minél korábban megismerjék a demokratikus véleményalkotás, érdekképviselet fogalmait, és megtanulják felismerni az azzal ellentétes törekvéseket.

Grela Alexandra: Barna hajnal

PRAE.HU: Korábban és a mostani szakmai vitanapon is húsbavágó hiányosságként merült fel egy célzottan az illusztrációra összpontosító képzés hiánya. Mik azok a szempontok, amit egy illusztrációs szaknak leginkább figyelembe kellene vennie az oktatás során? Milyen képzésekbe (melyik egyetem melyik szakja vagy más képzési hely) illeszthető be legkönnyebben?

A nagy művészeti egyetemeinken mindenütt van tervezőgrafikai képzés, de jelenleg sehol sem foglalkoznak célzottan illusztrációs képzéssel. Pedig az ezredfordulón a MOMÉ-n tanító Pálfi György László működése azt bizonyította, hogy egy jelentős illusztrációs műhely képes közvetlen hatást gyakorolni a kortárs könyvek vizualitására. A külföldi példák szintén azt mutatják, hogy olyan művészeti ágról van szó, amelynek nagyon is létezik, tanítható, mesterségbeli, technikai része. Az e téren vezető országokban igen komoly az illusztráció általános megbecsülése, amit a komoly képzési háttér is bizonyít. Már az első fesztivál után több kisebb, művészeti iskolában elindultak ez irányú kezdeményezések. Remélhetőleg idővel az egyetemi képzések is nyitni fognak ebbe az irányba.

PRAE.HU: Sajátos helyzete van hazánk szövegközpontú gyerekkönyvpiacán a külföldön már elismert és befutott műfajnak, a silent booknak. A kiállításon a silent bookok közt feltűntek Rofusz Kinga lírai szépségű illusztrációi, és a műfaj hazai indítója, Maros Kriszta is (itt érdekes, a hazai könyvpiachoz igazodó jelenség a képekhez utólag rendelt szöveg), de Kárpáti America NYC-je is ide került. Miért tartod fontosnak a csendes könyvek itthoni népszerűsítését és milyen irányelveket lehetne megfogalmazni a műfaj alkotói számára? Hiszen ez a végtelen szabadságot adó terület épp akkora felelősséggel is jár.

A silent book az ezredforduló könyvgrafikájának legprosperálóbb és legprogresszívabb képi műfaja. A tisztán képekkel való elbeszélés, mint újszerű vizuális kifejezési forma igen összetett, komoly művészi feladat. Bár már vannak itthon is ilyen irányú könyves kísérletek (a Csimota kiadó Design-könyvei, Maros Krisztina és Rofusz Kinga könyvei), a közönség még idegenkedik tőle. Amint azt rendre elmondják a kiadók, a magyar közönség szövegközpontú, a képeket csak a szöveg értelmezését segítő mankónak tartják, nem önelvű kifejezési eszköznek. Ebben bizonyára szerepe van a hazai vizuális nevelés siralmas helyzetének is. Számos kutatás bizonyította, hogy a képkönyveknek három területen van fontos pedagógiai szerepe: fejleszti a képek „olvasásának” mára elengedhetetlen tudását, fejleszti a szókincset és a verbális kifejezés képességét, és nem utolsósorban belépést jelenthet a képzőművészetek területére is. Bár velük kapcsolatban elterjedt a „csendes” jelző, ez a szó szoros értelmében nem igaz velük kapcsolatban, hiszen a képsorokból összeálló történeteket az olvasó-néző saját szavaira fordítja a fejében, módot adnak szülőnek és gyereknek a szabad beszélgetésre. Helyesebb tehát őket képkönyveknek nevezni.

Rofusz Kinga alkotása

PRAE.HU: Több illusztrátor dolgozott már animációs filmen. Helye van az animációnak az illusztrációs világban?

Az illusztráció nem egy élesen elhatárolható területe a művészi grafikának. Érintkezik az animációval, képregénnyel, plakáttal. A pályázati kategóriák kiírásakor kérdés volt számunkra, hogy menyire kössük meg az illusztráció fogalmát. Számos külföldi példa van arra, hogy az illusztrációs pályázatoknak része a plakát, könyvborító és képregény is. Mi ezúttal a közvetlen szöveg-referenciával rendelkező képsorozatokat vártunk, de a következő pályázatnál ezt ki lehet bővíteni.

PRAE.HU: Kik azok az illusztrátorok, képzőművészek, akik nem ezen a területen alkotnak, de kíváncsi lennél a gyerekkönyves munkáikra és úgy gondolod, maradandót és markánsat mutathatnának fel ezen a téren is?

Általában vérfrissítést jelentene a határterületek bekapcsolása: ha festők, képzőművészek, animációs filmesek vagy képregényesek kerülnek helyzetbe, az mindig új nézőpontok, hangnemek érvényesülését jelenti.

PRAE.HU: Kit említenél az illusztrátorok számára követendő példaként?

Konkrét személyek helyett manapság inkább olyan műhelyek vannak, amelyekre nagyon érdemes figyelni, ilyenek a dél-koreai, mexikói, cseh vagy ukrán gyerekkönyvek, de persze számos progresszív olasz, francia ás spanyol kiadó műveit is említhetném. Aki képben akar lenni, annak érdemes évente ellátogatnia a Bolognai gyerekkönyvvásárra és a trendalkotó kiadók kínálatát figyelni. Ez egyszerre felemelő és elszomorító élmény. Felemelő, mert azt bizonyítja, hogy a könyvillusztrációban mennyi művészi tartalék van ma, és elszomorító, mert a magyarországi kínálat fényévekre van lemaradva mindettől.

PRAE.HU: Lesz folytatása az I. Billufesztnek?

Olyan hatalmas erejű pozitív megerősítést kaptunk az első Billufeszt után, hogy ez bizonyára ki fog tartani 2021-ig. Sok új tervünk van, távlati célunk persze az, hogy a magyar illusztráció újra világszínvonalú lehet. Ebben segíthet a fesztivál is. De végső soron minden azon múlik, hogy legyenek kiváló illusztrátoraink és akadjanak kiadók, akik „helyzetbe hozzák” őket.

Révész Emese portréját Szász Vera készítette.